Óriási mennyiségű eső zúdult az ország több részére is. Győrben egy mélygarázst öntött el a víz, Egerben, Kiskunhalason az utakon folyóként hömpölygött az ár, míg több településen fákat döntött ki és tetőket rongált meg az ítéletidő. További részletek a videóban.
Az MTVA statisztikái szerint a közmédia különböző csatornáin kevesebb lett az aktuális politika, mint egy évvel korábban. A reklámok aránya nem, de időtartama nagyot ugrott.
Bevonnák azoknak a dízelbotrányban érintett dízelautóknak a forgalmi engedélyét, amelyeket tulajdonosa nem vet alá az előírt átalakításnak – hívja fel a figyelmet a Focus Online hírportál a német gépjármű-felügyelet, a Kraftfahrt-Bundesamt (KBA) belső dokumentumaira hivatkozva.
– Cseh László (31) címvédőként a második, az olimpiai bronzérmes Kenderesi Tamás (20) pedig a harmadik idővel jutott döntőbe 200 méter pillangón a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon kedden.
Cseh László címvédőként a második, az olimpiai bronzérmes Kenderesi Tamás pedig a harmadik idővel jutott döntőbe 200 méter pillangón a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon kedden
A nyaralás alatt örök érvényű jó tanács, hogy kérjünk meg egy ismerőst, vegye ki a postaládánkba bedobott szórólapokat, hiszen a sok reklámanyag egy árulkodó jel, hogy nem vagyunk otthon és a lakásunk, házunk szabad préda. De vajon...
Az olasz divatház a 2017-es őszi-téli kollekciójának egy olyan klipet forgatott, amire nincs más szó, mint az, hogy pazar. A kisfilmben nem csak a Star Treket idézik meg, de bőven kapnak utalást az ötvenes-hatvanas évek stop motion technikával készült más sci-fijei is, miközben a szereplők Alessandro Michele ruháiban pózolnak. Nem rossz, Gucci, nem
A vásárlói tudatosság hatékony eszköz lehet a gyengébb minőségű élelmiszerek visszaszorításában, ezért a kormány szemléletformáló és tájékoztató kampányokat szervez, valamint új védjegyeket vezet be - mondta Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna műsorában.
Visszajött a bika, és tovább száguld, rekordszinten áll az S&P 500 amerikai index, miután most inkább jó gyorsjelentések érkeztek. Rekord alacsony szinten van viszont a piaci félelmeket jelző VIX. Szépen emelkedtek ma az európai részvények is egy jó német makroindex után. A BUX index viszont szerény mínuszban zárt.
Egyhetes családi nyaralást nyert az esztergomi Portobello Hotelben Balázs Csaba. Jobb helyre nem is kerülhetett volna a nyeremény, legalábbis a férfi szerint.
Elpusztult az a mindössze háromhónapos kardszárnyú delfin, amely a fogságban tenyésztett generációk utolsó egyedeként jött világra idén áprilisban a texasi San Antonióban lévő SeaWorld élményparkban, egy évvel azután, hogy az állatvédők tiltakozása és a jegyeladások csökkenése miatt eldöntötték, abbahagyják a tenyésztést.
Új lendületet kaptak az Oroszország és Magyarország közötti gazdasági kapcsolatok, hosszú évek visszaesését követően az idei év első négy hónapjában 30 százalékkal nőtt a két ország közötti kereskedelmi forgalom, és 24 százalékkal...
Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki Svájcban a láncfűrészes támadó ellen. A férfi hétfőn támadt rá egy biztosító alkalmazottaira, utána pedig a járókelőkre egy svájci városban, majd elmenekült. A környéken bezárták az összes biztosító irodáját, és a vakációs programokat is törölték a gyerekeknek. További részletek a videóban.
Cseh László címvédőként a második, az olimpiai bronzérmes Kenderesi Tamás pedig a harmadik idővel jutott döntőbe 200 méter pillangón a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon kedden.
Elpusztult az a mindössze háromhónapos kardszárnyú delfin, amely a fogságban tenyésztett generációk utolsó egyedeként jött világra idén áprilisban a texasi San Antonióban lévő SeaWorld élményparkban, egy évvel azután, hogy az állatvédők tiltakozása és a jegyeladások csökkenése miatt eldöntötték, abbahagyják a tenyésztést.
Kitörési lehetőség a büntetés-végrehajtási életpálya, amelynek része a bruttó 228 ezer forintos kezdő fizetés, az évi 200 ezer forint cafeteria, a lakhatási támogatás, a nyelvpótlék és a továbbtanulási lehetőség - erről Csató Kornélia büntetés-végrehajtási ezredes beszélt az M1 aktuális csatornán kedd reggel.
Huszonhat milliárd forint áll rendelkezésre Komárom-Esztergom megyei fejlesztésekre a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázatain keresztül - mondta Völner Pál megyei fejlesztési biztos, Esztergom térségének fideszes...
Manapság a kubaiak utazhatnak külföldre, vállalkozásokat alapíthatnak, s az amerikai zászlót is láthatják lobogni Havanna utcáin. Raúl Castro tizenegy évvel ezelőtt követte tavaly elhunyt testvérét, Fidelt a hatalomban, s azóta csendben megreformálta Kubát - írja az AFP.
Lisszabonban rendezik a 2018-as Eurovíziós Dalfesztivált - jelentették be kedden a portugál fővárosban a szervezők, az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) és a portugál köztelevízió (RTP)
Több ezer ember személyes adatát lophatták el a BKK-tól. A 24.hu szerint sejthető, hogy a BKK online jegyértékesítőjében regisztrált felhasználók adatai köszönnek vissza egy, a portál birtokába jutott adatbázisban. A 24.hu értesítette az adatvédelmi hatóságot a történtekről. A főpolgármester szerint senki nem tudja, mi történt valójában.
Lassan minden kiderül a frissített Ford Mustangról. Amit eddig elhallgattak, de nagyon kíváncsiak voltunk rá, az az ereje. Mindkét motor jobban teljesít a frissítés után.
Bár az eredeti tervek szerint ma már a sportolóknak kellett volna edzeniük a hárommilliárd forintos belvárosi ugrótornyon, a Hír TV ottjártakor csak munkások voltak az állványzaton.
Súlyos aggodalomra ad okot, hogy tömegesen börtönöznek be újságírókat, akadémikusokat, írókat, ügyvédeket és jogvédőket Törökországban - hangsúlyozta Johannes Hahn uniós bővítési biztos kedden Brüsszelben, a török kormány képviselőivel folytatott tárgyalásai után. A török külügyminiszter szerint több kérdésben továbbra sincs egyetértés Ankara és
A Kingston upon Hullban élő Jodi Lynn kétségbeesetten keresi gyermeke plüssmackóját. A játék nagyon különleges a család és az anyuka számára, hiszen az elhunyt kisfia hangján szólal meg.
A nyugati civilizáció Winston Churchilljének, Európa megmentőjének nevezte Orbán Viktor magyar miniszterelnököt Steve King republikánus szenátor a migrációs krízis kapcsán képviselt magyar álláspont és Soros György magyarországi tevékenységeinek ismeretében
Hosszú út vezetett idáig, de megérte előbb váltania, majd várnia, edzenie. A következő ellenfél lehet, hogy épp Cristiano Ronaldo vagy Lionel Messi lesz...
Lisszabonban rendezik a 2018-as Eurovíziós Dalfesztivált - jelentették be kedden a portugál fővárosban a szervezők, az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) és a portugál köztelevízió (RTP).
Indul a roham az albérletekért, ugyanis a héten ismertetik a felsőoktatási ponthatárokat, amely lényegében az albérletszezon kezdetét is jelenti. Hogyan alakultak az árak az utóbbi időben? Mennyiért lehet kivenni most egy lakást Budapesten és a legnagyobb egyetemvárosokban? Van remény, hogy olcsóbbak is legyenek az ingatlanok? Albérletpiaci körkép.
Kétszeresére emelkedik a meddőségi kezelések támogatására fordítható, nagyjából évi két és fél milliárd forintos keret, nő a kezeléseknél alkalmazott gyógyszerek támogatása, illetve annyi gyermeket lehet támogatott meddőségi beavatkozással vállalni, amennyit egy házaspár csak szeretne, megszűnik a felső limit – írja a Magyar Hírlap.
Feltételekhez kötött tűzszünet és jövő tavasszal esedékes választások mellett kötelezte el magát kedden a francia főváros közelében folytatott egyeztetéseik eredményeként a líbiai konfliktus két fő riválisa, Fájez esz-Szarrádzs, a líbiai egységkormány vezetője és az ország keleti részét ellenőrző Halifa Haftar tábornok.
Keresik Bulgária legnagyobb bankrablóját, aki főpénztárosként több mint 20 millió levával (3 milliárd forint) rövidítette meg a görög Alfa Bank bolgár leánycégét - írta a 24 Csasza című napilap
Férjének 54 hegedűjét és 70 hegedűvonóját tette tönkre egy válófélben lévő nő Japánban, az asszonyt kedden, külföldről való hazatérésekor tartóztatták le Nagojában.
Csehország adósprofilja az alacsonyabb, jobban kezelhető államadósság-ráta és a stabilabb politikai környezet miatt erőteljesebb, mint Lengyelországé, annak ellenére is, hogy a lengyel gazdaság nagyobb és növekedési potenciálja is erősebb - áll a Moody's Investors Service kedden Londonban ismertetett összehasonlító elemzésében.