Az Országos Mentőszolgálaton és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatán kívül 550 fős egészségügyi személyzet lesz jelen a 17. FINA Világbajnokság versenyhelyszínein.
Vannak olyan hétköznapi szokások, amelyek nem tesznek jót az egészségnek és azok elhagyásával képesek lennénk megvédeni a szervezetünket bizonyos súlyos betegségektől.
Újabb gázolásos és késeléses támadás történt Ciszjordániában, egy izraeli katona megsebesült, a palesztin merénylőt az izraeli biztonságiak lelőtték - jelentette hétfőn a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.
Javult az első félévben a Volkswagen konszern (VW) márkájának az eredménye, a konszern legnagyobb forgalmú márkája az elkövetkező években eredményességének további javulását várja és világpiaci vezető szerepre tör az elektromos modellek gyártásában.
Donald Trump amerikai elnök republikánus párti bírálatok hatására visszatáncolt vasárnap attól az amerikai-orosz kiberbiztonsági együttműködéstől, amelyben Vlagyimir Putyin orosz államfővel állapodott meg két nappal korábban a G20-as országcsoport hamburgi csúcsértekezletén.
Régóta ismert, hogy a magyar demográfiai folyamatok európai összevetésben is igen kedvezőtlenek. A ma megjelent legfrissebb, 2016-ra vonatkozó Eurostat-jelentés megerősíti ezt a képet. Tavaly több mint másfél millió fővel gyarapodott...
A Tesla az utóbbi időben nagy bejelentést tett, miszerint a Model S és a Model X után végre elérhető árú villanyautó is szerepel majd a kínálatban, mégpedig a hírek szerint 10 millió forintos Model 3 személyében. Nos, úgy tűnik a sok találgatást és pletykát követően megérkezett az első példány, amelyet maga a Elon Musk, a Tesla első embere vihetett haza.
Újabb gázolásos és késeléses támadás történt Ciszjordániában, egy izraeli katona megsebesült, a palesztin merénylőt az izraeli biztonságiak lelőtték - jelentette hétfőn a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.
Megállíthatatlanul csökken tovább az üresedés a hazai irodapiacon annak ellenére, hogy a bruttó bérbeadás már az első negyedévben is jelentősen alacsonyabb volt, mint a megelőző időszakokban. A mostani állapot azonban csak időleges...
A napokban vált nyilvánossá a Magyar Rádió Zenei Együttesek szimfonikus zenekarának, felnőtt vegyes karának és gyermekkórusának 2017/18-as időszakra vonatkozó programja. „Az új vezetőség új korszakot szeretne nyitni a rádió zenei együtteseinek életében, ami a programkínálatunkban is megjelenik” – mondta el lapunknak Igric György, a zenei együttesek
Ausztria megtiltotta a belépést a török gazdasági miniszternek, Nihat Zeybekcinek, aki a tavalyi, kudarcba fulladt törökországi puccskísérlet évfordulóján tartandó rendezvényen akart részt venni - közölte hétfőn az osztrák külügyminisztérium szóvivője.
Az 1957-ben koncepciós eljárásban halálra ítélt Tóth Ilona orvostanhallgató kivégzése a Kádár-rendszer egyik fontos ügye volt. Ez volt a kádári megtorlás egyik első és egyetlen látványpere – fogalmazott az InfoRádióban a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke, Földváryné Kiss Réka, aki M. Kiss Sándor történésszel együtt volt az InfoRádió Aréna című
Orbán Viktor miniszterelnök hétfő délután az Országházban fogadta a visegrádi csoport (V4) magyar elnöksége első külügyminiszteri találkozójának résztvevőit - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.
A napszúrást (insolatio) sokan csak apró kellemetlenségnek tartják, pedig komoly egészségügyi probléma lehet, akár az életet veszélyeztető állapot is kialakulhat.
Egyelőre hullámzó képet mutat az idei forgalom az ingatlanpiacon, de így is az elmúlt évek egyik legerősebb félévét produkálta. A júniusi adás-vételek száma megközelítette a 13 ezret, de 12 százalékkal elmarad az egy évvel ezelőtti...
A Tesla az utóbbi időben nagy bejelentést tett, miszerint a Model S és a Model X után végre elérhető árú villanyautó is szerepel majd a kínálatban, mégpedig a hírek szerint 10 millió forintos Model 3 személyében. Nos, úgy tűnik a sok találgatást és pletykát követően megérkezett az első példány, amelyet maga a Elon Musk, a Tesla első embere vihetett haza.
A nem megfelelő életmód és táplálkozás-mint tudjuk- betegségek kialakulásához vezet, amit utólag mindenki bán. A savasság és a lúgosság okoz a legnagyobb problémát és főleg az, hogy a kettő közti egyensúlyt megtaláljuk és fenntartsuk.