A hétvégén 32. alkalommal kerül sor a Forma-1-es Magyar Nagydíjra a Hungaroringen, ahol folytatódhat a világbajnoki címért harcoló brit Lewis Hamilton (Mercedes) és a német Sebastian Vettel (Ferrari) csatája.
Sokszor azok a házak, melyek gyönyörűek a fotókon, valahogy mégsem tűnnek komfortosnak és élhetőnek, igaz? Nem így ez a Kelet-Hamptonban található családi ház, ami a modern és eklektikus elemek nagyon ügyes keveréséből hozott létre egy esztétikus és otthonos luxusrezidenciát.
A vizes világbajnokság csütörtöki versenynapjának esti programjában először Hosszú Katinkáért és Szilágyi Liliánáért szoríthattunk a magyar versenyzők közül. Nem csalódtunk.
A kéthetes bojkott után visszatértek a muszlim hívek a jeruzsálemi al-Aksza mecsetbe imádkozni, miután az izraeli hatóságok leszerelték az összes kamerát és fémdetektoros kaput a Templom-hegyre vezető úton. Az eszközöket egy palesztin terrortámadás miatt szerelték fel korábban. A palesztinok nagy győzelemként értékelték az izraeli engedményt. Az ös
Lengyelország nyitott a visegrádi csoport (V4) és az Európai Bizottság közötti tárgyalásokra az európai ügyekről, többek között a migrációs válságról – közölte Konrad Szymanski lengyel külügyminiszter-helyettes csütörtökön Varsóban, reagálva Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének aznapi javaslatára
A nap elején még jó volt a hangulat az amerikai részvénypiacokon, azonban a nap folyamán az S&P 500 és a Nasdaq értéke is nagyot esett, a befektetők továbbra is a vállalati gyorsjelentésekre fókuszálhatnak. A piacnyitást követően...
Spanyolországban nem Gaudí az egyetlen, aki élete fő műveként katedrális építésébe kezdett. Justo Gallego 53 évvel ezelőtt látott neki Madrid mellett, mindenféle szaktudás nélkül egy székesegyház építésébe.
Javította az Erste Bank Hungary több osztályzatát csütörtökön a Moody's Investors Service, egyebek mellett a bank eszközminőségének és tőkemegfelelési mutatóinak folytatódó javulásával indokolva a lépést. A nemzetközi hitelminősítő...
5 millió 900 ezer euróval, azaz mintegy 1,8 milliárd forinttal támogatja a magyar kormány a révkomáromi labdarúgóklub stadionjának felújítását. A szlovák második ligába most feljutott Komáromi Football Clubhoz a kormány a Magyar Labdarúgó Szövetségen keresztül folyósítja a támogatást.
Eltűnt egy 750 ezer fontot (257 millió forint) érő Cartier gyémántgyűrű a British Museumból - közölte a BBC. Az ékszer, amelyet egy névtelenséget kérő adományozó adott az intézménynek, már 2011-ben eltűnt, hiányát akkor jelezték...
A Késely Ajna, Jakabos Zsuzsanna, Verrasztó Evelyn, Hosszú Katinka összeállítású 4x200 méteres gyorsváltó a hatodik helyen végzett csütörtökön a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon
Anthony Scaramucci, a Fehér Ház kommunikációs igazgatója szerint Donald Trump megvétózhatja az Oroszország ellen tervezett szankciókat azért, mert adott esetben "még keményebb" szankciókat szeretne.
A Késely Ajna, Jakabos Zsuzsanna, Verrasztó Evelyn, Hosszú Katinka összeállítású 4x200 méteres gyorsváltó a hatodik helyen végzett csütörtökön a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon.
A berlini kormány szinte az Európai Bizottság elnökével egy időben aggodalommal nyilatkozott a Krím-félsziget bekebelezése, valamint a tavalyi amerikai elnökválasztási folyamatba történt orosz beavatkozás miatt Moszkvával szemben életbe léptetendő washingtoni szankciókról. Az energiaszektorra vonatkozó megtorló intézkedések igencsak hátrányosan éri
A National Bank of Greece megállapodást írt alá az OTP Bank Romania-val a Banca Romaneasca-ban meglévő 99,28% tulajdonrészének eladásáról. A tranzakció magában foglalja a Banca Romaneasca (BROM) National Bank of Greece (NBG-kereskedelmi vállalkozás) tulajdonában lévő részvényeit, valamint az NBG más leányvállalataihoz tartozó egyéb romániai kitetts
Bernek Péter 1:55.79 perces országos csúccsal a hatodik idővel jutott döntőbe, Telegdy Ádám pedig a 9. helyen zárt 200 méter háton csütörtökön a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon.
Szöllősi Mátyás költő, dráma- és prózaíró évek óta fotózik is, 2013 óta viszont ezt tudatosan és programszerűen teszi. Mint könyve hátlapján olvashatjuk: „A Budapest Katalógus 2013. november 17-én, Pest, Buda és Óbuda egyesülésének 140. évfordulóján indult útjára a Humans of New York blogtól inspiráltan.” Tehát mit rejt a könyv? Budapesti emberek p
Kerényi Ádám, az MTA KRTK Világgazdasági Intézet tudományos segédmunkatársa legújabb írásában összefoglalta azokat a forgatókönyveket, melyek mentén megújulhat az Európai Unió.
– Előzetes letartóztatásba helyezték csütörtökön azt a 35 éves román sofőrt, aki kedd hajnalban egy bolgár rendszámú kisbusszal belerohant a parkolósávban álló lengyel kamionba Biharkeresztes közelében, három ember halálát okozva – közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
A Késely Ajna, Jakabos Zsuzsanna, Verrasztó Evelyn, Hosszú Katinka összeállítású 4x200 méteres gyorsváltó a hatodik helyen végzett csütörtökön a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon.
Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtökön a bankközi devizapiacon. A forint a főbb devizákkal szemben idei legerősebb árfolyama közelében ingadozik
Visszautasította Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek az osztrák kancellárt bíráló kijelentéseit csütörtökön az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) parlamenti frakcióvezetője.
Júliusban két olyan európait ünnepel az Egyház, akik a klasszikus görög erényeket hordozva és Krisztus tanítását megtestesítve forgatták fel saját Európájukat.