A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elfogadta a TEVA Gyógyszergyár Zrt. vállalását, jogsértést nem állapított meg, így bírságot sem szabott ki a cég egy korábbi reklámját vizsgáló ügyben - közölte a versenyhivatal az MTI-vel hétfőn.
Rövid időn belül a második logisztikai létesítmény épül a pátyi ipari parkban. Az Inpark ezúttal a hazai műszakicikk-kereskedelmi piac meghatározó szereplője, az Euronics számára fejleszt egyedi igényekre szabott, energiahatékony raktárépületet....
Magyarország stabil alapokon áll, ami nagymértékben annak köszönhető, hogy 2010 után megváltozott a gazdaságpolitika, és ez az államadósság kezelésén belül a nemzeti érdek érvényesítését és a belföldi szereplők súlyának a növelését hozta - mondta Barcza György, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatója egy szakmai konferencián, hétfőn Bu
Nem Lionel Messi lőtte a gólokat, mégis róla szólt a Barcelona rangadója a Sevilla ellen. A katalánok 2-1-re nyertek, mindkét találatukat Paco Alcázer szerezte, de ez a találkozó arról marad híres, hogy az argentin zseni a hatszázadik meccsét játszotta a Barcelona mezé-ben.
Rangadót vív a címvédő Győr a női kézilabda Bajnokok Ligájában, sajtótájékoztatót tart a Szélesi Zoltán vezette labdarúgó-válogatott a két novemberi felkészülési meccs előtt. A hétfői élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
Máris látszik a spanyol gazdaság állapotán a katalán helyzet, egyelőre azonban nem kell tartani attól, hogy eltűnne a gazdasági növekedés. Több mint két éve nem esett akkorát az IHS Markit szolgáltatási beszerzésimenedzser-indexe...
A texasi lövöldözéssel összefüggésben a külgazdasági és külügyminiszter megdöbbentőnek nevezte azt az erőszakhullámot, amely az utóbbi időszakban végigsöpört a világon. Szijjártó Péter egy hétfői sajtótájékoztatón megerősítette, hogy nincs magyar áldozata a Sutherland Springs baptista templomában elkövetett lövöldözésnek.
Új tisztségviselőket nevezett ki hétfőn Szalmán bin Abdel-Azíz szaúdi király a múlt héten korrupció gyanújával őrizetbe vett és felmentett Miteb bin Abdullah, a szaúdi nemzeti gárdáért felelős volt miniszter és Adel Fakíh egykori gazdasági tárcavezető helyére - jelentette a Saudi Press Agency.
2014 nyarán égett le az Andrássy úton a Kodály köröndnél lévő található palota, melynek sorsa máig nem rendeződött. Az önkormányzat most úgy döntött, inkább eladja az ingatlant és megszabadul a felújítással járó tehertől.
Az Európában forgalomba helyezett új gépkocsik valóságos fogyasztása közel másfélszer annyi mint a gyártó által megadott érték - mutatja egy nemzetközi kutatócsoport felmérése.
Továbbra is az előzetes várakozások felett teljesít az autópiac. Októberben csak személyautóból több mint tízezer példány talált gazdát, pontosabban ennyi
Kerítés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás egy szegedi pár ellen; két nőt kényszerítettek prostitúcióra, majd az abból származó bevételt elvették tőlük - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-t.
Közel másfélszer annyi az Európában forgalomba helyezett új gépkocsik valóságos fogyasztása, mint a gyártó által megadott érték – mutatja egy nemzetközi kutatócsoport felmérése.
Megdöbbentő képet mutatnak az európai terror modern kori helyzetéről az Európai Unió statisztikái, amelyek a definíció tág értelmét kihasználva egy egyre biztonságosabb kontinens képét próbálják a lakosság elé vetíteni.
Rangos hazai és nemzetközi résztvevők szereplésével az államadósság kezeléséről szólt a Világgazdaság „Sikersztorik a válság után” című konferenciája. A hazai eredményekről beszélt Barcza György, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója és Balogh László, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára.
„Sokan nem értik azt, hogy bár mi vagyunk a világ legnagyobb alapkezelője, miért helyezünk ekkora hangsúlyt a digitalizációra. Mostanra már 6 ezer milliárd dolláros összes kezelt vagyonnal büszkélkedhetünk, ami az organikus növekedés mellett a felvásárlásoknak is köszönhető volt” – kezdte előadását Melanie Seymour, a BlackRock Alapkezelő Budapest ü
A 3-as metró pótlása egyelőre nem okoz különösebb problémát a fővárosban, az utasok türelmesek a pótlóbuszokkal. Az InfoRádió által megkérdezett szakértők több alternatív utazási lehetőséget ajánlanak.
Óriási a verseny a kötelező biztosítások piacán, de ez sajnos kicsit sem farag az árakból. Egyesek szerint rekordmértékű drágulást tapasztalhattak az autósok. Az egymillió év végi biztosítóváltással érintett autós közel...