2017. július 24. hétfő

júl. 24
16:09
Ismét járnak a vonatok Őrbottyán és Vácrátót között (Grill Receptek)
Korábban egy embert a nyílt pályán gázolt halálra egy vonat.
júl. 24
16:09
Szaúd-Arábia csökkenti exportját, emelkedik az olaj ára (ATV)
Emelkedésnek indult hétfőn az olaj ára, miután Szaúd-Arábia bejelentette, hogy csökkenti exportját, és sürgette, hogy az érintett államok szigorúan tartsák magukat a termeléscsökkentési megállapodáshoz.
júl. 24
16:15
Megkezdődhet az első munkásszálló építése (Portfolio)
Munkásszálló építésére 263 millió forint vissza nem térítendő kormányzati támogatást kapott Mórahalom önkormányzata, a teljes beruházás összköltsége 441 millió forint - közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. A Nemzetgazdasági...
júl. 24
16:15
NGM: kormánytámogatással épül munkásszálló Mórahalmon (AQUA)
Munkásszálló építésére 263 millió forint vissza nem térítendő kormányzati támogatást kapott Mórahalom önkormányzata, a teljes beruházás összköltsége 441 millió forint – közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
júl. 24
16:18
Kiadták a narancs riasztást, lefagytak az időjárás-oldalak Magyarországon (Blikk)
Narancssárga, másodfokú riasztást adtak ki az ország középső részére, mindeközben felmondták a szolgálatot az időjárás-oldalak.
júl. 24
16:18
EY: Indulhat a roham az online számlabekötésben (Adózóna)
Az Ernst & Young várakozása szerint a hazai vállalatok döntő többsége a következő félév során kezdheti meg a felkészülést az online számlabekötésre. Ezt alátámasztja, hogy az EY által megkérdezett vállalatvezetők több mint 58 százaléka megvárta a most közzétett rendelettervezetet, és a következő fél év során szándékozik megtenni az első lépéseket. Érdemes időben lépni, mert aki elmulasztja a 2018.…
júl. 24
16:20
Ezek a nagy adótartozással rendelkező nem magánszemély adózók (Adózóna)
A NAV közzétette az állami adóhatóságnál nyilvántartott, 180 napon keresztül folyamatosan fennálló, 100 millió forintot meghaladó nem magánszemély adózók listáját.
júl. 24
16:21
Íme, Donald Trump legnagyobb tahóságai (Blikk)
Donald Trump amerikai elnök nem épp illemtudásáról ismert. Rendszeresen bunkóskodik a nőkkel, még a világ más vezető politikusainak feleségeivel is. Nem beszélve egyéb szörnyűségeiről, amiket művelni szokott. Összeszedtük egy videóban, nézzék csak!
júl. 24
16:21
Martinek János: az aranyérem után is maradt hiányérzet (Infostart)
Aranyérmet nyert a Kasza Róbert, Demeter Bence, Marosi Ádám összeállítású csapat a minszki öttusa Európa-bajnokságon vasárnap, és Kasza Róbert az egyéni versenyben ezüstérmet szerzett. Martinek János szövetségi kapitány elégedett volt a magyar versenyzők szereplésével és bízik benne, hogy a jövőben is ilyen eredményesek lesznek.
júl. 24
16:21
A magyar választókat is megcélozzák a szlovák liberálisok (Gondola)
Erős konkurenciája lehet Szlovákiában a kormánypárti Hídnak, miután a Szabadság és Szolidaritás nevet viselő ellenzéki párt úgy döntött, hogy Dél-Szlovákiában is harcba száll a szavazatokért, ezért anyanyelvükön szólítják meg a magyar nemzetiségű szavazókat
júl. 24
16:21
Angol foci: Mire mennek a sztárcsatár-igazolások a PL-ben? (Agroinform)
Az egyik fogadóiroda speciális fogadásokat kínál néhány támadó teljesítményére. Ezekből szemezgettünk és tippeltünk.
júl. 24
16:21
Veszélyes környezetszennyezés Győr-Moson-Sopronban (HírTV)
Összefüggés lehet a légúti megbetegedések és a helyi ipari park károsanyag-kibocsátása között Győrszentivánon – az LMP szerint.
júl. 24
16:21
Vége: kedvenc programunkat törlik a Windows-ból (Femcafe)
Lehetne rosszabb ez a hétfő?
júl. 24
16:23
Magabiztosan őrzi előnyét a Fidesz (Gondola)
Ha most vasárnap lenne választás, a 2014-es voksolással közel azonos eredmény születne, ami egyértelmű visszajelzés a kormánypártoknak.
júl. 24
16:24
Hat Lamborghini vette birtokba a Transzfogarasi szerpentint - videóval (Auto Pult)
A Lamborghini egy felettébb izgalmas kedvcsináló videóval igyekszik megkedveltetni velünk a Huracán típuscsaládot, aminek megkedveléséhez alapvetően semmiféle kedvcsináló videóra nem is lenne szükség. A hozzávalók egyszerűek: egy jó kamerás csapat mellett ‘csupán’ három darab Huracán egy-egy ügyes sofőrrel, valamint egy remek hegyi szerpentin.
júl. 24
16:27
A nyiroködéma (lymphoedema) okai és tünetei (WebBeteg)
A nyirokrendszer a vénás rendszert kiegészítő elvezető rendszer, amit a nyirokerek és a nyirokcsomók alkotnak. A nyirokerekben áramló nyiroknedv egyirányú áramlását az erekben elhelyezkedő billentyűk biztosítják.
júl. 24
16:27
Nagyon nem mindegy, hogyan értékeled saját fizikai aktivitásodat (Player)
Azt már jól tudjuk, hogy nagyon sok minden fejben dől el. Ez a megállapítás az élet számos területén megállja a helyét, például a sportban is. Az azonban újdonság lehet, hogy az is sokat számít, mit gondolsz a saját fittségedről.
júl. 24
16:30
MSZP - Erről nem beszélt Orbán Tusványoson (Kripto Akadémia)
Fidesz: a "Soros-terv" végrehajtására készülnek a szocialisták.
júl. 24
16:30
Messi szerint a Barcának ezt a klasszist kell szerződtetnie (Sport365)
A Barcelona legfényesebb csillagának nem csak a pályán van komoly befolyása.
júl. 24
16:32
Tartálykocsi borult árokba Tuzsérnál (Kripto Akadémia)
A sofőr meghalt. Káros anyag nem jutott a levegőbe.
júl. 24
16:33
A románok inkább belföldön keresnek jobb megélhetési lehetőséget (ProfitLine)
Megfordult Romániában a kivándorlási, illetve a belső migrációs szándék aránya: most már több mint kétszer annyian inkább belföldön keresnének jobb megélhetést, mint külföldön, a legvonzóbb városok pedig Kolozsvár, Bukarest és Temesvár - állapította meg egy felmérés, amelyet hétfőn ismertetett a román sajtó.
júl. 24
16:33
Ennyit kaszálhat a haknikkal Pápai Joci: mutatjuk a számokat (Pénzcentrum)
A Megasztár óta arra az áttörésre vár Pápai Joci, ami most végre utolérte. Családja is megérzi a sok távollétet, de a sztár állítása szerint felesége Mi a 24.hu-n szúrtuk ki, hogy a Borsnak a következőket nyilatkozta Pápai...
júl. 24
16:33
Közművek helyett csak ígéret (HírTV)
Továbbra sincs kiépítve az ivó- és szennyvízhálózat egy pécsi utcában. Az ott élők folyamatosan kérik az önkormányzatot, hogy oldják meg a problémát, de eddig csak ígéreteket kaptak.
júl. 24
16:33
Így néznek ki a sztárok retusálás előtt és után - Fotók (Femcafe)
Ilyen, amikor a sztárok megfürdenek a photoshopban.
júl. 24
16:36
25 orosz metrófelügyelő jött Budapestre (Menedzsment Fórum)
A Metrovagonmas megerősítette a 3-as metróvonalon futó felújított szerelvények üzemeltetés alatti ellenőrzését - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
júl. 24
16:39
Az állatkertben húzta meg magát a gyilkos, és a galapagosi óriásteknősökből falatozott (Blikk)
Megölte két unokatestvérét, majd hónapokon át az az új-dél-wales-i Dubbo's Western Plains Zoo állatkertben bujkált Malcolm Naden. Jobb napokon az állatok kosztjából lopott, rosszabbakon őket magukat ette meg: az ő számlájára írják például a galapagosi óriásteknősök halálát.
júl. 24
16:39
Elképesztő: nézze meg, milyen videót csinált az űrből a tihanyi gimnazisták ballonja a Balatonról (Blikk)
A tihanyi gimnazisták elképesztő videót készítettek egy szuperballon segítségével.
júl. 24
16:39
Szexrabszolgákat és szülőgépeket csinálnak a nőkből - Interjú a szolgálólánnyal (Blikk)
Sötét jövőt tár elénk A szolgálólány meséje című sorozat. Offredet szolgasorban tartják, az a feladata,hogy gyermeket szüljön. A szerepet Elisabeth Moss alakítja. A sorozat epizódjai pénteken és vasárnap az HBO-n, illetve az HBO3-on, csütörtökön pedig az HBO2-ön láthatóak.
júl. 24
16:39
Százmilliókat nyertek Trump győzelmén (ATV)
Százmilliókat nyert a Wall Street két legnagyobb bankja, a JP Morgan és a Goldman Sachs vezérigazgatója azon a meredek tőzsdei felfutáson, amely Donald Trump elnökválasztási győzelmét követte - írta hétfőn a Financial Times.
júl. 24
16:39
Hamarosan megújul a Köki (AQUA)
Elkészültek a tervek a Kőbánya-Kispest vasútállomás felújítására. Az agglomerációból és a külső kerületekből egyaránt jelentős utasforgalmat bonyolító Kökire rá is fér a megújulás: a lépcsők piszkosak, töredezettek, balesetveszélyesek, a mozgólépcső legtöbbször nem üzemel, a plexi válaszfalakat összefirkálták.
júl. 24
16:41
Hihetetlen: borjúhoz megy hozzá egy kambodzsai asszony (Blikk)
Bizarr frigyre készül egy kambodzsai asszony, aki egy borjúnak fogad örök hűséget.
júl. 24
16:42
A rendőröket sem kíméli Erdogan (Grill Receptek)
Vesztegetés és korrupció gyanújával vettek őrizetbe 102 embert.
júl. 24
16:45
Ide jutottunk: halmokban áll a készpénz a német bankokban (Portfolio)
Két év alatt 10 milliárd eurónyi készpénzt halmoztak fel a német bankok a negatív kamatok miatt, ez sincs azonban ingyen nekik. A több mint 50 tonna készpénz tartásának komoly költségei lehetnek. Az EKB negatív betéti kamata miatt...
júl. 24
16:45
Az Együtt szerint valami bűzlik (HírTV)
Szabálytalanul működik a dél-pesti szennyvíztisztító az Együtt politikusa szerint, ezért a párt a hatóságokhoz fordul.
júl. 24
16:57
Vége: kivonul Magyarországról a multicég (Blikk)
Bezár szombaton az utolsó boltjuk is: kivonul Magyarországról a Marks&Spencer.
júl. 24
16:57
Vizes vb - Kapás és Késely döntős, Kozma továbbjutott (Gondola)
Kapás Boglárka és Késely Ajna a keddi döntőbe, míg Kozma Dominik az esti elődöntőbe jutott a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon hétfő délelőtti előfutamaiból
júl. 24
16:57
Két év alatt kétharmad felett jár Juncker "pénzosztó" terve (Portfolio)
Nagyjából két éve indult el a Juncker-tervnek is nevezett Európai Stratégiai Beruházási Alap és ezalatt a megkötött megállapodások mintegy 225 milliárd eurónyi beruházást fognak mobilizálni, ami a megcélzott 315 milliárdos összeg...
júl. 24
16:57
Kiszámíthatóságot teremtett a hálózatsemlegességi rendelet (AQUA)
Habár a távközlési szolgáltatók törekednek a hálózatsemlegesség uniós rendeletének betartására, mégis előfordult, hogy az elmúlt egy évben bizonyos szolgáltatásokat korlátoztak. A médiahatóság mindazonáltal üdvözli a jogszabályi változást, hiszen a gyakorlatban kiderült: segítségével hatékonyabban követheti nyomon az előírások érvényesülését.
júl. 24
16:59
Augusztus 3-án lehet a koszovói parlament alakuló ülése (Gondola)
Eredménytelenül zárult a koszovói elnök kormányról szóló egyeztetése a pártokkal hétfőn, ám Hashim Thaci úgy döntött, ennek ellenére augusztus 3-ra, vagyis jövő csütörtökre összehívja a parlament alakuló ülését
júl. 24
17:00
Betett az aszály és a fagy: mennyi búza lesz idén? (Privátbankár)
Már most látszik, hogy elmarad a búza- és repcetermés a tavalyitól.
júl. 24
17:00
A szavazók számát növelné a Zoom.hu (Kreatív Online)
A új portál főszerkesztőjét, Zappe Gábort kérdeztük a célokról és számokról. Több évre elég pénzük van.
júl. 24
17:01
Közös koncertet ad Szörényi Levente és a Vujicsics (Gondola)
Közös koncertet ad Szörényi Levente és a délszláv népzenét játszó Vujicsics Együttes augusztus 20-án Balatonfüreden
júl. 24
17:03
Szükségmegoldás - Mobil CT lesz Ajkán (Alternatív Energia)
"A betegeknek csupán néhány métert kell sétálniuk a berendezésig."
júl. 24
17:03
Százmilliókat nyert a Morgan és a G. Sachs Trumpon (Gondola)
Százmilliókat nyert a Wall Street két legnagyobb bankja, a JP Morgan és a Goldman Sachs vezérigazgatója azon a meredek tőzsdei felfutáson, amely Donald Trump elnökválasztási győzelmét követte - írta hétfőn a Financial Times
júl. 24
17:03
Jelentősen nőtt a Ryanair profitja (ProfitLine)
Ötvenöt százalékkal 397 millió euróra nőtt a Ryanair adózott eredménye az első negyedévben az előző évihez képest - közölte a légitársaság hétfőn az MTI-vel.
júl. 24
17:03
Három évet kapott egy ellenzéki aktivista Azerbajdzsánban (ATV)
Három év börtönre ítéltek Azerbajdzsánban egy ellenzéki aktivistát, akit azzal vádoltak meg, hogy kapcsolatban áll a tavalyi törökországi puccskísérletért Ankara által felelősnek tartott Fethullah Gülen hitszónok mozgalmával.
júl. 24
17:06
Ők tartoznak a legnagyobb összegekkel a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (Infostart)
Továbbra is sokan tartoznak tartósan az adóhatóságnak.
júl. 24
17:06
Kiadnád a fölösleges lakásod? Mutatjuk, mire figyelj! (Privátbankár)
Az évek óta tartó ingatlan-bumm és az egyre felfele ívelő turizmus hatására egyre több tulajdonos szeretné kiadni lakását vagy szobáját jó pénzért. Szállást működtetni azonban nem hobbi: a gyakran teljes embert igénylő feladat rengeteg ráfordítással és költséggel járhat, így csak nagyfokú körültekintéssel érdemes hozzálátni. Röviden összeszedtük, m
júl. 24
17:09
Jéggel és hatalmas széllel fenyeget a vihar, másodfokú figyelmeztetést adtak ki az egész országra (Háziállat)
Délnyugat felől északkelet felé több hullámban is várhatók zivatarok.
júl. 24
17:09
575 lóerős a legnagyobb Jaguar is (Autónavigátor)
Szintet lépett a legnagyobb Jaguar, az XJR575 elnevezés a lényeget már el is árulja. Az F-Type sportkocsi után szabadon az XJ motorját is 575 lóerőre húzták.

Keresés