Újabb szakaszba léptette szerdán az Európai Bizottság (EB) az uniós menekültkvótákról szóló döntés elutasítása miatt júniusban Magyarország, Lengyelország és Csehország ellen megindított kötelezettségszegési eljárást. Yves Bot, az Európai Bíróság főtanácsnoka a magyar és a szlovák kereset elutasítását javasolta állásfoglalásában a menedékkérők tagá
A Fidesz továbbra is kéri a kormányt, harcoljon a kvótaperben azért, hogy a kötelező kvótát ne lehessen bírósági úton sem Magyarországra rákényszeríteni - közölte Gulyás Gergely, a kormánypárt frakcióvezető-helyettese szerdai budapesti sajtótájékoztatóján
Nagyszabású csalássorozat végére tettek pontot a békési zsaruk. Országszerte csalt ki milliókat cégektől egy szegedi banda. Minden egyes balhé Után a nulláról kezdték újra, soha nem használták kétszer ugyanazt a telefont, számítógépet, bankszámlát.
Románia laboratóriumi vizsgálatok alapján kilenc termék esetében talált eltérést a Nyugat-Európában és Romániában forgalmazott azonos termékek összevetése következtében - jelentették be szerdán a román hatóságok
A magyar női vízilabda-válogatott 10-9-re legyőzte a görög csapatot a világbajnokság szerdai játéknapján, így pénteken az ötödik helyért játszhat az olaszokkal a Margitszigeten
A magyar női vízilabda-válogatott 10-9-re legyőzte a görög csapatot a világbajnokság szerdai játéknapján, így pénteken az ötödik helyért játszhat az olaszokkal a Margitszigeten.
A cseh kormány ismételten felhívja a figyelmet arra, hogy a kvótarendszer működésképtelen - ezekkel a szavakkal reagált Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök szerdán arra, hogy az Európai Bizottság újabb szakaszba léptette az uniós menekültkvótákról szóló döntés elutasítása miatt júniusban Magyarország, Lengyelország és Csehország ellen megindított kötelezettségszegési eljárást
A gyermekszegénység visszaszorítására, megelőzésére és a szegény családban élő gyermekek csökkentésére fókuszál a gyermekesély programokat támogató pályázat.
Átalakítja a menetrendet, növeli járatai számát és nagyobb gépeket közlekedtet a Budapest - Frankfurt útvonalon a Lufthansa. A téli menetrendben rendszerint napi négy járat közlekedik a magyar főváros és a legforgalmasabb német repülőtér között. 2017. december 11-étől viszont már egyel több, napi öt járat repül ezen az útvonalon, ezzel változik a m
A svájci központú Aryztánál korábban kulcspozíciókat betöltő Balthas Klein a Fornetti Csoport új vezetője 2017 júniusától. 2015-ben több mint 18 milliárd forintért vásárolta meg a svájci versenytárs, az Aryzta a magyar látványpékséget....
Jelenlegi állás szerint nem épül fel a Balaton partjára tervezett "a világ legnagyobb vízi élményparkja", és tengeralattjárók sem úsznak majd a Balatonban, hogy vendégeket szállítsanak a partról a víz alatti luxusszállodába. A projekt...
Nem hagy cserbe: július 28-án most már tényleg dől a lé a PLÁZSon Ganxsta Zolee és a Kartel az időjárás miatt elmaradt júniusi koncertjét pótolja be most pénteken a leggengszterebb gengszter és csapata.
A magyar női vízilabda-válogatott 10-9-re legyőzte a görög csapatot a világbajnokság szerdai játéknapján, így pénteken az ötödik helyért játszhat az olaszokkal a Margitszigeten.
Franciaország szerint az Irán, Oroszország és Észak-Korea elleni új amerikai szankciók nyilvánvalóan sértik a nemzetközi jogot azzal, hogy területen kívüli jogalanyokra akarják kiterjeszteni a joghatóságot.
A magyar női vízilabda-válogatott 10-9-re legyőzte a görög csapatot a világbajnokság szerdai játéknapján, így pénteken az ötödik helyért játszhat az olaszokkal a Margitszigeten.
Újabb szakaszba léptette szerdán az Európai Bizottság (EB) az uniós menekültkvótákról szóló döntés elutasítása miatt júniusban Magyarország, Lengyelország és Csehország ellen megindított kötelezettségszegési eljárást. A Bizottság...
Nem hagy cserbe: július 28-án most már tényleg dől a lé a PLÁZSon Ganxsta Zolee és a Kartel az időjárás miatt elmaradt júniusi koncertjét pótolja be most pénteken a leggengszterebb gengszter és csapata.
Németországban az egészségbiztosításnak jelentős többlete van, ami az egyik lap szerint nemcsak a magas foglalkoztatásnak és a gazdasági növekedésnek, hanem az EU-ból jött bevándorlóknak is köszönhető. A külföldi járulékfizetők száma hét év alatt megkétszereződött. Nálunk viszont magas a deficit.
A Fidesz-KDNP erősödése és néhány baloldali ellenzéki párt gyengülése jellemezte az elmúlt negyedévet a TÁRKI Társadalomkutatási Intézet Zrt. legfrissebb, júliusi kutatása szerint, amelynek eredményét szerdán juttatták el az MTI-hez.
Hatalmas tűzvész alakult ki Európa déli tengerpartjain az elmúlt napokban. Csak ezen a héten tűz ütött ki Görögországban, Franciaországban, Olaszországban, Portugáliában és Spanyolországban is, de ezeken kívül már múlt héten is többfelé hatalmas tüzek tomboltak. Mindegyik országból elárasztották az internetet az ijesztő képek, ahogy erdők sora boru
Az idei évtől életbe lépett adócsökkentések ellenére csak úgy ömlik a pénz az államkasszába, emiatt pedig rendkívül kedvezőek a költségvetés alapfolyamatai. A képet csak az uniós források egyenlege zavarja meg - mutattak rá minapi...
A turizmus fejlesztésére 171 millió forintot nyert el a Békés megyei Sarkad városa a Széchenyi 2020 program keretében - tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t.
Elsőfokú, citromsárga riasztást adott ki felhőszakadások és heves zivatarok veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat - írja a katasztrofavedelem.hu.
Hat hét múlva már repülhetnek az új magyar légitársaság gépei a srí lankai Rohan Nanayakkara, a RonanAir Légiközlekedési Kft. egyedüli tulajdonosa szerint, aki július 11-én adott interjút az egyik helyi tévécsatornának - szúrta ki...
Alig ültek le az ankarai kormány küldöttei a tárgyalóasztalhoz Brüsszelben, hogy az Európai Unió képviselőivel megvitassák Törökország esetleges felvételének előfeltételeit, az államfő kémkedéssel vádolta meg Németországot. Erdogan elnök ezzel további olajat öntött arra a tűzre, amely már egyre nagyobb lánggal égeti fel a Berlin és Ankara között mé