2017. november 29. szerda

nov. 29
17:12
Változás előtt az EU kkv-politikája (TőzsdeFórum)
Hatékonyabb EU kkv-politikára dolgoz ki javaslatot a gazdasági és szociális bizottság.
nov. 29
17:15
Hivatalosan is bekerült a magyar a világ legnehezebb nyelvei közé (Femcafe)
Nem sok nyelv előzte meg a miénket a nehézségi skálán.
nov. 29
17:18
Két gyerekkel az első ülésen, jogsi és biztosítás nélkül vezette az Audiját a 27 éves magyar Nagy-Britanniában (444.hu)
Majd azzal védekezett, hogy Magyarországon mások a szabályok, és nem tudta, hogy Nagy-Britanniában ilyet nem szabad.
nov. 29
17:18
Az EU biztosította Kövér Lászlót, hogy figyelemmel kísérik az oktatásai törvény ügyét (USAracing)
Az Európai Parlament (EP) és az Európai Bizottság elnöke is arról biztosította levélben Kövér László házelnököt, hogy figyelemmel kíséri az új ukrán oktatási törvény ügyét.
nov. 29
17:21
Trump újabb szankciókkal él Észak-Korea ellen (vg.hu)
További szankciókat léptetnek életbe Észak-Korea ellen, miután újabb interkontinentális ballisztikus rakétával hajtott végre kísérletet, és nukleáris fegyverei képesek lehetnek elérni az Egyesült Államok szárazföldi területét – jelentette be Donald Trump amerikai elnök, miután tárgyalt kínai kollégájával.
nov. 29
17:23
Több ezer spanyol taxis sztrájkol az Uber térnyerése miatt (képek) (vg.hu)
Huszonnégy órás sztrájkkal tiltakoznak a spanyol taxisok az Uber, illetve a hasonló módon működő Cabify nevű alternatív, közösségi személyszállítási szolgáltatás terjedése ellen.
nov. 29
17:24
Meghalt Benke László (Blikk)
- Elhunyt Cseh Tamás dalának főhőse, Benke László.
nov. 29
17:24
Angol foci: Halálbiztos 10 százalékos kamat fél évre (Agroinform)
A Wolverhampton parádés szezont fut, de azért 107 pontot lehetetlen szerezni a Championshipben.
nov. 29
17:24
Trump szerint Észak-Korea újabb szankciókra számíthat (444.hu)
Az amerikai elnök Hi Csin-Pinggel közösen dolgozna a helyzet megoldásán.
nov. 29
17:26
Minden asszony álma valósult meg nála: letérdelt a párja Stohl Luca elé (Blikk)
Stohl Lucáról cuki dolgok derültek ki így karácsony táján.
nov. 29
17:27
Pont jó a ponty, de a ragadozó-évjárat közepes (Infostart)
Körülbelül 15-17 százalékkal csökkenhet a halhús ára 2018. januártól az áfacsökkentés hatására - mondta az InfoRádiónak a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet elnöke.
nov. 29
17:27
Argentína: Maradona lopással vádolja lányát és volt feleségét (She)
Az 1986-os labdarúgó-világbajnokságon Argentínát játékosként végső győzelemre vezető Diego Maradona beperelte volt feleségét és fiatalabbik lányát, azzal vádolva őket, hogy 2000 és 2015 között mintegy 1.2 milliárd forintnak megfelelő összeget emeltek le bankszámlájáról, majd azt Uruguayba menekítették, és az Egyesült Államokban ingatlanokba fektették be.
nov. 29
17:27
Így vakációznak a magyar sztárfocisták (Blikk)
Kínában, a Ko­reai Köztársaságban és Kazahsztánban is befejeződött már az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 2017-es idénye, az Egyesült Államokban pedig már nincsenek versenyben a bajnoki címért a magyar érdekeltségű gárdák, így számos légiósunk megérdemelt pihenését tölti, ki így, ki úgy.
nov. 29
17:27
Megnyerte a MÁV a vörösiszappert (Blikk)
A MÁV Zrt. 96 százalékban megnyerte a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. elleni kártérítési pert a Fővárosi Bíróság gazdasági kollégiumának szerdán kihirdetett ítélete szerint.
nov. 29
17:27
Így nyilatkoznak Soros csicskásai Brüsszelben (Ripost)
Szemérmetlenül szajkózzák és népszerűsítik az európai migránssimogató politikusok Soros György tervét Európa bevándorlókkal történő elárasztásáról. Így tett a szlovén Tanja Fajon is a Magyar Televízióban.
nov. 29
17:27
Megdrágulhat az európai benzin a migránsok miatt - videó (Ripost)
Mint a jó diákok, úgy mondják fel a Soros György tervéről titokban tartott leckéket az Európai Parlament bevándorláspárti képviselői. Frank Engel luxemburgi politikus arról beszélt az M1-nek, hogy a migránsok befogadása sokba kerül majd, amihez a pénzeket meg kell találni. Soros például üzemanyagadót javasol.
nov. 29
17:27
Kim Rasmussen: Pszichológus, barát és apa vagyok egy személyben (m4sport.hu)
„Ha nőkkel dolgozik az ember, akkor ez különösen fontos” – véli a dán edző.
nov. 29
17:27
Rekordokat döntött az eMAG Black Friday napján (GazdaságPortál)
Az eMAG 2017-ben is megrendezte a Black Friday-t, amely összességében 5,6 milliárd forintos forgalmat generált és több mint 235 ezer termék értékesítését jelentette mindössze egyetlen nap alatt az eMAG.hu oldalon keresztül. A termékek jelentős részét, 65%-át, már át is adta a vállalat a futárszolgálatoknak. Az átlagos vásárlói kosárérték 54 ezer fo
nov. 29
17:29
MK: Soroksáron minden meccs élet-halál harc a Fradiért (She)
Az NB II-es Soroksár sokáig jól tartotta magát az élvonalbeli Diósgyőr ellen a labdarúgó Magyar Kupában, de a miskolciak végül a papírformát érvényesítve 3–1-es győzelmet arattak, és a 16 közé jutottak. Lipcsei Péter vezetőedzőnek háromszor is sérülés miatt kellett cserélnie a mérkőzésen, többek között Gyepes Gábort is még az első félidőben, pedig a találkozó előtt mindenkinek felhívta a…
nov. 29
17:29
Gyerekek kerültek kórházba Miskolcon az elrontott gyógyszertári kúp miatt (Blikk)
Miskolc - Több gyermek lett rosszul, miután ugyanabból a miskolci gyógyszertárból kúpot kaptak, melynek hatóanyagaiban vélhetően felcserélt két összetevőt a gyógyszerés.
nov. 29
17:29
Váratlan bejelentést tett az egyik legnépszerűbb színésznő (Ripost)
A saját modorát minősítette, és egyáltalán nem volt kíméletes magához.
nov. 29
17:31
Haditudósító lett a magyar bombázó (Ripost)
A modell-műsorvezető számtalan veszélyes helyzetbe kerül.
nov. 29
17:33
Fia közölte a szomorú hírt: elhunyt a népszerű énekes (Ripost)
A soulénekes nagy hatással volt más híres zenészekre is, a muzsikát pedig a vallásos életbe is bevonta.
nov. 29
17:36
Íme az összeg: ennyibe kerül Angliának a BREXIT (ProfitLine)
A Telegraph információi szerint a tárgyalófelek megállapodtak abban, hogy Anglia 45-55 milliárd euró közötti összeget fog fizetni az EU-ból való kilépésért.
nov. 29
17:36
Gyerekek kerültek kórházba Miskolcon az elrontott kúp miatt (ATV)
Több gyermek lett rosszul, miután ugyanabból a miskolci gyógyszertárból kaptak kúpot.
nov. 29
17:36
Akkumulátorgyár épülhet Komáromban (TőzsdeFórum)
A dél-koreai SK Innovation Zrt. elektromos autókba használható lítium akkumulátorokat gyártó üzem építését tervezi a komáromi ipari parkban egy 42 hektáros területen - derül ki a városházán kifüggesztett hirdetményből.
nov. 29
17:39
Magyarország a lista élén, de ennek nem örülhetünk (Infostart)
A magyar lakáshitelekre vonatkozó információ a Magyar Nemzeti Bank szerdán közzétett Pénzügyi stabilitási jelentésében került napvilágra.
nov. 29
17:39
A Ferrari volt a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgosabb – összesített teszteredmények (m4sport.hu)
Statisztikák a kétnapos abu-dzabi gumitesztről.
nov. 29
17:39
Van egy alkoholos ital, amit leginkább a pszichopaták isznak - Aggódsz? (Noizz)
Van baj a fejben, ha inkább a kesernyés ízeket részesíted előnyben az édessel szemben...
nov. 29
17:45
Elismerte a 17 éves Vivien támadója az erőszakot - részletek a tárgyalásról (Blikk)
Nem tett vallomást ügyének első tárgyalásán T. Patrik (18). A fiú a vád szerint gyógyszerek és alkohol hatása alatt olyan durván megerőszakolta a 17 éves Sz. Vivient, hogy a lány csak hosszú hónapok alatt épült fel sérüléseiből.
nov. 29
17:45
Két újabb defibrillátor menthet életet Szegeden (hirado.hu)
Szeged forgalmas pontjain helyeztek el életmentő készülékeket.
nov. 29
17:45
33 év után jövőre visszatér az Alfa Romeo a Forma-1-be (Auto Pult)
Az Alfa Romeo igencsak nívós múlttal rendelkezik a motorsportok világában, azonban már jó ideje nem igazán találkozhattunk az olaszok nevével. Jövőre azonban ismét a legmagasabb szinten találkozhatunk az Alfa Romeo nevével és emblémájával, ugyanis a gyártó a Sauber F1 csapat oldalán beszáll a száguldó cirkuszba.
nov. 29
17:48
A Bosszúállók: Végtelen háború előzetese minden várakozást felülmúl (hirado.hu)
Ahogy beígérték, senkit sem hagytak ki.
nov. 29
17:54
Trump újabb szankciókkal sújtaná Észak-Koreát (vg.hu)
További szankciókat léptetnek életbe Észak-Korea ellen, miután újabb interkontinentális ballisztikus rakétával hajtott végre kísérletet, és nukleáris fegyverei képesek lehetnek elérni az Egyesült Államok szárazföldi területét – jelentette be Donald Trump amerikai elnök, miután tárgyalt kínai kollégájával.
nov. 29
17:56
Komáromba készül egy dél-koreai cég (vg.hu)
A dél-koreai SK Innovation Zrt. elektromos autókba használható lítium akkumulátorokat gyártó üzem építését tervezi a komáromi ipari parkban egy 42 hektáros területen – derül ki a városházán kifüggesztett hirdetményből.
nov. 29
17:58
Tilos lesz névtelen üzenetet küldeni mobilról Oroszországban (vg.hu)
Oroszország 2018. január 1-jétől tilalmat vezet be a névtelen kommunikációra a mobiltelefonos üzenetküldő (messenger) alkalmazásokon – közölte Jurij Csajka orosz főügyész szerdán Szentpéterváron, a Sanghaji Együttműködési Szervezet főügyészeinek tanácskozásán.
nov. 29
18:00
Repülőn is jön majd a kínai áru (TőzsdeFórum)
A kínai STO Express és EKOL logisztikai társaságok jelenlétének erősítésével a Kínából légi úton érkező, elsősorban e-kereskedelmi áruk elosztó központjává válhat Budapest.
nov. 29
18:00
Az e-autó eladás éllovasává vált Belgium (vg.hu)
Belgiumban 147 százalékkal több elektromos autót adtak el 2016-ban 2015-höz képest, míg a korábbi kiemelkedő adatokat felmutató Hollandiában 47 százalékkal, Dániában 70 százalékkal kevesebbet – közölte a La Libre Belgique című belga napilap internetes kiadásában.
nov. 29
18:03
Csilis pirított tészta villámgyorsan, ha nincs kedved elmenni a kínai büféig (Mindmegette)
nov. 29
18:03
Magyar Kupa: Papp Kristóf a 16 közé fejelte a Paksot (She)
Bejutott a labdarúgó Magyar Kupa legjobb 16 csapata közé a Paks a másodosztályú Csákvár otthonában, Csertői Aurél csapata a találkozó 27. percében esett Papp Kristóf-góllal harcolta ki a továbbjutást.
nov. 29
18:03
Négyszeres világbajnoknak kell elütnie a vb-címtől Micheliszt (Blikk)
Egy év szünet után a Volvo beveti Michelisz Norbert (33) ellen Yvan Mullert (48). A négyszeres világbajnok francia klasszis tavaly visszavonult, idén eddig fejlesztőpilótaként és szakmai tanácsadóként dolgozott, de a csapat most reaktiválja a túraautó-vb záróviadalán, a pénteki Katari Nagydíjon. Nem titkoltan az lesz a célja, hogy vébécímhez segíts
nov. 29
18:03
A Jaguar XE SV Project 8 a Zöld Pokol új szedán királya (Auto Pult)
A Nürburgring Nordschleife körrekordjáért több fronton is nagy a küzdelem: az abszolút elsőség mellett az elsőkerekesek, az SUV-k, a kombik és a szedánok között is nagy a versengés. Legutóbb éppen utóbbi kategóriában köszönthettünk új rekordert, méghozzá a Jaguar XE SV Project 8 képében, ami az Alfa Romeo Giulia QV-t taszította le a trónról.
nov. 29
18:05
Másodosztályú csapat ütötte ki a Vidit a kupából (Blikk)
Nem jutott be a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjébe a Videoton: a bajnokságban éllovas székesfehérvári együttes 3-1-re kikapott a Váctól a III. kerület TVE Sporttelepén.
nov. 29
18:06
Visszautasította a Geely ajánlatát a Daimler (ProfitLine)
A Daimler visszautasította a kínai Geely ajánlatát, mely 3-5% közötti részesedést vásárolt volna a német autógyártóból, azonban ezt diszkont mellett szerette volna megtenni.
nov. 29
18:06
Tényleg drágább lesz a karácsony? Ennyibe kerül idén a fenyőfa (Pénzcentrum)
Karácsonyra mintegy 400-500 hektáron termesztett fenyőfát adnak el Magyarországon évente, amelyet 5-10 évig nevelnek főként Zala, Vas és Somogy megyében; a karácsonyra értékesített 2 -2,5 millió fenyőből az import mennyisége 1 millió...
nov. 29
18:06
Putyin: Az orosz és a kínai vezetés között stabil és tartós a kapcsolat (hirado.hu)
Oroszország és Kína vezetése között stabil és tartós kapcsolat alakult ki.
nov. 29
18:06
Brutális: levágott fejeket találtak a tévészékház előtt (ATV)
Két fejet találtak egy hűtőtáskában a mexikói Guadalajara városának tévészékháza előtt.
nov. 29
18:09
Cuki képet osztott meg Cristiano Ronaldo a kislányáról (Noizz)
Ronaldo ritkán látott kislányáról posztolt képet az Instagram-oldalára.
nov. 29
18:12
Megszólalt a kormány a Brexit miatt veszélybe kerülő uniós pénzekről (Portfolio)
Szerdai londoni sajtóértesülések szerint a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről folyó szakértői szintű tárgyalásokon létrejött egy elvi megállapodás arról, hogy az Egyesült Királyság teljesíti az Európai Unióval fennálló...
nov. 29
18:12
25 millió éve élt tengeritehén megkövesedett maradványait találták meg (ATV)
Egy 25 millió éve élt tengeritehén megkövesedett maradványait tárták fel a dél-kaliforniai Csatorna-szigeteken.

Keresés