2017. július 27. csütörtök

júl. 27
8:50
Netanjahu is bezáratná az al-Dzsazírát (vg.hu)
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerdán azt mondta, azon dolgozik, hogy bezárassa a katari központú al-Dzsazíra televízió jeruzsálemi irodáját, mivel szerinte az al-Dzsazíra szította fel az izraeli fővárosban nemrég fellángolt erőszakos cselekményeket.
júl. 27
8:51
Beperelték az orosz titkosszolgálatot Wallenberg hozzátartozói (Blikk)
Keresetet nyújtottak be az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) ellen Raoul Wallenberg hozzátartozói szerdán Moszkvában annak érdekében, hogy cenzúrázatlan formában juthassanak hozzá azokhoz a dokumentumokhoz, amelyekből kiderülhet, hol és mikor halt meg a Szovjetunióban a svéd diplomata, aki a holokauszt idején zsidók tízezreinek életét me
júl. 27
8:51
Ezeket a lakáshoteleket szüntethetik meg: komoly változások várhatóak az airbnb-zésben (Blikk)
Elkezdődtek az egyeztetések a Magyar Turisztikai Ügynökségnél a rövid távú lakáskiadásnak, benne az airbnb-zésnek a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) által évek óta szorgalmazott újraszabályozásáról, a munkába külső szakértőket is bevonnak - írta a Világgazdaság csütörtökön.
júl. 27
8:51
Kritikus az állapota: brutális balesetet szenvedett a motoros legenda (Blikk)
Ibiza – Súlyos sérülésekkel kórházba került a 13-szoros világbajnok spanyol motoros, Angel Nieto (70).
júl. 27
8:51
A kormány késve mentené az acélipart (Alternatív Energia)
A "cselekvési tervre" már az elmúlt hét évben is nagy szükség lett volna.
júl. 27
8:51
Elfogyott a borotvahab? Mutatjuk, mit használhatsz azonnal helyette! (Ripost)
Mivel helyettesítheted a borotvahabot? Most eláruljuk, csak elő kell venned a konyhaszekrényből.
júl. 27
8:51
Kisbaba született egy repülőn (Femcafe)
Az utaslista váratlanul bővült tegnap egy repülőn, ugyanis megindult a szülés egy terhes nőnél.
júl. 27
8:53
Orbán mérges - Új menet jöhet a plakáttörvénnyel (Alternatív Energia)
A nép nem betiltható, de a kormány leváltható feliratú plakátok a Cinege utcában is megjelentek.
júl. 27
9:00
Oltáshiányról beszélnek az orvosok és a szülők (Infostart)
Sorra küldik haza az orvosok a szülőket, mert nincs elég oltás a csecsemőknek. A minisztérium szerint nincs ellátási probléma, az orvosok szerint van.
júl. 27
9:03
Az etikus hekkelés hiányzó narratívája (Kreatív Online)
Becsszóra mondja, hogy csak jót akart - állítja egy hekker, és ezt mindenki kérdés nélkül elhiszi.
júl. 27
9:03
Karácsony Gergely alapjövedelmet és 150 ezer forintos minimálbért ígért (HR Portál)
Az alapjövedelem bevezetése, 150 ezer forintos minimálbér, többkulcsos adórendszer és egy bérlakáshálózat kialakítása is szerepel a Párbeszéd Magyarországért választási programjában, amelyet a párt miniszterelnök-jelöltje ismertetett egy szerdai rendezvényen - írja az MTI.
júl. 27
9:03
Profitcsökkenés jöhet a Richternél (Portfolio)
A hazai blue chipek közül idén is a Richter jelent elsőként, a társaság a héten teszi közzé az idei második negyedévre vonatkozó eredményeit. Az eddig beérkezett elemzői várakozások alapján a nettó profit jelentős, 58 százalék körüli...
júl. 27
9:03
Drámai a helyzet, ezrek hagyják el az országot (ATV)
Életét vesztette egy 16 éves fiú szerdán egy caracasi tüntetésen, ő már a második halálos áldozat a kétnapos venezuelai országos sztrájk szerdai kezdete óta - közölte a dél-amerikai ország ügyészsége. Közben tömegek menekülnek el az országból.
júl. 27
9:03
A helyszínen szorított testvére sikeréért Kenderesi Lóránd (m4sport.hu)
Végigizgulta a 200 pillangó fináléját.
júl. 27
9:05
A kimentett sapka és a nap dobása: a vb-szerda legviccesebb jelenetei (m4sport.hu)
Pozitív és negatív hőse is volt a vizes világbajnokság tizenharmadik napjának.
júl. 27
9:06
Tényleg megvette a román bankot az OTP (Menedzsment Fórum)
Igaznak bizonyultak a múlt heti értesülések. A Banca Romaneasca megvásárlásával az OTP Bank Romania az ország legjelentősebb középméretű bankjává vált.
júl. 27
9:09
Donald Trump nem engedné a transzneműeket katonának (Blikk)
Számos tiltakozást, de egyetértő reakciókat is kiváltott Donald Trump amerikai elnök szerdán Twitteren tett bejelentése a transzneműek katonai szolgálatának megtiltásáról.
júl. 27
9:09
Hatalmas hibát vétett a büntetők közben az ausztrál női pólós (Blikk)
– Ötméteres közben hibázott hatalmasat az ausztrálok női pólósa, Bronte Halligan (20).
júl. 27
9:09
Izgalmas nap lesz ma a tőzsdéken (Portfolio)
Tegnap este nem változtatott a Fed az irányadó rátán és nem árult el friss információt arról, hogy a mérleg leépítése "viszonylag hamar" kezdetét veszi. A közlemény megjelenése után nagyot gyengült a dollár, új csúcsra ugrott...
júl. 27
9:09
Wallenberg hozzátartozói beperelték az orosz FSZB-t (ATV)
Keresetet nyújtottak be az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) ellen Raoul Wallenberg hozzátartozói szerdán Moszkvában annak érdekében, hogy cenzúrázatlan formában juthassanak hozzá azokhoz a dokumentumokhoz, amelyekből kiderülhet, hol és mikor halt meg a Szovjetunióban a svéd diplomata, aki a holokauszt idején zsidók tízezreinek életét me
júl. 27
9:09
Lezuhant a német hadsereg egyik helikoptere Maliban, ketten meghaltak (444.hu)
Nincs arra utaló jel, hogy lelőtték volna.
júl. 27
9:09
Sós Csaba: Csalódott vagyok, de a bizalmam töretlen (m4sport.hu)
Az úszók kapitánya szerint érdekes adat, hogy a Rióban sikeres úszók most nem tudják megúszni legjobbjukat.
júl. 27
9:09
Új partnert talált az LMP (HírTV)
Összefoghat az ellenzéki párttal Gémesi György jobbközép irányultságú alakulata.
júl. 27
9:09
Ma van az a nap, amikor csoda történhet - Elmondjuk, mit kell tenned (Femcafe)
Július 27. - az év harmadik tízmilliószoros napja.
júl. 27
9:09
Bánj óvatosan mindennel, ami éles, hegyes vagy gyúlékony! Egymondatos horoszkóp - július 27. csütörtök (Glamour)
Ellenkező nemű haveroddal kezdhet melegedni a helyzet!
júl. 27
9:11
Nekimentek a Magyarországon is hódító kamugyanús befektetésnek (Portfolio)
Átmenetileg felfüggesztette az olasz tőzsdefelügyelet a Questra World olasz Facebook-oldalát, mivel azon az engedéllyel nem rendelkező cégcsoport a "pénzügyi termékeit" értékesítette. Vélhetően egyébként egy piramisjátékhoz toboroz...
júl. 27
9:11
A hajrában dőlt el az Arany Kupa-döntő (m4sport.hu)
Bruce Arena az első szövetségi kapitány lett, akinek háromszor sikerült győznie.
júl. 27
9:12
Szigorítás jöhet az utazásoknál (Infostart)
Át kell gondolni az utazásszervezők ellenőrzési gyakorlatát - mondta a Magyar Időknek a Magyar Utazási Irodák Szövetsége. A szervezet marketing- és kommunikációs bizottságának tagja kiemelte, a Green Holidays csődje megmutatta, az érvényben lévő, egyébként szigorú szabályozás kijátszásával óriási károkat lehet okozni a tisztességesen működő irodákn
júl. 27
9:13
Megint felsült Trump az Obamacare eltörlésével (Portfolio)
Az amerikai szenátus tagjai szerdán elutasították a republikánusoknak azt a javaslatát, amely az előző, demokrata kormányzat egészségbiztosítási törvénye, az Obamacare visszavonását célozta. Ez már rövid időn belül a második kudarca...
júl. 27
9:15
Újabb fontos szint esett el: már 260 forintot sem kell adni egy dollárért (Portfolio)
Kora reggel még tovább tudott erősödni a forint, utána azonban hamar a gyengülés felé mozdult el az euróval szemben, így pedig a dollár árfolyama is visszaemelkedett 260 fölé. Megint erőlködik a dollár 2017.07.27 09:15A reggeli további...
júl. 27
9:15
Vizes vb 2017: A döntőért játszik a Märcz-csapat (Agroinform)
A magyar férfi vízilabda-válogatott csütörtökön Görögország ellen elődöntőzik a budapesti világbajnokságon.
júl. 27
9:15
Az uniót is bünteti az USA az újabb szankciókkal (hirado.hu)
Nagy Sándor Amerika-szakértő szerint az Európai Unió országait is érzékenyen érinthetik az Egyesült Államok által megszavazott újabb szankciók Oroszországgal szemben.
júl. 27
9:15
A glóriával tovább nő az F1-es autók tömege (m4sport.hu)
Ez is szerepet játszhatott abban, hogy a Ferrari nem volt a fejvédő bevezetése ellen?
júl. 27
9:15
Tárgyalnak a köztisztviselői bérekről (vg.hu)
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek ma a kormány és a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) képviselői, hogy az önkormányzati hivatalokban dolgozó köztisztviselők béremeléséről egyeztessenek – írta a Magyar Idők csütörtökön.
júl. 27
9:17
Nagyot ment a Deutsche Bank, mégis ütik a részvényeket (Portfolio)
A legnagyobb német bank, a Deutsche Bank 466 millió eurós második negyedéves profitról adott számot, miközben az elemzők csak 273 millió eurós nyereségre számítottak. A vezérigazgató mégsem elégedett. A bank részvényeinek árfolyama...
júl. 27
9:17
Tízmilliárdos ajándékot kaptak Trump támogatói a Foxconntól (vg.hu)
A Foxconn tajvani óriáscég tízmilliárd dolláros beruházással új elektronikai gyárat hoz létre Wisconsin szövetségi államban – jelentette be Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban szerdán.
júl. 27
9:19
Szépen kicsinosított bankot vett az OTP (Portfolio)
Az elmúlt hetekben görög és román lapértesülések alapján is körvonalazódott, hogy romániai bankot vesz az OTP, ma végre bejelentette a bank, hogy megvásárolta a Banca Romaneascát. A román bankvásárlás abszolút beleillik a magyar bank...
júl. 27
9:19
Bevásárolt az OTP Romániában (vg.hu)
Az OTP Bank Romania és a National Bank of Greece képviselői aláírták a Banca Romaneasca eladásáról szóló szerződést. A tranzakció pénzügyi részleteit a felek nem kívánják nyilvánosságra hozni – jelentette be csütörtökön a magyar pénzügyi vállalatcsoport.
júl. 27
9:21
Csökkent a munkanélküliek száma (hirado.hu)
A második negyedévben a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 38 ezerrel, 196 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,9 százalékponttal, 4,3 százalékra csökkent az egy évvel korábbihoz képest - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
júl. 27
9:21
Nagyot fordul az időjárás, gyorsvonatként közelít a változás (Infostart)
Péntek reggel még a változóan felhős idő és a záporok, zivatarok okozhatnak fejfájást, de azután erős felmelegedés kezdődik.
júl. 27
9:21
Átláthatóvá tennék a lakáshoteleket (vg.hu)
Kísérleti üzemmódban már a jövő évtől szolgáltathatnak adatokat az első önként jelentkezők a szálláshelyeikről a Magyar Turisztikai Ügynökségnek. A lépés a szálláskiadás kifehérítését célzó intézkedések nyitánya lesz.
júl. 27
9:24
Hajdú Péter miatt tették parkolópályára Havas Henriket (Alternatív Energia)
Több műsoridőt kap a jobb nézettségi adatokkal bíró Frizbi.
júl. 27
9:24
Exkluzív: Cseh Laci elárulta, folytatja-e pályafutását (Sport365)
A vizes világbajnokság szerdai napjának egyetlen magyar érmét Cseh László szerezte férfi 200 méteres pillangóúszásban. A klasszis úszó részletesen beszélt jelenről, jövőről egyaránt.
júl. 27
9:27
Még egy nő sem tudta szétválasztani Balázs Fecót és legjobb barátját (Blikk)
Balázs Fecó és szövegírója, Horvát Attila, olyan jó barátok, hogy még egy nő sem tudta őket szétválasztani.
júl. 27
9:27
Nyíltan megfenyegette az osztrák kancellár Magyarországot (Portfolio)
Egészen durva kijelentéseket tett a ma megjelent FAZ-interjúban az osztrák kancellár a magyar és lengyel kormány felé, amelyeknek az a lényege: mivel ezeket a "rezsimeket" belülről nem igazán lehet leváltani, ezért le kell vágni a 2020...
júl. 27
9:30
Tényleg csak az nem dolgozik az országban, aki nem tud vagy nem akar (Privátbankár)
Újra 4,4 millió fölé emelkedett a foglalkoztatottak száma, a munkanélkülieké pedig 200 ezer alá. Az aktivitási ráta rekordot döntött, és még most pörgetik fel a nyugdíjasok munkavállasát. A munkaerőhiány egyre nagyobb gond lesz.
júl. 27
9:33
Vegyes kezdés várható az európai tőzsdéken (ProfitLine)
A határidős indexek alapján eltérően alakulnak az indexek nyitáskor csütörtökön a vezető nyugat-európai tőzsdéken.
júl. 27
9:33
Nem kommentálta Gúr Botka szavait (HírTV)
Az MSZP miniszterelnök-jelöltje árulónak nevezte párttársát, Molnár Zsoltot.
júl. 27
9:33
Martinek János csapatban gondolkodik (m4sport.hu)
Egy hónap múlva világbajnokságon indulnak a magyar öttusázók.
júl. 27
9:36
44 százalékos adókulcs? Elvennék a legnagyobb fizetések felét (Privátbankár)
Végre valaki az amerikai kormányból a leggazdagabbat is megadóztatná.

Keresés