2017. július 2. vasárnap

júl. 2
15:17
Óriási a torlódás a záhonyi határnál (vg.hu)
A záhonyi határátkelőnél 3 órás a várakozás – hangzott el az M1 aktuális csatorna vasárnap délutáni hírfolyamában.
júl. 2
15:19
Akcióban az önkéntes nagyik (vg.hu)
Győrben okos dolgot találtak ki a nyári gyerekfelügyelet megoldására: önkéntes nagyikat kerestek, akik vállalják, hogy délelőtt vagy délután, három órán keresztül, kézműves-foglalkozások közben vigyáznak a vakáció­zó kicsikre. Ráadásul ezzel nemcsak a szülőknek segítenek, az időseknek is jót tesz, hogy úgy érzik, hasznosak és szükség van rájuk.
júl. 2
15:21
Életveszélyben a sztárapuka, mellkasi fájdalmakkal vitték kórházba (Ripost)
Egy súlyos baleset miatt jöttek elő a kínzó tünetek.
júl. 2
15:21
Világraszóló sikert arattak a magyar sajtok Franciaországban (vg.hu)
Hatalmas sikert értek el a magyar sajtkészítők a sajtok világbajnokságának számító versenyen, a Párizs melletti Tours-ban megrendezett Mondial du Fromage-on.
júl. 2
15:24
Hangos választási kampányra készülnek Ausztriában (Alternatív Energia)
A korábbiakhoz képest határozottabb karakterű "versenyzők" csapnak össze.
júl. 2
15:27
Gyermekkereskedelem ellen küzdő magyar szociológust tüntetett ki az amerikai kormány (444.hu)
A CEU-n kutató Sebhelyi Viktória Rex Tillerson külügyminisztertől vehette át a kitüntetést.
júl. 2
15:30
Újabb tűzvész Londonban: luxuslakások lángjaival küzdenek a tűzoltók (Blikk)
Újabb ház gyulladt ki Londonban. Ezúttal egy ötemeletes, újépítésű luxuslakásokból álló épület lángol.
júl. 2
15:30
7 tipp, hogy a nyaralás stresszmentes legyen (Blikk)
Nyaralás közben az a legfontosabb, hogy kipihenjük magunkat, és feltöltődve térjünk vissza a hétköznapokba. Azonban, ha folyton azon izgulunk, hogy minden tökéletesen sikerüljön és mindenki ragyogóan érezze magát, akkor ne csodálkozzunk, ha stresszes lesz a vakációnk. A következő tanácsok sokat segíthetnek abban, hogy könnyebben vegyük az akadályok
júl. 2
15:30
Izraeli lap a Horthy Miklós megítélése körüli vitáról (Gondola)
A Háárec című izraeli napilap a Horthy Miklós megítélése körüli vitával kapcsolatban címlapján közölt cikket vasárnap, Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök közelgő magyarországi látogatásával összefüggésben
júl. 2
15:32
Bedrogozott, barbár turisták mindent szétzúznak horvát üdülőparadicsomban - a polgármester tombol (Blikk)
Zágráb - Elnézést kért a turisták barbár viselkedéséért Ante Dabo, a Pag szigeti Novalja polgármestere a város hivatalos honlapján. A horvát Ibizának is nevezett Zrce Beachen már hetek óta rengeteg fiatal bulizik.
júl. 2
15:32
Sokat köszönhetünk az itt otthonra talált németeknek (Gondola)
Sokat köszönhet Magyarország az itt otthonra talált németeknek - hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Budapest II
júl. 2
15:33
Reese Witherspoon megtalálta a tökéletes hétvégi szettet (Glamour)
Tökéletes!
júl. 2
15:34
Napsütéses, meleg nyári idő várható a jövő héten (Gondola)
A hét elején néhol a 25 Celsius-fokot sem éri el a hőmérséklet, a hét közepére viszont ismét többfelé meghaladja majd a 30 fokot
júl. 2
15:39
Hatalmas butaságot követett el a Bayern játékosa - videó (Sport365)
Az Európa-bajnok labdarúgó próbálja magyarázni a tettét.
júl. 2
15:39
Elképesztő: Nem fogja elhinni, mit találtak a falon felújítás közben (ATV)
Raffaello-festményeket fedeztek fel a Vatikáni Múzeum egyik termének restaurálása közben - közölte a hétvégén a Vatikáni Televízió.
júl. 2
15:42
Beindult a gépezet - verhetetlenek Kurzék Ausztriában? (Privátbankár)
Elismerően szól az osztrák sajtó az ÖVP pártelnökéről.
júl. 2
15:45
Először volt Pride Erdélyben (444.hu)
A kolozsvári rendezvény békésen zajlott, de a város vezetése nem engedte, hogy a belvárosban vonuljanak.
júl. 2
15:48
Egy tehervonat alvázán próbálkoztak a migránsok (Gondola)
Egy belépő tehervonat alvázán megbújva jogellenesen próbált meg bejutni Magyarországra három illegális migráns - írta a Police
júl. 2
15:51
Napsütéses, meleg nyári idő várható a jövő héten (Háziállat)
A hét elején néhol a 25 Celsius-fokot sem éri el a hőmérséklet, a hét közepére viszont ismét többfelé meghaladja majd a 30 fokot.
júl. 2
15:51
A helyi sajtó szerint Izrael inkább elfogadta Orbán „gyenge magyarázatát” Horthy-ügyben, csak hogy ne zavarják meg Netanjahu közelgő látogatását (444.hu)
A Háárec úgy látja, Orbán a Jobbik szavazóira hajt Horthy méltatásával.
júl. 2
15:51
Ördög Nóri nagyon kiakadt a nyaralás alatt, el is árulta, miért (Femcafe)
Kellemetlen helyzetbe került a műsorvezető.
júl. 2
15:57
Háárec: Orbán rasszista kampánya (Alternatív Energia)
júl. 2
15:57
Elektromos Cuprán dolgozik a SEAT (Autónavigátor)
Az Audi és VW mellett a SEAT-nál is beköszönt nemsokára a villanykorszak. Nem is akármilyen modell érkezik, egy izmos Cupra változat kap majd elektromos hajtást.
júl. 2
15:57
Rossz hírt kapott a póló-válogatott a vb előtt (Ripost)
Hiába várt az erősítésre Märcz Tamás szövetségi kapitány.
júl. 2
16:03
Jövő héten vizsgálja Magyarország államadós-besorolását a Moody's (ProfitLine)
A jövő héten vizsgálja Magyarország államadós-besorolását a Moody's Investors Service.
júl. 2
16:03
Beütött a Brexit: 40 éve nem éltek át ilyen rossz sorozatot a brit fogyasztók (Portfolio)
A gyorsuló infláció és a lassuló bérnövekedés miatt az 1970-es évek óta az idei első negyedévben először fordult elő, hogy a harmadik egymást követő negyedévben csökkent a brit háztartások rendelkezésre álló jövedelme. A pénteken...
júl. 2
16:03
Wimbledon: Fogadjunk meglepetésre! (Agroinform)
Jó befektetésnek tűnik az amerikai Coco Vandeweghe-re tenni a pénzünket Wimbledonban.
júl. 2
16:06
Nagy választási küzdelemre kell számítani Ausztriában (Gondola)
Mivel a korábbiakhoz képest határozottabb karakterű "versenyzők" csapnak össze az őszi választáson, "nagyobb és hangosabb" választási küzdelemre lehet számítani - írta vasárnapi számának vezércikkében a Die Presse című osztrák lap
júl. 2
16:09
Újabb támogatás az európai zöldség- és gyümölcstermelőknek (Adózóna)
Az Európai Bizottság egy évvel meghosszabbította az Oroszország ellen bevezetett gazdasági szankciók miatt hátrányokat szenvedő európai zöldség- és gyümölcstermelőket segítő rendkívüli támogatását, és további 70 millió euró biztosítása mellett döntött – közölte az uniós bizottság.
júl. 2
16:09
Friss! A Hatoslottó nyerőszámai a 26. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták a Hatoslottó 26. heti nyerőszámait. Ezen a héten sem volt telitalálatos szelvény. A nyerőszámok emelkedő sorrendben:16; 20; 22; 27; 36; 39KATT: Most kapaszkodj meg: 20 ezerből viheted tengerhez nyaralni a családotEzen...
júl. 2
16:09
Kegyetlenül megalázták a duci lányt, így vágott vissza (Ripost)
A ducimodellként dolgozó lányt a repülőn kezdte el piszkálni az egyik utas.
júl. 2
16:09
Budapest gyógyfürdői kerültek a Vogue címlapjára! (Player)
Perlaki Márton nagyon személyes és ízig-vérig magyar képei címlapot kaptak a legnagyobb francia divatmagazinban. Hatalmas büszkeség, csodás fotókkal!
júl. 2
16:12
Román aranyat hoztak Magyarországra (Privátbankár)
Több mint ezer aranytárgyat állítanak ki a debreceni Déri Múzeumban.
júl. 2
16:15
Talán ez a világ 15 legritkább fotója, ami azóta maga lett a történelem (Player)
Tudod, elmész Pisába, hogy "megállítsd" az eldőlő tornyot, összecsíped az Eiffel-torony tetejét, meg még lehetne sorolni a képeket, amik tömegével készülnek, de sok értelmük nincs. Aztán vannak olyanok, amiket csak úgy ellősz, de akkor még nem tudod, hogy a történelem része lesz. Olyan remek fotók, amikből jó, ha egy van. Maximum. Ezek jönnek most.
júl. 2
16:15
Most kezdi a nyaralását? Ezt kapja az időjárástól (Infostart)
Napsütéses, meleg nyári idő várható a jövő héten.
júl. 2
16:18
Panna cotta balzsamos eperraguval (Mindmegette)
júl. 2
16:21
A brit turisták primitív viselkedése miatt kért elnézést a helyiektől egy horvát polgármester (444.hu)
A polgármester tudja, hogy a briteknek nagy a fizetőképessége, de ez szerinte akkor sincs így rendben.
júl. 2
16:21
Komoly harcot jósolnak az ausztriai választásokra (vg.hu)
A korábbiakhoz képest határozottabb karakterű „versenyzők” csapnak össze az őszi választáson, ezért nagyobb küzdelemre lehet számítani – írta vasárnapi számának vezércikkében a Die Presse című osztrák lap.
júl. 2
16:23
Szeles, de meleg idő lesz jövő héten (vg.hu)
A hét elején néhol még hűvös lesz, a hét közepére viszont ismét nyári melegre készülhetünk. Csapadékra csak helyenként kell számítani – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.
júl. 2
16:24
Niedermüller nem lát semmiféle Soros-párhuzamot (Gondola)
A bevándorlók európai uniós tagállamok közötti szétosztásában is szerepe lesz az új Európai Menekültügyi Ügynökségnek.
júl. 2
16:30
Megint leégett Vajna tévéje (Alternatív Energia)
Egy ártatlan ember börtönbe kerülését híresztelték.
júl. 2
16:33
Nem mindennapi menyasszonyt vett feleségül a polgármester (Ripost)
A násznépnek a szeme se rebbent, amikor meglátták a menyasszonyt.
júl. 2
16:39
Így búcsúzik Orbán Viktor Helmut Kohltól (Infostart)
Orbán Viktor képgalériát közöl a temetésről a közösségi oldalán.
júl. 2
16:42
Kiderült: vannak azért bevándorlók, akiknek hálás a kormány (Privátbankár)
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az itt élő németeknek mondott köszönetet.
júl. 2
16:45
NB I: a Liverpoolban is megforduló játékossal erősített a bajnok (Sport365)
Legutóbb a Videotonban szerepelt a labdarúgó.
júl. 2
16:45
Ha jövőre is engedélyezik a Red Bull Air Race-t, a döntéshozók otthonánál fog zajongani állampolgárok egy csoportja (444.hu)
Tiltakozócsoport jött létre azokból, akiknek elegük van abból, hogy Tarlósék Budapestre szabadítják ezt a kétnapos poklot.
júl. 2
16:45
Raffaello-festményeket fedeztek fel restaurálás közben a Vatikánban (USAracing)
Raffaello-festményeket fedeztek fel a Vatikáni Múzeum egyik termének restaurálása közben – közölte a hétvégén a Vatikáni Televízió.
júl. 2
16:51
Folyadékfogyasztás és hőség (WebBeteg)
Nyáron a hőmérséklet emelkedésével nő a kiszáradás kockázata, így fokozott odafigyelést igényel, hogy szerveztünk vízháztartását egyensúlyban tartsuk. Az étrendi változatosság a folyadékpótlást is megkönnyíti.
júl. 2
16:54
Újra várja nagyi a palacsintázni vágyókat (vg.hu)
Újra várja vendégeit a nemrég még áldatlan állapotban lévő, de azóta minden bizonnyal kitakarított Batthyányi téri palacsintázó.
júl. 2
16:56
Egyre több daganatos betegség nem halálos, hanem krónikus (vg.hu)
Bodoky György, a Daganatos Betegek Gyógyításáért és Rehabilitációjáért Alapítvány elnöke szerint ma már több daganatos betegség nem halálos, hanem krónikus kórnak számít.

Keresés