2017. július 14. péntek

júl. 14
9:30
Szó szerint lebilincselő az idei EFOTT (Infostart)
Börtönt látogathatnak, de akár bilincselhetnek is azok az egyetemisták, főiskolások, fesztiválozók, akik részt vesznek az idei EFOTT-on, ugyanis első alkalommal a Büntetés-végrehajtási Szervezet is képviselteti magát a rendezvényen.
júl. 14
9:30
Kovács: a polgári engedetlenség politikai kategória (Gondola)
A kormányszóvivő szerint a polgári engedetlenség politikai kategória, a magyar jogrend nem teszi lehetővé, hogy bármely civil szervezet kivonja magát az Országgyűlés által elfogadott, életbe lépett törvények hatálya alól
júl. 14
9:32
Órákat kell várni Röszkénél (Gondola)
Nagy a forgalom a röszkei határátkelőhelyek kilépő oldalán - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t
júl. 14
9:33
Lázár vigasztalódást kívánt a nagymamának (Kripto Akadémia)
A tragédia ösztönözte a kormányt, "máris" adtak 20 milliárd forintot.
júl. 14
9:33
Erősen csökkent a japán ipari termelés (ProfitLine)
Jelentősen, az előzetesen becsültnél is erősebben csökkent májusban a japán ipari termelés havi összevetésben, miközben a készletek stagnáltak, ami arra utal, hogy az erőteljesebb fellendülés még várat magára.
júl. 14
9:33
Felpumpálják Mészárosék médiacégét (Portfolio)
Mészáros Lőrincék átszervezik az Opimust, több leányvállalat is beolvad a Mediaworks-be, így a közel 100 millió forintos jegyzett tőke 1,6 milliárd forintra nőhet - írja a hvg.hu. 2017 októberében felhízlalják az Opimus leányvállalatát...
júl. 14
9:33
Lelőttek három oroszlánt, akik megszöktek a Nemzeti Parkból (ATV)
Lelőtték azt a három hímoroszlánt, amelyek a dél-afrikai Kruger Nemzeti Parkból szöktek meg - közölte a rezervátum szóvivője csütörtökön.
júl. 14
9:33
Ma szuper jó dolgokat fogsz megvalósítani - Egymondatos horoszkóp: Július 14. (Glamour)
Mi vár rád ma?
júl. 14
9:34
Tízmilliárdokat hozhat a vizes vb (Gondola)
A tartós fejlesztések a világbajnokságtól függetlenül a későbbiekben is megvalósultak volna.
júl. 14
9:35
Czeglédy-ügy: újabb őrizetbe vétel (Kripto Akadémia)
Czeglédy és társai ellen költségvetési csalás miatt indult nyomozás.
júl. 14
9:39
Óriási öröm érte Rubint Rékát! Gratulálunk (Blikk)
Ez csodás!
júl. 14
9:39
Pár perc alatt kész: Selymes és sűrű kukorica krémleves (Femcafe)
Nyáron a lehető legegyszerűbb módon elkészítve faljuk a főtt kukoricát. Pedig, ha a vízhez adunk még egy kis tejet, fűszert és a kukoricával összeturmixoljuk, egy pazar levest kapunk!
júl. 14
9:41
Újabb hírek: Sarka Kata nem készült rá, hogy elhagyja Hajdút, négy nap alatt kezdett új életet (Blikk)
Sarka Kata nem tervezte, hogy elköltözik Hajdú Pétertől.
júl. 14
9:45
Melyik életkorban hogyan előzhető meg az érelmeszesedés? (WebBeteg)
Az érelmeszesedés (atherosclerosis) folyamata korán kezdődhet, és egész életünket végigkísérheti. Eleinte ugyan nincs látható vagy érezhető tünete, a legtöbbünknél a folyamat már elindult. Mi mindent tehetünk a megelőzés érdekében?
júl. 14
9:45
Hozza a bevételt a legújabb, feketegazdaság elleni lépés (AQUA)
Százmilliókban mérhető hasznot hajthatott már az első hónapokban a kormányzat legújabb és egyben legegyszerűbb feketegazdaság elleni lépése. Az úgynevezett adótraffipax március óta működik és lényegében nem más, mint egy interneten elérhető hírlevél arról, hogy az adóhivatal mikor, kiket és hol ellenőriz. Sokan figyelik is a folyton frissülő kimuta
júl. 14
9:45
Megmutatta ikreit Beyoncé - fotó (Femcafe)
Rengetegen várták ezt a képet!
júl. 14
9:48
Meghalt egy újabb beteg, akit mentővel szállítottak volna CT-re (Infostart)
Műtét után, állítólag még altatásban szállított volna a mentő egy beteget szerdán a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikáról CT-re, ám a beteg még a folyosón meghalt – tudta meg több, egymástól független forrásból a Magyar Nemzet.
júl. 14
9:48
Most fordítva vagy sem? Szulák Andrea olyat mert tenni, amiért kritizálták bőven (Blikk)
A színésznő szerint mindenki nyugodjon le.
júl. 14
9:48
KSH: ismét gyorsult az építőipar növekedése (Gondola)
Májusban az építőipari termelés volumene 35,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi alacsony bázist az áprilisi 22,1 százalék után - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH)
júl. 14
9:50
Jól indul a nap, de aztán jönnek a felhők (Gondola)
Délelőtt még derült vagy gyengén felhős lesz az ég. A késő délelőtti, déli óráktól az ország északkeleti, északi területein gomolyfelhők képződnek, emellett nyugat felől a délután során határozott felhősödés kezdődik
júl. 14
9:51
Megszületett a bírósági ítélet a magyar sztár ügyében, ez a büntetése (Femcafe)
Többek szerint túl enyhe az ítélet.
júl. 14
9:51
Őrület! Beyoncé megosztotta az első fotót az egyhónapos ikreiről (Glamour)
Itt az első hivatalos kép a babákról.
júl. 14
9:52
Egy nyugati liberális a nyugati liberalizmus visszaszorulásáról (Gondola)
Európára Luce úgy tekint, mint a globális elitek egyik olyan terepére, ahol a nemzetállamok féken tartásával kísérleteznek.
júl. 14
9:57
Nyaralni indulsz? Itt szerezhetsz a legolcsóbban eurót (Portfolio)
Itt a csúcsszezon, ideje elindulni nyaralni. Ha egy eurós ország felé vennénk az irányt, érdemes észben tartanunk, hogy nem mindegy, mennyiért váltjuk az egységes valutát, összeszedtük, hol jutunk most a legolcsóbban hozzá. Ha meg akarjuk...
júl. 14
9:57
Óriási riadalom: Ló vonszolta maga után az operettsztárt - Fotók (Ripost)
Veréb Tamás alaposan megtépázva keveredett ki a gyorstalpaló kaszkadőroktatásból. Erre senki sem számított, az biztos.
júl. 14
9:57
Ez okozhatta a vitorlázó repülő balesetét (Infostart)
Lezuhant egy vitorlázó repülő, a gép roncsait péntek hajnalban találták meg Pirtó külterületén. A baon.hu portál úgy tudja, a repülőt vezető nő tapasztalt pilóta hírében áll, így valószínűsíthető, hogy technikai hiba okozta a tragédiát.
júl. 14
9:57
Nagyon pörgött a magyar építőipar májusban (vg.hu)
Májusban az építőipari termelés volumene 35,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi alacsony bázist az áprilisi 22,1 százalék után – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
júl. 14
9:59
Savval támadtak emberekre Londonban (vg.hu)
Öt helyen is savval támadtak emberekre az éjjel London keleti részén, a hatóságok szerint az esetek összefüggnek, egy tinédzsert őrizetbe vettek – tudatta pénteken a brit rendőrség.
júl. 14
10:03
Beindult az építőipar (ProfitLine)
Májusban az építőipari termelés volumene 35,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi alacsony bázist az áprilisi 22,1 százalék után - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
júl. 14
10:03
Wimbledon: Megállíthatatlan Federer? (Agroinform)
Pénteken a férfi elődöntőkkel folytatódik a wimbledoni tenisztorna.
júl. 14
10:03
Támadássorozat Londonban: Félelmetes részletek derültek ki (Ripost)
Most már szinte sehol sincs biztonságban az ember Londonban.
júl. 14
10:06
Cukkinis pulykamelltekercs (Mindmegette)
júl. 14
10:06
Terroristák nyitottak tüzet a Siratófalnál rendőrökre, agyonlőtték a támadókat (Blikk)
Jeruzsálem - Rendőrökre nyitott tüzet három fegyveres a Siratófal és a Sziklamecset környékén. A lövöldözésben két izraeli súlyosan, egy könnyebben sérült.
júl. 14
10:06
Kálmán Olga Ibizáról reagált a kirúgásáról szóló hírekre (Blikk)
Kálmán Olga épp Ibizán nyaral, de szakított időt, hogy a Facebook oldalán reagáljon azokra a hírekre, miszerint Csintalan Sándor veszi át a helyét a Hír TV-ben.
júl. 14
10:06
Savval támadtak emberekre Londonban az éjjel (Gondola)
Öt helyen is savval támadtak emberekre az éjjel London keleti részén, a hatóságok szerint az esetek összefüggnek, egy tinédzsert őrizetbe vettek – tudatta pénteken a brit rendőrség
júl. 14
10:06
Mengyi Roland nem is hallott Voldemortról (Alternatív Energia)
Állítólag a filmet sem látta.
júl. 14
10:08
Megkezdődött a falufelszámolás (Alternatív Energia)
Romániában megkezdődött az erőszakos urbanizálás - a terv következménye a 220 ezer fős német és az 1,7-2 millió fős magyar kisebbség erőszakos asszimilálása
júl. 14
10:09
Czeglédi-ügy: Újabb gyanúsított került előzetesbe (ATV)
A Czeglédy-ügy újabb gyanúsítottjának előzetes letartóztatását rendelte el a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája, nem jogerősen - tájékoztatta a Szegedi Törvényszék szóvivője pénteken az MTI-t.
júl. 14
10:12
Véget ért a rémálom: Erdélyi Zsolt kisfia végre hazakerült a kórházból (Blikk)
Egy hónap után végre hazavigette Erdei Zsolt a kisfiát.
júl. 14
10:14
Atyaég, mi van itt?! Gáspár Evelin megint beszólt édesanyjának, Beának. Ez nagyon fájhatott (Blikk)
Virág sem kímélte.
júl. 14
10:15
Gyurta Dániel megszólalt: nagy fájdalmak között készül a vb-re (Infostart)
Gyurta Dániel készül a világbajnokságra, mi több, élete legjobbjára törekszik kétszáz mellen a Duna Arénában, s ez még akkor is igaz, ha nemrégiben kiújult a hátsérülése, és így a fájdalmat is elviselve kell dolgoznia a rajtig.
júl. 14
10:15
Kifulladhat az emelkedés a tőzsdéken (Portfolio)
Ma a piacnyitást követően mérsékelten esnek az európai tőzsdék, a BUX index alulteljesítőként fél százalékot esett, ami főként az OTP és a Mol korrekciójának tudható be. Kispapírok nagy napja 2017.07.14 10:50A magyar tőzsdén a kispapírok...
júl. 14
10:15
Ujhelyi: Szeretnék Botka balkeze lenni! (HírTV)
Cáfolták az MSZP-s árnyékkormány felállásának hírét az érintettek.
júl. 14
10:18
Még mindig kevés a napszámos - jöhetnek a gépek? (HR Portál)
A mezőgazdasági idénymunkák időszaka április végétől október végéig tart, jelenleg a baracknak és a szilvának van szezonja, augusztus közepén pedig az almát szüretelik. Egyre nagyobb fejtörést jelent, hogy kiszedi majd le a gyümölcsöt, ugyanis óriási a munkaerőhiány a mezőgazdaságban - írja a Portfolio.
júl. 14
10:21
Gyárfás Tamás bejelentette, lemondhat minden posztjáról (Infostart)
Gyárfás Tamás, a vizes sportokat összefogó szervezet, a FINA alelnöke közölte, lemond, ha július 17-én nem Budapest mellett dönt a FINA Büro a 2024. évi rövidpályás úszó világbajnokság helyszínét illetően.
júl. 14
10:21
Gyárfás lemond, ha nem Budapest rendezi a rövidpályás vb-t (ATV)
Gyárfás Tamás, a vizes sportokat összefogó szervezet, a FINA alelnöke az MTI kérdésére közölte, lemond, ha július 17-én nem Budapest mellett dönt a FINA Büro a 2024. évi rövidpályás úszó világbajnokság helyszínét illetően.
júl. 14
10:21
Gusztustalannak nevezték a várandós bemondónőt, mert ilyen ruhát vett fel (Femcafe)
Nem értjük, mire ez a nagy felhajtás.
júl. 14
10:24
Nemzetbiztonsági kockázat miatt dobták a vizes vb azeri ingyenwifijét (Menedzsment Fórum)
A szervezők végül nem szerződtek le az adatgyűjtő szoftverrel dolgozó céggel.
júl. 14
10:24
Czeglédy-ügy - újabb gyanúsított előzetesben (Gondola)
A Czeglédy-ügy újabb gyanúsítottjának előzetes letartóztatását rendelte el a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája, nem jogerősen - tájékoztatta a Szegedi Törvényszék szóvivője pénteken az MTI-t
júl. 14
10:26
Ötven éve vezették be a gyest (Gondola)
Ötven éve vezették be a gyermekgondozási segélyt Magyarországon, és a gyes mindmáig a családpolitika szerves része.

Keresés