Hosszú évek óta elmaradhatatlan szereplője volt a Balatonfüredi Borhetek néven futó rendezvénynek a Jásdi pincészet, idén azonban visszautasították jelentkezésüket - értesült a Pénzcentrum. Az elutasító határozat kapcsán közzétett...
Az MKB Bank Zrt. is megkezdheti a minősített fogyasztóbarát lakáshitelek kihelyezését, a termékek forgalmazásának kezdő időpontjáról a hitelintézet dönt majd – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön az MTI-vel.
Mi az? Hetente közel 40 ezer darab készül belőle, de a 99 százaléka a kukában landol? A megfejtés az elemzőházak által futószalagon gyártott elemzés, amit elképesztő ütemben présel ki magából a világ több ezer elemzője, de aminek...
Egy hongkongi vállalat 1,28 milliárd fontért vásárolta meg a londoni "Walkie Talkie" épületét, ezzel a legmagasabb összeget fizették ki egy irodaház megvásárlására, amit valaha feljegyeztek az Egyesült Királyságban - derül ki a The...
Az Orbán-kormány újraválasztása érdekében buzdítja regisztrációra és választási részvételre az erdélyi magyarokat Tamás Sándor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) háromszéki szervezetének elnöke, a szövetség állandó tanácsának tagja, a Kovászna megyei tanács elnöke.
Immár a negyedik vállalattal vagy konzorciummal bontottak szerződést a román hatóságok az észak-erdélyi autópálya építtetői közül, most egy 17 kilométeres Kolozs megyei szakasz olasz építtetőjével mondták fel a megállapodást
Belháború alakult ki a Nemzetközi Ökölvívó Szövetségben (AIBA): a végrehajtó bizottság szavazást kezdeményez a jelenlegi elnök, Vu Csing Kuo leváltásáért, és létrehozott egy ideiglenes vezető testületet Vu ellenében.
A Maros megyei prefektus azok után, hogy évek óta ellenzi és elszántan harcol a székely zászló kitűzése ellen a közterületeken, úgy tűnik most arra vállalkozott, hogy a magánterületekről is kitiltja azt
Az autózás szerelmesei biztosan ismerik a Ford T-Modellt, ami világszerte sikertörténetet írt. Ugyanakkor talán sokan nem hallottak még a TT-Modellról? Bár ez az autó kevésbé ismert, mégis hatalmas hatással volt az autók világára, hiszen ez volt az elődje napjaink pickupjainak és kisáruszállítóinak. A TT-Modell ráadásul egy nagyon szép évfordulót ünnepel éppen a mai napon.
Folytatódik a gyorsjelentési szezon, a Twitter negatív meglepetést okozott a befektetőknek, így komoly árfolyamesés lehet a piacnyitást követően, de a UPS is mérsékelten 0,1 százalékot eshet. Összességében csalódást okoztak a Twitter...
Megyénkben az elmúlt napokban végigsöpört vihar és jégeső a mezőgazdaságban jelentős károkat okozott. A Baranya Megyei Kormányhivatal szeretné felhívni a termelők figyelmét a káresemény bejelentésének módjával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókra. A mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi
Utólag fizetteti ki az elhanyagolt területeken végzett munka költségét a földtulajdonosokkal a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. A szőlő aranyszínű sárgasága miatt a hatóság húszhektárnyi szőlőültetvényt számolt fel.
Az idén az általános felvételi eljárásban jelentkező 105 868 fiatalból 72 641-en nyertek felvételt - mondta Horváth Zita felsőoktatási helyettes államtitkár csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.
Érzékelhetően többen lettek a pártoktól távolságot tartó választók: júniusban 34, most 38 százalék volt az arányuk. Több pártnak – ha szerény mértékben is, de – csökkent a támogatottsága - derül ki a Závecz Research Intézet legfrissebb kutatásából.
Fokozatosan melegszik a levegő a következő napokban: egyre többfelé várhatók 30 Celsius-fok körüli maximumok. Emellett ismét egyre több lesz a napsütés is, de helyenként záporok, akár zivatarok is lehetnek - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.
A nyári turisztikai szezonban folyamatosan zajló taxisellenőrzések során eddig hét jármű rendszámát vonta be a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban működő közlekedési hatóság.