A roma felzárkózás közös ügy, sokkal fontosabb annál, hogy csak a romákra bízzuk, és olyan fontos ügy, amely a romák nélkül nem fog menni – jelentette ki az emberi erőforrások minisztere a Roma Koordinációs Tanács budapesti ülésén
A gyártók kínálatából egyre csak jobban és jobban kikopó szívómotorokat manapság már, mint a letűnt korok megmaradt szobrait ünnepeljük, már ha valóban érdemes rá az erőforrás, hiszen színt és életet visznek abba a világba, amelyben minden sterilebbé vagy éppen bonyultabbá válik. A Toyota a világ leggazdagabb autóóriásaként megteheti, hogy szembe menjenk a trendekkel, és meg is tesz: az alaposan…
Könnyű, gyors és kényelmes az érintéses fizetés. Ugyanakkor csúnyán ráfizethetünk, ha néhány alapvető dologra nem figyelünk oda. Mutatjuk, mi az, amit érdemes észben tartani, ha érintéses kártyával fizetünk. A kártyás...
Az egri borvidéken meghatározó Juhász Testvérek Pincészetének fejlődése a magyar szőlő- és borágazat sikerét is mutatja – jelentette ki Fazekas Sándor a vállalkozás épülő borászati és logisztikai központjának bejárását követően.
Nemzetközi környezetvédelmi értekezlet kezdődik Bonnban. Az ENSZ védnöksége mellett rendezett konferencián ezúttal a csendes-óceáni szigetország, Fidzsi, elnököl és a világszervezet tagállamait, valamint kormányoktól független szervezeteit, közel 25 ezer küldött képviseli. A tíznapos tanácskozáson ajánlásokat fogalmaznak a globális felmelegedés fék
Kormánytisztviselő vagyok.Jelenleg táppénzes állományban 1.5 hónapja egy korábbi műtét miatt.Kb.két hét múlva újabb műtétre kerül sor. Addig is táppénzes maradok mert a szabadságomat nem vehettem ki. A következő műtét előtt szeretnék felmondani (lemondani) a keresőképtelenség alatt , hogy a 2 hónap felmondási időm leteljen a táppénz alatt.Nem szere
Paulo Sousa lesz a Tiencsin Csüancsien labdarúgócsapatának vezetőedzője. A korábban a Videotont, legutóbb a Fiorentinát irányító szakember Fabio Cannavarót váltja a kispadon
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elfogadta a TEVA Gyógyszergyár Zrt. vállalását, jogsértést nem állapított meg, így bírságot sem szabott ki a cég egy korábbi reklámját vizsgáló ügyben - közölte a versenyhivatal az MTI-vel hétfőn.
Rövid időn belül a második logisztikai létesítmény épül a pátyi ipari parkban. Az Inpark ezúttal a hazai műszakicikk-kereskedelmi piac meghatározó szereplője, az Euronics számára fejleszt egyedi igényekre szabott, energiahatékony raktárépületet....
Nem Lionel Messi lőtte a gólokat, mégis róla szólt a Barcelona rangadója a Sevilla ellen. A katalánok 2-1-re nyertek, mindkét találatukat Paco Alcázer szerezte, de ez a találkozó arról marad híres, hogy az argentin zseni a hatszázadik meccsét játszotta a Barcelona mezé-ben.
Rangadót vív a címvédő Győr a női kézilabda Bajnokok Ligájában, sajtótájékoztatót tart a Szélesi Zoltán vezette labdarúgó-válogatott a két novemberi felkészülési meccs előtt. A hétfői élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
Máris látszik a spanyol gazdaság állapotán a katalán helyzet, egyelőre azonban nem kell tartani attól, hogy eltűnne a gazdasági növekedés. Több mint két éve nem esett akkorát az IHS Markit szolgáltatási beszerzésimenedzser-indexe...
A texasi lövöldözéssel összefüggésben a külgazdasági és külügyminiszter megdöbbentőnek nevezte azt az erőszakhullámot, amely az utóbbi időszakban végigsöpört a világon. Szijjártó Péter egy hétfői sajtótájékoztatón megerősítette, hogy nincs magyar áldozata a Sutherland Springs baptista templomában elkövetett lövöldözésnek.
2014 nyarán égett le az Andrássy úton a Kodály köröndnél lévő található palota, melynek sorsa máig nem rendeződött. Az önkormányzat most úgy döntött, inkább eladja az ingatlant és megszabadul a felújítással járó tehertől.
Továbbra is az előzetes várakozások felett teljesít az autópiac. Októberben csak személyautóból több mint tízezer példány talált gazdát, pontosabban ennyi
Kerítés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás egy szegedi pár ellen; két nőt kényszerítettek prostitúcióra, majd az abból származó bevételt elvették tőlük - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-t.
Önkezével leadott lövés végzett azzal az amerikai ámokfutóval, aki 26 embert megölt egy texasi baptista templomban - mondta Joe Tackitt Wilson megyei seriff a CBS amerikai televíziónak hétfőn
Közel másfélszer annyi az Európában forgalomba helyezett új gépkocsik valóságos fogyasztása, mint a gyártó által megadott érték – mutatja egy nemzetközi kutatócsoport felmérése.