„A pokol lassan, de biztosan megérkezett... Visszatértünk!”. Ez a felirat volt kifeszítve a lelátón a helyüket három év után elfoglaló ferencvárosi ultrák szektora előtt a Debrecen ellen, ám a fociünnepből rémálom lett.
Hátborzongató videó készült egy lányról, akinek a nyakát véletlenül nyíllal lőtték át. A nyíl oldalról fúródott a tinédzser nyakába, amely keresztben megállt a gyerekben, mintha csak egy hatalmas piercing lenne. A baleset idején Fortuna nagyasszony minden erejével a lány mellett állhatott, ugyanis a gyerek élete csak millimétereken múlt.
Az igazságszolgáltatás függetlenségének védelmében rendeztek tüntetést vasárnap Bukarestben és Románia több nagyvárosában kormányellenes civil szervezetek
Nyugati hírszerző ügynökségek figyelmeztették Szaad Haríri leköszönő libanoni miniszterelnököt a meggyilkolására szőtt összeesküvésről – írta vasárnap a szaúdi tulajdonban lévő pánarab Asark al-Avszat című napilap, Harírihoz közel álló, meg nem nevezett forrásokra hivatkozva
A közösségi és a gépkocsi-közlekedésben is nagy fennakadások várhatók a következő egy évben a 3-as metróvonal északi szakaszának felújítása miatt - hangzott el az M1 aktuális csatornán vasárnap kora este
Számos tanulmány jelent meg arról, hogy az okostelefonoknak az életünkre milyen káros hatása lehet. Ezek szerint az eszközök oly fokú függőséget alakíthatnak ki az emberben, hogy az alvás rovására és ebből fakadóan a munka, a tanulás és legfőképpen az egészségünk rovására is mehet.
Hétfőn még az ország nagy részén sok lesz a napsütés, aztán viszont borúsabb idő várható. Többször várható kisebb eső, zápor is. Ezzel együtt továbbra sem kell jelentős lehűlésre számítani - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálatnak vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.
Az igazságszolgáltatás függetlenségének védelmében rendeztek tüntetést vasárnap Bukarestben és Románia több nagyvárosában kormányellenes civil szervezetek.
Wilbur Ross amerikai kereskedelmi miniszternek közös üzleti érdekeltségei vannak Vlagyimir Putyin orosz elnök közvetlen családtagjaival - közölte vasárnap az NBC televízió
Testőreinek kellett kimenekíteni a dán bevándorlásügyi minisztert egy menekültközpontból, miután egy csaknem 40 fős migráns csoport erőszakosan akart a közelébe kerülni
Legalább 75 polgári személyt ölt meg az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet egy gépkocsiba rejtett pokolgéppel a kelet-szíriai Deir-ez-Zór tartományban, ahol a dzsihadisták az utolsó, általuk ellenőrzött területeket igyekszenek megvédeni – közölte vasárnap egy civil szervezet
Wilbur Ross amerikai kereskedelmi miniszternek közös üzleti érdekeltségei vannak Vlagyimir Putyin orosz elnök közvetlen családtagjaival - közölte vasárnap az NBC televízió.
Újabb nagyszabású adatbázis szivárgott ki offshore cégekről a Süddeutsche Zeitung című német laphoz, amely a Panama-iratok néven is ismert dokumentumok esete után ismét az Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Konzorciumával (ICIJ) együtt dolgozta fel az anyagot
Hatalmas ünneplés volt Németh Kristófék (42) családjában, ugyanis a színházigazgató, az édesanyja, Enikő (70) s fia, Lóci (10) két-két nap eltéréssel ünneplik a születésnapjukat. A Fórum Teátrum tulajdonosa hosszas szervezés után egy meglepetésbulival köszöntötte szeretteit.
A Queen gitárosa, Brian May (70) a szombati koncert miatt érkezett hazánkba, ahol az 1986-os fellépéshez hasonlóan fergeteges hangulatot csináltak. Brian May 12 ezer emberrel együtt énekelte el a Tavaszi szél vizet áraszt című dalt, mint azt Freddie Mercury (†45) is tette 31 évvel ezelőtt. A zenész szabadidejében meglátogatta a We Will Rock You mu
Oroszország-szerte megemlékezéseket tartottak a forradalom 100. évfordulóján. A kommunista párt mellett egy anarchista-nacionalista szervezet is tüntetést szervezett Moszkvában, de ezt a rendőrség feloszlatta.
Magyarországon idén is az Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatják be az Európai Parlament Lux-díjára jelölt döntős filmeket. A három alkotást november 8. és 10. között láthatja a közönség.
Legalább húsz embert megölt és húsznál többet megsebesített egy fegyveres támadó a dél-texasi Sutherland Springs település baptista templomában vasárnap - közölte az amerikai média
A történelem azt mutatja, hogy a nemzeti identitások közötti verseny a legnehezebben feloldható dilemma, azért, mert ez a legmagasabb közösségi identitás.
Deli Tamás (j) és az amerikai Russel Mueller (b) a bothúzó világkupán a győri Olimpiai Sportparkban 2017. november 5-én.Fotó: Krizsán Csaba/MTI/MTVAUgyanis bothúzó világkupát rendeztek. A szabály: két bothúzó leül egymással szemben a fából készült, gerendára hasonlító elválasztó két oldalára, majd a lábukat az elválasztónak támasztva küzdenek addig
Egy hét múlva, jövő pénteken vizsgálja a magyar államadós-besorolást a Fitch Ratings, és ezzel befejeződik Magyarország idei hitelminősítői felülvizsgálatának sorozata
A közösségi és a gépkocsi-közlekedésben is nagy fennakadások várhatók a következő egy évben a 3-as metróvonal északi szakaszának felújítása miatt - hangzott el az M1 aktuális csatornán vasárnap kora este. A műsorban mindenkinek...
A Budapesti Békéltető Testület több mint hatmillió forint értékben érvényesítette ingyen és gyorsan az online vásárló fogyasztók jogait 2017-ben - közölte a testület pénteken az MTI-vel.
A két nagy olasz ellenzéki erő, a Silvio Berlusconi vezette jobbközép pártszövetség és az Öt Csillag Mozgalom (M5S) jelöltje kapta a legtöbb szavazatot a Szicíliában vasárnap tartott tartományi választásokon az urnák lezárása után közölt exit poll eredmények szerint
Az izraeli hadsereg bejelentette vasárnap, hogy nála van a minap felrobbantott támadóalagútban eltűnt öt palesztin holtteste - közölte a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet vasárnap