Irán gratulált Iraknak az Iszlám Állam fölött aratott moszuli győzelméhez, és hétfőn felajánlotta segítségét a város és a környező települések újjáépítéséhez.
A tavalyinál kisebb lehet az idei búzatermés, de javul a sikértartalma - derült ki a Gabona Control előzetes vizsgálatok alapján készített összefoglalójából
Ukrajna a reformokra összpontosít, és egyelőre nem kéri felvételét a NATO-ba – mondta Petro Porosenko ukrán elnök, amikor hétfőn Kijevben találkozott Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral.
Hamarosan munkába állnak a frissen végzett pályakezdők. Hogyan lehet a jelentősen eltérő generációs munkavállalói szokásokat és elvárásokat úgy kezelni, hogy mindenki jól járjon?
A számítástechnikai eszközök és az internet elterjedésével párhuzamosan az elmúlt években egyre jelentősebb értékesítési csatornává vált az e-kereskedelem – írja a Magyar Nemzeti Bank (MNB) inflációs jelentése. Mind a lakosság, mind a vállalatok körében folyamatosan nő az internetes kereskedelemmel foglalkozók száma, amiben jelentős szerepet játsza
Egyelőre hullámzó képet mutat az idei forgalom az ingatlanpiacon, de így is az elmúlt évek egyik legerősebb félévét produkálta. A júniusi adás-vételek száma megközelítette a 13 ezret, de 12 százalékkal elmarad az egy évvel ezelőtti rekordhónaptól. Budapesten megállíthatatlannak tűnik a panelek árának emelkedése.
A bankkártyahasználat folyamatosan emelkedik, havonta átlagosan öt tranzakciót végzünk, de a visszaélések száma is megnőtt. A kártyás csalásokkal kapcsolatos szabályozást szedte össze a Pénzcentrum, és kiderült, jövőre fontos változások léphetnek életbe.
Folyamatosan bővül a személyi kölcsönök piaca: a hivatalos adatok szerint idén áprilisban 22,4 milliárd forintra rúgott az új személyi kölcsönök összege, ami éves összevetésben 36 százalékos növekedést jelent. A K&H ügyfelei leggyakrabban lakásfelújításra, autóvásárlásra és adósságrendezésre, tehát a meglévő hiteleik kiváltására fordítják a pénzt,
A héten indul a Millenáris parkban a mélygarázs építése és a tervek szerint jövő év végére elkészül a területét és funkcióit illetően is kibővült Millenáris park - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek
Az LMP szerint csaknem száz olyan, fogyatékosokat és pszichiátriai betegeket ellátó intézmény működik az országban, ahol a gödi Topházban tapasztaltakhoz hasonló visszaélések gyanúja merül fel - mondta az LMP ifjúsági szakszóvivője.
Hazánkban a „soapbox” kifejezés legfeljebb szó szerinti jelentésében ismert, ám külföldön sok helyen autós vonatkozása is van, hiszen ezzel a névvel illetik azokat a házilag gyártott kisautókat, amelyeket nem más hajt, mint a gravitáció – azaz egy méretes lejtő. Londonban a múlt hétvégén nagyszabású versenyt rendezett a Red Bull, és melyik másik gyártóval állhattak volna össze egy kis mókázásra,…
Az MSZP csalás miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a 2010-es választás fideszes plakátköltése ügyében hétfőn a Legfőbb Ügyészség fővárosi székházában
Bizonyára sokan emlékeznek a több epizódot is megélt ’Éjszaka a múzeumban’ című filmre. A jópofa történet a Škoda marketingeseit is megihlette: a gyáriak múzeumában maga Laurin és Klement, a márka megalapítói kelnek életre, hogy egy izgalmas hajszán keresztül mutassák be az általuk megalapított vállalat történetét, egészen a kétkerekűektől a ma ismert autókig.
Az augusztusi nyaralásig még van jó pár hét, ami néhány kiló súlyfelesleg leadására még elegendő is lehet. A külföldi életmódmagazinokban idén nyáron lépten-nyomon a ketogén diétába botlunk, a cikkek többségében külföldi szakemberekre...
Békés és Csongrád megyében a legmagasabb szintre, harmadfokúra emelte a hőség miatt kiadott figyelmeztetését az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn.
Békés és Csongrád megyében ma még a legmagasabb szintű figyelmeztetés van érvényben a hőség miatt. A hétvégén már csak 21 fok valószínű - mondta Török László az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa.
Az EKB monetáris tanácsának egyik tagja, Francois Villeroy de Galhau szerint ősszel áttekintik a jegybank politikáját és akár változtatásokat is bejelenthetnek, amit a javuló európai gazdasági környezet tesz lehetővé.
A Quaestor felszámolója és az NHB Bank között együttműködési megállapodás jött létre annak érdekében, hogy a Quaestor Alapkezelőnél befektetési jeggyel rendelkezőknek gyorsítsák a vagyonkiadást - derül ki a PSFN legfrissebb közleményéből....