18 éve nem voltak annyira pesszimisták az elemzők az év második felére az S&P 500-nál, mint most A statisztikák azonban nem nekik adnak igazat, olyan erős első félév után, mint most, általában további emelkedés jött a tőzsdéken Idén...
Erdőtüzek pusztítanak Szicília szigetén, Messina és Palermo környékén, valamint a Calabria tartománybeli, adriai-tengeri kikötőváros, Pescara közelében - jelentette az olasz sajtó szombaton.
Szilárdnak és szélsőségektől mentesnek nevezte Magyarország közbiztonságát a belügyminiszter a budapesti Kapisztrán téren tartott tisztavató ünnepségen szombaton.
A termelékenységben még most is a csaknem 10 évvel ezelőtt kirobbant gazdasági világválság terhét viseli Európa – mondta a Magyar Időknek Manuel Caldeira Cabral, Portugália gazdasági minisztere. A technológia rohamosan fejlődik, azonban még így is sok a teendő, hogy a kiaknázható kapacitások szempontjából kimagaslóan fontos fiatal generációkat haté
Zajos kampányra számít a választások előtt a Fidesz frakcióvezetője. Kósa Lajos a Magyar Hírlapban megjelent interjúban a civiltörvény elleni bojkottról, valamint a plakáttörvényről is beszélt
Az elmúlt 30 évben többszörösére nőtt az adóhatóság ügyfeleinek száma, a személyi jövedelemadó 11 kulcsából egy lett, és az egykor újdonságot jelentő személyijövedelemadó-bevallást már nem az adózók, hanem a hivatal készíti - emelte ki a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára a szervezet megalakulásának harmincadik évfordulója alkalmából adott nyilatkozatában
Rekord alacsonyra, 2,3 százalékra csökkent a szabad felhasználású Diákhitel1 konstrukció kamata július 1-jétől az első félévi 3,35 százalékról, a kötött felhasználású Diákhitel2 kamatlábát 3,45 százalékban határozták meg az eddigi 3,9 százalék helyett, de a hitelt felvevőket változatlanul fix 2 százalék terheli, az ezen felüli kamatrészt az állam á
Magyarországon horgászati tevékenység kizárólag állami horgászjegy birtokában folytatható - hívja fel a figylemet a NÉBIH. A nem nyilvántartott halgazdálkodási vízterületeken - ideértve a hazai horgásztavak túlnyomó többségét -...
A divat változik a stilus örök! Mint a fesztiváldivat is! Az örök alapdarabok a farmersort, a crop toppok idén is hóditanak a VOLT Fesztiválon Sopronban!
A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása szerint szűk egy évvel a választás előtt egyértelmű fölényben van a Fidesz-KDNP, a kormánypártokkal az előkampány-időszak után is többen szimpatizálnak, mint a többi párttal együttvéve
Az indiai konyha még nem annyira népszerű Magyarországon, mint az ázsiai vagy az olasz. Pedig a fűszeres ételek a hazai szívekhez is közel állnak, ezért talán már nem kell sokat várni arra, hogy ezek az ízek nálunk is elterjedjenek. Addig is hoztam egy nagyon egzotikus tandoori csirke receptet, amit datolyás rizzsel és mangósalátával tálalok.
A Moody's Investors Service által kockázati besorolással ellátott államadósoknak már csak a felére érvényes befektetési ajánlású osztályzat. A nemzetközi hitelminősítő péntek este Londonban ismertetett éves összegzése szerint az ilyen besorolású államadósok arányának folyamatos csökkenését részben a kockázatosabb feltörekvő piaci szuverén kötvényki
A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása szerint szűk egy évvel a választás előtt egyértelmű fölényben van a Fidesz-KDNP, a kormánypártokkal az előkampány-időszak után is többen szimpatizálnak, mint a többi párttal együttvéve.
A külgazdasági és külügyminiszter szombaton telefonon biztosította Izrael budapesti nagykövetét, hogy a magyar kormány zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal szemben. Szijjártó Péter az MTI-nek elmondta: Jószéf Amranival tudatta, Horthy Miklós kormányzó tevékenységéhez pozitív és kiemelkedően negatív időszakok is tartoznak.
Radnóti Zsuzsa dramaturg kapja idén a Színházi Kritikusok Céhének életműdíját – tájékoztatott az MTI. Az elismerést szeptember 21-én a Budapest Bábszínházban adják át a Színikritikusok Díjának gálaestjén, ahol a Színházi Kritikusok Céhe 38.
Az MNB felügyeleti biztost rendelt ki a – korábban már felfüggesztett – Strategon Értékpapír Zrt. állomány-átruházásának zökkenőmentes lebonyolítására.
A nagycsaládosok 2018-ban is számíthatnak a kormány támogatására, hiszen ők jelentik a nemzet növekedésének zálogát - mondta Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón.