Az ENSZ kezdeményezésére létrejött Fenntartható Fejlődési Megoldások Hálózata (SDSN) által publikált tanulmány idei kiadása szerint Norvégia a legboldogabb ország a világon.
Magyarország örömmel üdvözölte Donald Trump amerikai elnök kölcsönös tiszteleten alapuló be nem avatkozási politikáját – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a washingtoni konzervatív Heritage Alapítványnál pénteken tartott beszédében.
Emlékezetes, hogy 2015 derekán több ezer migráns lepte el forgalmasabb csomópontjait. Közülük is leginkább a Keleti pályaudvar környékén voltak a legtöbben. A migránsok szerte a Baross téri aluljáróban sátrakkal táboroztak le, ahol a tömegtől lépni alig lehetett. A i migránskrízis világszerte bekerült a sajtóba, jó szándékú emberek és segélyszerve
Kiengedték pénteken a kórházból Kanadában Jimmy Carter volt amerikai elnököt, akit előző nap szállítottak be kiszáradási tünetekkel – közölte Carter szóvivője
Őrizetbe vették a Ceglédnél péntek délután balesetet szenvedett busz sofőrjét járművezetés ittas állapotban bűntett elkövetésének gyanújával - közölte a rendőrség a honlapján szombaton
Pénteken kezdődik a Badacsony Bor7, amelyen a borvidék 14 pincészete, esténként pedig könnyűzenei programok, többek között a Kerekes Band, a Lóci játszik és a dél-afrikai Sean Koch Trio koncertjei várják a látogatókat.
Tegnap ismét 0%-os hozam mellett bocsátott ki kincstárjegyet a magyar állam. Sokan azt hiszik, hogy a lakosság számára elképzelhetetlen az ingyenes banki kölcsönfelvétel, pedig az áruhiteleknél és a lakáshiteleknél is elérhető a 0%-os...
Szombaton kezdődik és augusztus 20-áig tart a nyári ítélkezési szünet az ország bíróságain. A törvénykezési szünet alatt a bíróságok - fő szabály szerint - nem tartanak tárgyalásokat.
Jól sikerült a felkészülés, kulcsfontosságú lesz a Hollandia elleni csoportmérkőzés, és csak egy éremmel lenne igazán elégedett - mondta az InfoRádiónak a világbajnokság rajtja elő Bíró Attila, a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.
A SEAT eladásai 13,7 százalékkal emelkedtek az idén az első fél évben, az elmúlt 16 évben nem látott bővüléssel az egyik leggyorsabban növekvő márka volt az európai piacon
A vizes vb előtti napokban indította el az online jegyértékesítését, illetve saját e-jegy applikációját a BKK. Egy nap sem kellett hozzá, alapszintű programozói ismeretekkel és egy kis hackeléssel már fel is törték a rendszert, amit konkrétan semmi nem véd. De nem ez az egyetlen gyenge pontja a rendszernek.
Hajnal fél kettő körül Téglás irányából Bököny központja felé a Dózsa György úton haladt egy 4 ütemű Trabant, amikor vezetője elvesztette uralmát a jármű felett, mely az úttest bal oldalán található vízelvezető árokba csapódott. Az autó a tetején állt meg, majd vázig égett.
Szombaton szórványosan számíthatunk lokális csapadék kialakulására. A záporok mellett, leginkább északon, északkeleten és a nyugati határ közelében fordulhatnak elő zivatarok. Feltámad az északnyugati szél. Délután 22-28 fokot mérhetünk, délkeleti maximumokkal. Hidegfronti hatás várható. – írja az Időkép. (A címoldali illusztráció forrása: Pixabay
Törökországban boszorkányüldözés folyik, a tavalyi "alávaló puccskísérlet" nem szolgált másra, mint félreállítani az útból mindazokat, akik nem lojálisak Recep Tayyip Erdogan török államfőhöz - hangoztatta pénteken az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen.
Magyar kutató nyerte a legrangosabb, negyedmillió fontos (csaknem 90 millió forintos) díjjal járó brit közgazdasági elismerést annak modellezéséért, hogy miként lehetne hatékonyabb díjfizetési rendszerrel javítani a brit közúti közlekedési infrastruktúra állapotát.
Nem az a fontos, hol épül az új híd, hanem hogy megfelelő kapacitású kapcsolódó közúti hálózathoz csatlakozzon – mondta lapunk kérdésére a közlekedési szakértő. A Galvani híd közvetlen összeköttetést teremt majd Újbuda és Csepel, Ferencváros, valamint Kispest és Kőbánya között.
Tizenegy kilogramm marihuánát próbált Magyarországra csempészni egy szerb férfi egy távolsági busz poggyászai között, de lebukott a röszkei határátkelőnél, pénteken a bíróság elrendelte előzetes letartóztatását - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szombaton
Tony Blair volt brit miniszterelnök szerint Nagy-Britanniának meg kellene fontolnia, hogy az Európai Unió tagja maradjon, abban az esetben, ha az EU késznek bizonyul a brit igényeknek megfelelő reformokra. Blair, aki 1997 és 2007 között...
„Macron követel, Merkel tétovázik”; „Vége Merkel és Macron nászútjának” – hasonló szalagcímekkel (is) üdvözölte az európai sajtó a német kancellár kijelentését, miszerint nem ellenzi, hogy az eurózónának külön pénzügyminisztere és közös költségvetése legyen.