Több mint száz településen és több fővárosi kerületben folytatódhat a héten a szúnyogirtás – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn.
Tisztességtelenül próbálta korlátozni a fogyasztók vásárlástól való indoklás nélküli elállási jogát az egészségügyi, háztartási termékeket értékesítő Kővári Forrás Kft., ezért a bíróság megtiltotta a korlátozó feltételek alkalmazását a vállalkozásnak. A károsultak békéltető testülethez vagy bírósághoz fordulhatnak – közölte a Fogyasztóvédők Országo
Az elmúlt években töretlenül emelkedik a foglalkoztatás az Európai Unióban, a munkanélküliség pedig a 2008-as gazdasági válság óta idén a legalacsonyabb – közölte az Európai Bizottság az európai foglalkoztatási és szociális fejleményekről szóló, hétfőn közzétett jelentésében.
Miközben Európában már a chipes bankkártya is kezd túlhaladottá válni, egyre bővül az érintőkártyás fizetések aránya, sőt egyre több és jobb, NFC-alapú mobilfizetéses megoldás válik elérhetővé a magyar közönség számára is, az Egyesült Államokban még mindig a "bedugós" bankkártya használatba vételével küzdenek.
Szerda este szórakozni indult a 21 éves Alexandra, azóta azonban nem adott életjelet magáról. Rokonai szerint teljesen beszámítható, csendes, visszahúzódó típus, éppen ezért nagyon aggódnak érte.
Michelisz Norbert győzött a második, fő futamon a túraautó-világbajnokság (WTCC) argentin versenyhétvégéjén, ezzel pedig feljött a harmadik helyre az összetett állásban.
Bizottságot állított fel a török vezetés hétfőn a tavaly júliusi puccskísérlet után bevezetett rendkívüli állapot törvényerejű rendeleteinek következtében a munkaköréből felfüggesztett vagy elbocsátott állami alkalmazottak, valamint a bezárt intézmények, köztük iskolák és médiaorgánumok panaszainak elbírálására - jelentette az Ihlas török hírügynök
Minden eddiginél több állást hirdettek meg a profession.hu állásportálon a második negyedévben, az áprilistól júniusig megjelent, majdnem 35 ezres kínálat 11 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit.
Egy birminghami muszlim iskola miatt robbant ki a botrány az Egyesült Királyságban, olyannyira, hogy már az állami fenntartású intézmény átadásáról beszél a kormány.
Tavaly 8,4 százalékkal nőtt a szerb külkereskedelmi forgalom, 30,8 milliárd eurót tett ki – közölte a végleges adatokat hétfőn a szerbiai statisztikai hivatal.
A Tesla még két-három új óriásüzem megépítését tartja szükségesnek a következő néhány évben az Egyesült Államokban – jelentette be Elon Musk a cég vezérigazgatója.
Nap mint nap azt halljuk, hogy fogyasszunk sok folyadékot. A nagy mennyiségű folyadék fogyasztásának akár káros hatásai is lehetnek. Az állandó szomjúság és a fokozott vízfelvétel a szervezet kóros működését jelezheti.
A Tesla még két-három új óriásüzem megépítését tartja szükségesnek a következő néhány évben az Egyesült Államokban - jelentette be Elon Musk vezérigazgató a tagállamok kormányzóinak hét végi találkozóján tartott beszédében....
Új tendencia, hogy 2016-ban többen költöztek el Budapestről, mint ahányan beköltöztek. Ugyancsak érdekesség, hogy tavaly többen költöztek vidéki városba, községbe, mint ahányan elköltöztek. A népesség Magyarországon folyamatosan...
Két legendás hollywoodi színész, Jane Fonda és Robert Redford Arany Oroszlán-életműdíjat kap az augusztus végén megnyíló velencei filmfesztiválon - jelentette be hétfőn Alberto Barbera fesztiváligazgató.
Gaal Gergelyt jelöli a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) országos elnöksége országgyűlési képviselőnek a nemrég elhunyt Rubovszky György helyére - közölte a párt hétfőn az MTI-vel.
Továbbra sem tudni semmit arról, hogy a hazai fogyasztóvédelmi szervezetek tettek-e bármilyen lépést a Green Holidays július eleji csődjének megelőzése érdekében.
Gaal Gergelyt jelöli a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) országos elnöksége országgyűlési képviselőnek a nemrég elhunyt Rubovszky György helyére - közölte a párt.
Elégedetten értékelte a kajak-kenu válogatott Európa-bajnoki szereplését Hüttner Csaba szövetségi kapitány. Beszélt arról is, hogy a terveknek megfelelően három számban megtartják a szétlövést.
A hazai építőipar teljesítménye a 2006-2007-es csúcsidőszakban 2200-2300 milliárd forint volt, ezt várhatóan eléri az ágazat az idén – mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke az M1 aktuális csatornán hétfőn.