2017. július 12. szerda

júl. 12
11:54
Halálos ütközés Szegvárnál - Fotók (Alternatív Energia)
A 4521-es utat lezárták.
júl. 12
11:55
Egy korszak vége! Sarah Jessica Parker platinaszőke bubi frizurára váltott (Glamour)
SJP drasztikus változáson esett át.
júl. 12
11:56
Megbénult a győri pályaudvar (Alternatív Energia)
Az áramellátás hibája miatt nem működik a biztosítóberendezés.
júl. 12
11:57
Erdogan legnagyobb ellensége nem menekül el a kiadatás elől (ATV)
A tavaly júliusi sikertelen törökországi puccskísérlet fő felelősének kikiáltott Fethullah Gülen muszlim hitszónok nem menekül el az Egyesült Államokból, és elfogadja, ha Washington úgy dönt, hogy átadja őt Ankarának - írta a Reuters hírügynökség.
júl. 12
11:58
Előzetesben a Sound tolvajai (Alternatív Energia)
A négy belga és egy olasz fiatal paprika sprayt is használt.
júl. 12
12:00
Hamisan vádolta az iskolaigazgatót – Most ő áll bíróság elé (Alternatív Energia)
A hamis vád bűncselekményének büntetési tétele három évig terjedő szabadságvesztés.
júl. 12
12:03
Később vakációzik az amerikai szenátus az egészségbiztosítási törvény miatt (ProfitLine)
Az amerikai szenátus kedden este nagy többséggel úgy döntött: két héttel későbbre halasztja a nyári vakáció megkezdését, hogy megvitathassa és elfogadhassa az egészségbiztosítási törvényt.
júl. 12
12:03
Ismét éltek opciós jogukkal az OTP-vezetői (Portfolio)
Az OTP részvényvásárlási programjának keretében a bank vezetői kedvezményesen vásárolhatnak részvényeket, az erre vonatkozó opciós lehetőség június 26-án nyílt meg, azóta hívják le az opciókat. A kedvezményes részvényvásárlási...
júl. 12
12:03
Útnak indultak a katonák Kína első tengerentúli katonai támaszpontjára (444.hu)
Kína egy stratégiai fontosságú helyen, a Vörös-tenger déli bejáratát ellenőrző Dzsibutiban, Afrikában létesített katonai támaszpontot.
júl. 12
12:03
Volvóból legózták össze az új London Taxit (Autónavigátor)
2018 január elsejétől nem helyezhető forgalomba dízelmotorral szerelt taxi Londonban. Az új egyen taxi elektromos hajtást és hatótáv-növelő motort kap, meg egy csomó Volvo alkatrészt.
júl. 12
12:03
Gólyahír – Első gyermekével várandós az Agymenők csinos színésznője (Femcafe)
Félt bejelenteni a hírt, megvolt rá az oka.
júl. 12
12:03
Tragédia: Pest helyett Nógrád megyébe mentek a tűzoltók (Hírklikk)
Az ORFK Kommunikációs Szolgálata a következőről tájékoztatta a Lánglovagok.hu-t: A Hívásfogadó Központba július 4-én 9 óra 47 perckor érkezett a bejelentés. A hívásfogadó operátor félreértette a település nevét, így Tolmács került az bejelentésről készült adatlapra. Az operátor a bejelentést követő két percen belül a mentőszolgálattal megosztotta a
júl. 12
12:06
Búcsú: szétalázta az MU-t az Evertonhoz távozó Rooney! (Sport365)
Zárásként odapörkölt még egyet.
júl. 12
12:09
Lehalt az OTP, krízis van a Postán is (Pénzcentrum)
Az OTP Bank honlapján megjelent egy hír, miszerint leállt a bank webshop szolgáltatása, melyet kereskedelmi partnerei részére tart fenn. Mindeközben gond van egy óbudai postahivatalban is, ahol nem fogadták el egy olvasónk bankkártyáját....
júl. 12
12:09
Rihannát is koppintják a Kardashian-Jenner lányok? (Glamour)
Elképesztő hasonlóság az outfitek között!
júl. 12
12:12
Rápirítottak a boltokra: így jár mindenki, aki olcsón adja a dinnyét (Privátbankár)
Megvonja a kampánytámogatást a NAK a boltoktól, ha áron alul adják a dinnyét.
júl. 12
12:12
Nádai Anikó sem hitt a fülének. Nagyon kemény, amit ez a férfi adásban mondott neki (Blikk)
"Az ilyen ember az én szememben nem ember."
júl. 12
12:12
Újra előkerült Kim Dzsong Un felesége (Blikk)
Phenjan – Már az egész világ azt találgatta, hogy mi történhetett az észak-koreai diktátor, Kim Dzsong Un (33) feleségével, amikor négy hónap után ismét megjelent a nyilvánosság előtt.
júl. 12
12:12
Párizs várja Trumpot (Gondola)
Donald Trump a francia nemzeti ünnep alkalmából a Champs-Élysées sugárúton rendezendő katonai díszszemle vendégeként érkezik Párizsba,
júl. 12
12:12
Így készítsd el: Ez a titka nagymamáink savanyú káposztájának (Blikk)
Minden télen rengeteget kellene fogyasztanunk a savanyú káposztából!
júl. 12
12:14
Kicsúszott a szájukon: A második gyerekről beszélt a TV2 sztárpárja (Blikk)
Már csak egy bólintáson múlik.
júl. 12
12:15
Egymásnak ugrottak a koalíciós partnerek a G20 után (Infostart)
A szövetségi kormányt alkotó pártok közötti heves összetűzésébe torkollt Németországban a hamburgi G20-csúcs alatt történt zavargásokról folytatott vita.
júl. 12
12:15
Rendkívüli bejelentést tesz Orbán Viktor (Portfolio)
Fél kettőkor a kormányülés szünetében bejelentést tesz Orbán Viktor miniszterelnök - olvasható a kormány honlapján. Egyelőre semmilyen részleteket nem árultak el arról, mi lesz a bejelentés témája.Legutóbb tavaly februárban volt...
júl. 12
12:15
Bajnokok Ligája: Tényleg ennyire esélytelen lenne a Honvéd? (Agroinform)
Az állami fogadóiroda oddsai legalábbis erről árulkodnak. Ami tény, a Hapoel a bajnokságban veretlen maradt odahaza.
júl. 12
12:21
Fontos pozícióban tervez változtatást Donald Trump (ATV)
Donald Trump amerikai elnök igen nagy valószínűséggel nem hosszabbítja meg Janet Yellent az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed élén, miután négyéves megbízatása a jövő év elején lejár.
júl. 12
12:24
Jött a húsvét, jött a pünkösd, és mindenki lelépett a városból (Menedzsment Fórum)
A második negyedévben rekordmértékű, 15 százalékos bővülést jegyzett a belföldi turizmus.
júl. 12
12:27
Jól kitolt apjával az ifjabb Trump (Infostart)
„Ha ezt mondod, akkor imádom!” – így kommentálta Donald Trump elnök fia egy orosz ügyvéd ajánlatát, aki kompromittáló anyagokat akart átadni neki Hillary Clinton demokrata elnökjelöltről a tavalyi kampány idején. Az ifjabb Trump most kénytelen volt nyilvánosságra hozni a kérdéses emaileket, kellemetlen helyzetbe hozva ezzel apját.
júl. 12
12:27
Karesz atyát követelik vissza Kozármislenyben (Alternatív Energia)
Kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytattak nyomozást az atya ellen.
júl. 12
12:27
Meztelen fotót posztolt Bódi Sylvi (Femcafe)
Ezen is nagyon jól néz ki.
júl. 12
12:30
Ez a hála? Megmentőjét ölte meg a hatalmas bálna (Blikk)
A mesékben a megmentett állat valahogy mindig a hős legjobb barátja lesz, legyen az bármilyen vérmes ragadozó is, mint például egy sárkány. De a való életben egy csapdába esett állatnak csak a szabadulás lebeg a szeme előtt, és ha a kiszabadító nem mozdul elég gyorsan, bizony az állat meg is ölheti.
júl. 12
12:30
Utcai harcok után koalíciós összetűzés Németországban (Gondola)
A szövetségi kormányt alkotó pártok közötti heves összetűzésébe torkollt Németországban a hamburgi G20-csúcs alatt történt zavargásokról folytatott vita
júl. 12
12:32
Nagy a baj: közel 3 millió autót hívnak vissza a hibásan működő légzsákok miatt (Blikk)
A Takata japán cég újabb 2,7 millió autót hív vissza az általa gyártott légzsákok ellenőrzésére az Egyesült Államokban - olvasható az NHTSA, az amerikai közlekedésbiztonsági felügyelet honlapján.
júl. 12
12:32
A járműipar húzza az ipari termelést (Gondola)
A járműipar és azon belül az alkatrész-, illetve a gumigyártás húzza az ipari termelést, ahol további bővülés várható, hiszen nem olyan régen indult be a termelés az Apollo Tyres gumigyárában - mondta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira reagálva
júl. 12
12:33
Megható szerelmes képekkel emlékezett meg Majka a párjával közös évfordulójukról (Blikk)
Hét éve van együtt Majka és szerelme, Dundika, azaz Hornyák Hajnalka, akivel két szép gyermekük van.
júl. 12
12:33
Mesterképzés indul ápolóknak (ProfitLine)
Az egészségügyi szakellátás minőségének javítása és az egészségügyben tapasztalható munkaerőhiány enyhítése érdekében mesterképzés indul három vidéki egyetemen diplomás szakápolók számára - ismertette Betlehem József, az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszteri biztosa az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.
júl. 12
12:33
Menekül a magyar lakosság a korábbi nagy favorit elől - mi történt? (Portfolio)
Egyre alacsonyabb hozamot képesek elérni a Magyarországon kezelt kötvényalapok, és ez várhatóan a következő években csak rosszabb lesz. Nem csoda, hogy a befektetők szinte sosem látott menekülésbe kezdtek ebből a korábban nagy kedvencnek...
júl. 12
12:33
Hivatalos: Leszedik a Soros-plakátokat (ATV)
A kormányzati kommunikáció hivatalosan is megerősítette az atv.hu reggeli hírét: július 15 után leszedik az óriási politikai botrányt kiváltó Soros-plakátokat.
júl. 12
12:33
Sarah Hyland is megmutatta a melltartóját az utcán (Glamour)
A sztárok odáig vannak ezért a trendért újabban.
júl. 12
12:35
5 dolog amit biztosan nem tudott a Despacito-ról (Blikk)
Ismerje meg közelebbről a nyár legnagyobb spanyol slágerét!
júl. 12
12:35
A műsorvezetőt gusztustalannak nevezték várandós pocakja miatt! Így reagált rá! (Glamour)
Továbbra sem hajlandó változtatni az öltözködésén!
júl. 12
12:36
Jó hír jött az elektromos autósoknak (Privátbankár)
Elektromos töltőállomásokat telepít az MVM a Danubius Hotels szállodáinál, nem csak vendégeknek.
júl. 12
12:37
Nagy a baj: súlyos állapotba került Zámbó Jimmy édesanyja (Blikk)
A család Anna néni életéért aggódik.
júl. 12
12:37
7 hiba, amit sose kövess el az első randin (Glamour)
De lehetőleg még a másodikon se.
júl. 12
12:42
Ennyi volt: leszedik a Soros-plakátokat (Menedzsment Fórum)
Az egészre több mint 5 milliárd forint közpénz ment el.
júl. 12
12:42
Így működnek a bűnszervezetek Európában (Privátbankár)
Szorosabb együttműködést sürget az Europol a terrororisták, drogkereskedők és csempészekkel szemben.
júl. 12
12:45
Koncerten mutatott be a Radiohead énekese az Izrael-ellenes provokátoroknak (ATV)
A brit rockbanda továbbra is harcban áll az Izrael-ellenes Boycott, Divestments, Sanctions (BDS – bojkottálás, befektetések felfüggesztése, szankciók alkalmazása) mozgalommal. Thom Yorke énekes legutóbb egy koncerten szólt be a palesztin zászlót lengető provokátoroknak.
júl. 12
12:48
Na ezért vagyok én ilyen sovány: amióta ezt iszom, mintha szívnák le rólam a kilókat (Blikk)
Ez aztán fogyaszt!
júl. 12
12:48
Nem indít és nem fogad vonatokat a győri vasútállomás (Blikk)
Áramellátási hiba miatt nem indít és nem fogad vonatokat szerda délelőtt a győri vasútállomás - tájékoztatta a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-t.
júl. 12
12:48
Nagy az öröm: babát vár az Agymenők sztárja (Blikk)
Teherbe esett az Agymenők sztárja, aminek rettentően örül, mégis fél korábbi vetélése miatt.
júl. 12
12:48
II. Vezérszónokok: köptek sarat és minden mást..! (Gondola)
A jó hír elillant, a rossz nem távozott! 105 vezérszónok, 447 alkalommal lépett az esztendő első felében az ékesszólás mezejére.

Keresés