Minden eddiginél több állást hirdettek meg a profession.hu állásportálon a második negyedévben, az áprilistól júniusig megjelent, majdnem 35 ezres kínálat 11 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit.
Kizárólag állati eredetű termékek nevezhetők tejterméknek és hozhatóak így kereskedelmi forgalomba az Európai Bíróság döntése szerint - mondta Harcz Zoltán, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke.
Aggodalommal figyeli az Amnesty International magyar és izraeli szervezete Orbán Viktor magyar és Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő "egyre szorosabb szövetségét", mert mindketten "megbélyegző" kampányt folytatnak a jogvédő szervezetek és aktivisták ellen - közölte a két szervezet az MTI-vel hétfőn
Nagy eltérések vannak a gabonahozamokban a betakarítás félidejénél; a termés minősége jó, de a mennyiség elmaradhat a tavalyitól – közölte a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) elnöke hétfőn.
Olaszországban komoly válság lappang, a kilátásokat pedig tovább rontja, hogy náluk is erősödik a populizmus. Bár az előrehozott választások esélye elszállt, tavasszal így is, úgy is új parlamentet kell választani, ami borítékolhatóan felbolygatja majd a pénzügyi piacokat, sőt, szélsőséges esetben akár bajt is hozhat Európára.
Túlnyomóan derült, illetve kissé felhős idő várható, északon lehet kicsivel több felhő, és az Északi-középhegység területén kedden egy-egy helyen záporeső kialakulása nem kizárt.
Az egészségügy lemaradását, hátrányát nem lehet pár nap alatt ledolgozni, azonban a kormány 2010 óta 500 milliárd forintot fordított a kórházak megújítására – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn Budapesten, a Szent János Kórház nővérszállójának felújítása kapcsán.
Az idén az első öt hónapban 111 milliárd forint értékben folyósítottak új személyi kölcsönt a bankok, ami 48 százalékkal több, mint a tavalyi év azonos időszakában, és 2007 óta ez a legmagasabb első öthavi adat - közölte BankRáció.hu az MTI-vel hétfőn.
A szereplők cserélődnek, az eredményesség változatlan. A magyar kajak-kenu válogatott tíz arannyal, három ezüsttel és három bronzzal végzett a plovdivi Eb éremtáblázatának élén. Az olimpiai programban szereplő számokra szűkítve is parádés a mérleg: öt első, két második és egy harmadik hely. Az évtizedes hagyománynak megfelelően hölgyeink remekeltek
Boros Péterné a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) elnökei hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: ötezernél többen vettek részt a szakszervezet által az önkormányzati hivatalokban dolgozó köztisztviselők munkahelyi szervezeteinek hirdetett, béremelést célzó kétórás munkabeszüntetésben - írja az MTI.
Nem éppen kedvező képet fest egyes hazai idegenforgalmi vállalkozások belső állapotáról az a történet, amit olvasónk osztott meg velünk. A diákmunkára vonatkozó szabályok közül gyakorlatilag semmi nem érvényesül a mindennapokban.
Az erősáramú villamosmérnökök nagyon hamar eltudnak helyezkedni frissen megszerezett diplomájukkal és akár 300-400 ezer forintot keresnek pályakezdőként - írja az eduline.
Egy friss felmérésből kiderült: már a kezdő szakmunkásokat is lasszóval kell fogni, a többéves munkatapasztalat sem feltétlenül kritérium a jelentkezések elbírálásánál.
Több mint két kilogramm heroint találtak a rendőrök egy macedón férfi gépkocsijában elrejtve a röszkei autópálya-határátkelőhelyen - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-t
Kun Miklós történész szerint Putyin orosz elnök erősödik a Nyugattal szemben. Az Oroszország szakértő az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: nem valószínű, hogy Moszkvából befolyásolják a különböző választásokat.
Hagyományteremtő szándékkal szervezi meg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem a magyar V4 elnökség tiszteletére a Nyári Egyetemet, ahol a közeljövő kihívásaira keresnek válaszokat – fogalmazta meg a most először megrendezendő rendezvény credóját Bóka János dékánhelyettes a Kossuth Rádió hétfő reggeli műsorában. Az egyetem rangját növeli, hogy 2017 júliu
Balog Zoltán a Szinyei Merse Pál Gimnázium veronai tragédiát követő speciális helyzetére, valamint a jelenlegi igazgató neki címzett levelére tekintettel arra utasította Palkovics László államtitkárt, hogy legalább egy évvel hosszabbítsa meg az igazgató megbízását - derül ki az EMMI Oktatásért Felelős Államtitkárság szerkesztőségünkhöz is eljuttato
Az amerikai elnök családi kikapcsolódást szervezett, de legidősebb fiát nem hívta meg rá - Donald Trump Jr. az orosz botrány miatt nemkívánatos személlyé válhat.
Kedden elhagyhatja a kórházat Hajnal Tamás, a Ferencváros labdarúgója, aki vasárnap a Puskás Akadémia elleni bajnoki mérkőzésen szenvedett agyrázkódást.
Három napos látogatásra érkezik Magyarországra Benjamin Netanjahu, Izrael miniszterelnöke – a látogatás miatt sokfelé lezárásokra és korlátozásokra kell számítani.