2017. július 1. szombat

júl. 1
8:38
Cseréld le a fehér rizst barnára. Bámulatos hatással lesz a testedre! (Blikk)
Mindig halljuk, hogy a barna rizs egészségesebb, de miért is?
júl. 1
8:38
Merénylet Budapest népe ellen (Alternatív Energia)
Többször ismertettük már azt a szemfényvesztést, amelyet az egységes tarifa cégére alatt akarnak véghezvinni. Nem egyéb ez, mint a közönség megsarcolása.
júl. 1
8:39
Észtország az EU soros elnöke (HírTV)
A balti állam hat hónapon keresztül tölti be az elnökséget, amit januárban Bulgáriának ad majd tovább.
júl. 1
8:39
A Lánchíd tetejéről a döntőig (Alternatív Energia)
A vb-re teljesen új ugrásokkal készülünk, az eddig ötféléből mindössze egyet tartunk meg, míg a többi sokkal nehezebb lesz az eddigieknél."
júl. 1
8:39
Több százezer ember vált otthontalanná a vihar miatt (Ripost)
A sok eső áradásokat is okozott, rengeteg embert kellett kitelepíteni az otthonából.
júl. 1
8:39
9 borzalmas filmes sztárpár, akiket vétek volt összeboronálni - Fotók (Femcafe)
Most nem biztos, hogy szeretni fogtok minket, pedig van ebben igazság.
júl. 1
8:40
Ez a Lyme-kór 8 figyelemfelkeltő tünete. A kullancsszezon közepén neked is ismerned kell őket (Blikk)
„Számos hatóság érzi úgy, hogy a Lyme-kór tömegesen alulértékelt probléma, és ezért is tud évről-évre növekedni a betegek száma.” – Marina Makous.
júl. 1
8:40
Megkezdődött a Budapest Pride (Alternatív Energia)
Július 8-án kordonok nélkül vonulnak.
júl. 1
8:41
Szép és kecses mozdulatok (Alternatív Energia)
A budapesti vizes világbajnokság legművészibb versenyszáma a szinkronúszás lesz.
júl. 1
8:42
Ónodi-Szűcs: az egészségügy számíthat a kormányra (Alternatív Energia)
A költségvetésben is látható, hogy a kormány elsődleges fontosságúként kezeli az egészségügy helyzetét.
júl. 1
8:43
Hőség - Vörös riasztást adtak ki a szomszédban (Alternatív Energia)
Helyenként akár a 42-44 fokot is elérheti a csúcshőmérséklet.
júl. 1
8:45
"A Fidesz ellehetetlenítené az állami oktatást" (Alternatív Energia)
A DK szerint az egyházi iskolákba "terelik" a diákokat.
júl. 1
8:47
Hivatalos: a posta felügyeli az étel-, és italautomatákat (Alternatív Energia)
Július elsején indítják a szolgáltatást.
júl. 1
8:48
Paradicsomszósz házilag (Mindmegette)
júl. 1
8:49
Győz a blabla (Alternatív Energia)
Hogy Orbán Viktor tanulhat-e többet Recep Tayyip Erdogantól, vagy fordítva, az még kérdés, de a jelek szerint a tapasztalatokat mindig érdemes kicserélni.
júl. 1
8:51
Strasbourgban búcsúztatják Helmut Kohlt (Infostart)
Szombaton, az Európai Parlament strasbourgi székházában rendezik a nemrég elhunyt Helmut Kohl néhai német kancellár búcsúztatását.
júl. 1
8:51
Bővül a parkolási övezet a XIII. kerületben (Alternatív Energia)
Mostantól fizetőssé válik a Szegedi út és a Reitter Ferenc utca közötti szakasz.
júl. 1
8:51
Újabb segítség a családoknak (AQUA)
A családok akár kétmillió, a kis- és középvállalkozások pedig hárommillió forintot is megspórolhatnak azzal, hogy július elsejétől ingyenes lesz a közműcsatlakozás, ráadásul számos kapcsolódó díjat sem kell megfizetni. Bartal Tamás, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára lapunknak azt mondta, a családok ezzel újabb segítséget kapnak az otthonte
júl. 1
8:51
Gyászol a magyar sport, elhunyt egy legendánk (Ripost)
Hosszan tartó, súlyos betegségben halt meg a többszörös bajnok raliversenyző, Oroszlán László.
júl. 1
8:53
Tragédia! Szakadékba zuhant egy katonai teherautó (Alternatív Energia)
Hárman meghaltak a balesetben.
júl. 1
8:54
Így keressen pillanatok alatt 5 millió forintot (Blikk)
Tyukod - Kétezer lakos él a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tyukodon, az elmúlt 4 évben pedig 264 milliót kaptak arra, hogy kilátókat építsenek.
júl. 1
8:54
Brutálisan magas fizetések: ennyit keresnek Donald Trump emberei (Blikk)
Közzétette helyi idő szerint pénteken a Fehér Ház, hogy mennyi fizetést kapnak Donald Trump amerikai elnök hivatalának vezetői.
júl. 1
8:55
Fejszével öltek meg egy bácsit Baranyában (Alternatív Energia)
júl. 1
8:57
Örökmozgó félmilliárdból - Vizsgálatot követelnek Brüsszeltől (Alternatív Energia)
Az OLAF-hoz és az Európai Bizottsághoz fordult a PM.
júl. 1
8:57
Az étel- és italautomatákat is be kell kötni a NAV-hoz, de az érintett cégek még nem tudják, mit kell venniük és kitől (444.hu)
A szektor hiába próbál egyeztetni a kormánnyal, nem nagyon akarnak találkozni sem velük.
júl. 1
8:59
Kihagy a szívverése? - Súlyos betegség is állhat a háttérben (Alternatív Energia)
Gyanakvásra ad okot az is, ha extra bedobbanásokat tapasztalunk, szorítást érzünk a mellkasunkban.
júl. 1
9:01
Új helyre költözik a Klapka György Múzeum (Alternatív Energia)
A beruházás összege meghaladja a félmilliárd forintot.
júl. 1
9:03
Az EU soros elnökségse - egy ábrán (ProfitLine)
Az Európai Unió soros elnöksége 2012-2022; év/I. félév/II. félév
júl. 1
9:03
Óriási tűz pusztít Csernobilban (Alternatív Energia)
Az oltásban 125 tűzoltó vesz részt, korábban bevontak egy helikoptert és két repülőgépet is.
júl. 1
9:03
Spanyol foci: Raportra hívta Ronaldót a Real Madrid (Agroinform)
A portugál klasszis nemrég azt nyilatkozta, lelép Madridból. Most tisztáznia kell magát.
júl. 1
9:05
Rafkós műtrágya-kereskedők (Alternatív Energia)
300 millió áfát csaltak el.
júl. 1
9:06
Brutális adóreform Indiában (Privátbankár)
India váratlanul, egyik napról a másikra egységes adórendszert vezetett be az egész országra az eddigi sokféle helyi és állami adót felváltva.
júl. 1
9:06
Florentin tojás ciabattában (Mindmegette)
júl. 1
9:07
3-as metró - Bocsánatot kért a lakosoktól az orosz vezér (Alternatív Energia)
A vezérigazgató reméli, hamarosan visszaállhatnak a felújított vonatok.
júl. 1
9:09
Orvos lövöldözött egy New York-i kórházban (Infostart)
Egy orvost megölt, több embert pedig megsebesített egy orvos péntek délután a bronxi Lebanon kórházban.
júl. 1
9:09
Lövöldözés egy spanyol bárban - Magyar férfi az áldozat (Alternatív Energia)
Pincérként dolgozott a vendéglátó helyen - A tulajdonosnő súlyosan megsebesült.
júl. 1
9:09
Észtország átvette az EU soros elnökségét (Alternatív Energia)
Málta után eredetileg az Egyesült Királyság következett volna.
júl. 1
9:11
Áder megint aláírt - Ezúttal a plakáttörvényre került a becses kézjegy (Alternatív Energia)
Megfosztási eljárást kezdeményeznek az államfő ellen, mert szerintük méltatlanná vált feladatainak ellátására.
júl. 1
9:11
Ismét bedugult Röszke (Alternatív Energia)
Két órát kell várakozniuk a kilépésre a Szerbiába tartó autósoknak.
júl. 1
9:12
Ne csüggedjen, a borús napok után újra visszatér a strandidő (Blikk)
A szombati esős nap után vasárnaptól kezdve tér vissza majd a strandidő az országban.
júl. 1
9:12
Azonosították a kórházi lövöldözőt (Gondola)
A New York-i rendőrségnek sikerült azonosítania azt a férfit, aki lövöldözni kezdett péntek délután a bronxi Lebanon kórházban, New Yorkban; Dr
júl. 1
9:13
Súlyos környezeti válság fenyeget (Alternatív Energia)
Tavaly több mint 480 milliárd műanyag palackot adtak el világszerte - Többségük a szeméttelepeken és az óceánban végezte.
júl. 1
9:14
Börtönbe vonul a kétéves kislányt cigiztető budapesti férfi (Blikk)
Nem lesz többé élő bejelentkezés – legalábbis egy ideig. Ezt ígérte utolsó videójában a Lakatos Brendon művésznéven ismertté vált L. G. A férfi ugyanis a rácsok mögé vonult.
júl. 1
9:14
Trump határozott választ sürget Észak-Korea ügyében (Gondola)
Határozott választ szorgalmazott Donald Trump amerikai elnök Észak-Korea fegyverkezési programjának ügyében miután megbeszéléseket folytatott a Fehér Házban Mun Dzse In dél-koreai elnökkel
júl. 1
9:15
Ennyibe kerülhet a globális felmelegedés (Alternatív Energia)
Ha a szén-dioxid-kibocsátás nem lassul le, akkor egy 3-5 Celsius-fokos globális felmelegedés a nagy gazdasági világválság okozta gazdasági károkhoz mérhetőek.
júl. 1
9:15
Két órás várakozás a röszkei határátkelőnél (ATV)
Két órát kell várakozniuk a kilépésre a Szerbiába tartó autósoknak a röszkei autópálya-határátkelőhelyen - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-vel.
júl. 1
9:15
Életbe lépett az új reklámadó (HírTV)
A teher kulcsa 7,5 százalék lesz a második félévben. Kérdés, Brüsszel ezúttal szabályosnak ítéli-e.
júl. 1
9:16
Észtország átvette az Európai Unió soros elnökségét (Gondola)
Szombattól hat hónapon át Észtország tölti be az Európai Unió soros elnökségét, a balti állam Máltától vette át, majd januárban Bulgáriának adja tovább a tisztséget
júl. 1
9:17
Halál az 52-esen - Kamionnal ütközött, esélye sem volt (Alternatív Energia)
A tragikus kimenetelű ütközés áldozata egy 27 éves férfi.
júl. 1
9:19
Orbán: ha török lennék, nem sok figyelmet fordítanék a gazdaságunkra (Alternatív Energia)
A kormányfő nagy történelmi megállapodást kötne Törökországgal.

Keresés