2017. július 3. hétfő

júl. 3
15:12
Most ezek a települések lélegezhetnek fel (Infostart)
Ezen a héten további 60 ezer hektár kezelésével folytatódik az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) által koordinált országos szúnyoggyérítési program.
júl. 3
15:15
Indul minden idők legnagyobb turisztikai fejlesztési programja (Adózóna)
Magyarország eddigi legnagyobb szállásfejlesztési támogatási konstrukcióját jelentette be Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter és Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezetője 2017. július 3-án, Budapesten.
júl. 3
15:15
Izomra és luxusra gyúr az új 3-as BMW - hamarosan érkezik (Auto Pult)
A BMW nemsokára fontos mérföldkőhöz közeledik, hiszen a nemrégiben bemutatott új 7-es, majd a tesztünkben remeklő 5-ös után a középkategóriás családtag, azaz a 2012-től gyártásban lévő F30 kódnevet viselő 3-as kerül sorra. A 2019-es modellévű újdonsággal kapcsolatosan egyre több információ látott napvilágot az elmúlt időszakban, ezeket foglaljuk össze ezúttal.
júl. 3
15:18
A Nap Száma: tudod, hány milliót költöttek el 22 perc alatt Kínában a befektetők? (Privátbankár)
Hatalmasat mentek a kínai kötvények a külföldi befektetők körében, csak az első 22 percben bejött 320 milliót.
júl. 3
15:18
Újabb csapat jelentkezett be a Liverpool extraklasszisáért (Sport365)
Nem lesz könnyű dolguk a Mersey-partiaknak, ha meg akarják tartani a játékost.
júl. 3
15:21
Novembertől nagy változás jön a patikákban (Portfolio)
Az e-recept erősíti a betegbiztonságot, mert az "elektronikus felhőben" tárolt vényeket nem lehet elveszíteni és nem is rongálódhatnak meg - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára. Rétvári Bence...
júl. 3
15:21
Barcelonai lövöldözés: Megszólalt a meglőtt magyar nő (ATV)
Mint az ismeretes, egy magyar pincért megöltek, egy szintén magyar nőt pedig meglőttek Barcelonában a múlt héten. Az elkövető egy feltehetőleg pakisztáni férfi, az ügy mögött pedig személyes indíték húzódhat.
júl. 3
15:24
Kőfalra mászott Esztergomban egy öngyilkosságra készülő nő (Infostart)
Életet mentettek az esztergomi járőrök.
júl. 3
15:30
300 milliárd forintból indul turisztikai fejlesztési program (Menedzsment Fórum)
A projekt 14 év hosszan tart majd, és vidéki szálláshelyek fejlesztésére lehet pályázni benne.
júl. 3
15:30
Hatalmas fenekét és hasát is gyűlölte. Izzadt, mint a ló, amikor végrehajtotta... (Blikk)
Megtörtént, amitől mindenki elképedt.
júl. 3
15:30
Hatalmas verekedést videóztak le egy Meki előtt - videó (Blikk)
Anglia - Két férfi esett egymásnak a gyorsétterem előtt, pont ott, ahol korábban 20 másik csapott össze.
júl. 3
15:30
Kanapén fekve találtak rá a részeg férfira egy tatabányai zöldségesben (Blikk)
Tatabánya - Kővel törte be egy tatabányai zöldséges ablakát V. Tamás (20).
júl. 3
15:30
Gólyahír: babát vár a női pólóválogatott sztárja (Blikk)
– Anya lesz az Európa-bajnok magyar válogatott vízilabdázó, Kisteleki Hanna (26).
júl. 3
15:30
Felhőbe kerülnek az orvosi receptek is (Gondola)
Az e-recept erősíti a betegbiztonságot, mert az elektronikus felhőben tárolt vényeket nem lehet elveszíteni és nem is rongálódhatnak meg – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára hétfőn Budapesten, egy XIV
júl. 3
15:30
RTL Gold: Nem mind arany, ami fénylik (Blikk)
A mai nappal megkezdte sugárzását a százhuszonakárhányadik magyar nyelven sugárzó tévécsatorna. Az RTL Gold csak azért nem növeli az adók darabszámát, mert az évek óta halódó Film+2 helyébe lépett.
júl. 3
15:30
Kenyér nélkül akart kovászos uborkát csinálni a férjem. Én csak döbbenten néztem (Blikk)
Erre már én is kíváncsi lettem!
júl. 3
15:32
5 milliárd eurós gigafejlesztésbe vághat az Aldi (Menedzsment Fórum)
Ez lenne az áruházlánc történetének legnagyobb beruházása.
júl. 3
15:32
Gyász: elhunyt az Ice Bucket Challenge atyja (Blikk)
Elhunyt Pete Frates, az Ice Bucket Challenge kitalálója.
júl. 3
15:32
Hosszú Katinka új támogatót kapott - mutatjuk, ki az (Blikk)
– Hosszú Katinka (28) is csatlakozott a MOL Csapathoz, s rögtön jótékonysági akcióba is lendült a MOL.
júl. 3
15:32
Olyasmi zabálhatja az USA GDP-jét, ami Trump szerint nem is létezik (Blikk)
Bár Donald Trump, az USA elnöke választási kampánya során mindvégig kétségbe a klímaváltozás tényét, bagatellizálva az egész jelenséget, hogy aztán országát nem oly régen ki is léptesse a párizsi szerződésből, ettől még az amerikai tudományos élet szereplői tudják, hogy egy olyan veszélyről van szó, ami dollárban kifejezve is mérhetetlen károkat ok
júl. 3
15:33
Méregdrága luxusautóval pózolt Győzike (Blikk)
Ezúttal egy luxus BMW-vel borzolta a kedélyeket.
júl. 3
15:33
Könnyen megközelíthetővé válnak az etyeki borászatok (ProfitLine)
Aláírták a szerződéseket az etyeki Gasztrosétány és a kapcsolódó fejlesztések című projekt következő szakaszairól. Etyek Újhegyen kívüli borászati központjaiban új, szilárd burkolatú utak és korszerű, esztétikus közvilágítás épül, a Sváb házban pedig egy alapos felújítással elkezdődik a Kitelepítettek Magyarországi Emlékházának kialakítása.
júl. 3
15:33
Magyar fotós lencséjén keresztül ismerhetik meg a Vogue olvasói a budapesti fürdőket (Glamour)
Hatalmas büszkeség Perlaki Márton sorozatát látni a Vogue.com oldalán
júl. 3
15:34
Indul a Tesla népautójának gyártása (Menedzsment Fórum)
Pénteken végre elindul a Tesla új, széles közönségnek szánt Model3 elnevezésű típusának gyártása, ezt a cég alapító-vezetője Elon Musk jelentette be a Twitteren.
júl. 3
15:35
Eltiltották, most stíluskirálynőként tért vissza Kate Middleton (Glamour)
Lenyűgöző belépő a hercegnétől Wimbledonban.
júl. 3
15:36
Csikorgó fék a lakossági állampapír-vásárlásnak (Menedzsment Fórum)
Az Államadósság Kezelő Központ szerint azért kell lassítani, mert már teljesült az idei éves értékesítés.
júl. 3
15:36
Újabb diktátornak hízelgett Orbán (Kripto Akadémia)
A nagy létszámú küldöttségéhez képest szinte csöndben érkezett meg vasárnap Budapestre az egyiptomi elnök.
júl. 3
15:37
A legédesebb! Elle Fanning habcsóknak öltözött a Miu Miu vacsorájára (Glamour)
A Miu Miu megtalálta a tökéletes nagykövetet.
júl. 3
15:38
Senki nem mond semmit a Green Holidays-szel Antalyában rekedt utasoknak (Menedzsment Fórum)
Se információ, se repülőjegy haza.
júl. 3
15:39
Újabb kötvénykibocsátás az Eximbanknál (Portfolio)
A tavalyi évi magyar piaci kötvénykibocsátást követően az Eximbank ma ismét sikeres magyar jog alatti kötvénykibocsátásokat bonyolított le. A kötvények iránti piaci kereslet többszöröse volt az összesen mintegy 62 millió eurónyi...
júl. 3
15:39
Soros behálózta Bokrost? Ez a kormány válasza a fasisztázásra (ATV)
Bokros Lajos, egykori pénzügyminiszter a Facebookon és közleményben is lefasisztázta Orbán Viktort. A kormány közleményben reagált a történtekre.
júl. 3
15:39
Elszállnak a fővárosi új lakások árai (AQUA)
A 680 ezer forintot is meghaladja már a Budapesten kínált új lakások átlagára, szakértők szerint ráadásul további drágulásra kell számítani. Az új építésű társasházi ingatlanok kínálata mindenesetre egyre nő, jelenleg csaknem nyolcezret lehet megvásárolni a fővárosban.
júl. 3
15:39
Három dolog, amit megtehetsz, hogy kimaxold a másnapi edzést (Player)
Vannak azok a napok, amikor hiába fűt az eltökéltséged, hogy izmossá izzad magad, mégsem tudod magadból kihozni a maximumot az edzőteremben/felnőtt játszótéren/futópályán. Elmondjuk, mire érdemes odafigyelned, hogy jobban menjen az edzés.
júl. 3
15:39
Szegény Emily Ratajkowski nem kap munkát, mert túl szexi (Glamour)
Nincs mit tenni, ha túl nagy az ember melle.
júl. 3
15:40
Majdnem 4 millió liter víz folyik el naponta Budapest utcáin (Menedzsment Fórum)
A közterületesek 20 locsoló autóval járják a várost.
júl. 3
15:42
A hatodik helyre szorult a magyar tőzsde, de két számjegyű a hozama (Privátbankár)
Negyed év alatt 9,5 százalékkal, egy év alatt majdnem 34 százalékkal emelkedett a Budapesti Értéktőzsde indexe, ezzel a legfontosabb tőzsdék között előkelő, hatodik helyet ért el. Előttünk a lettek, görögök, törökök, bolgárok és Dél-Korea. A forint változatlanul a legstabilabb devizák egyike.
júl. 3
15:42
A mézesheteknek vége: megint drágulnak az üzemanyagok (Menedzsment Fórum)
2 forinttal emelkedik a benzin és a gázolaj ára szerdán.
júl. 3
15:44
Megkezdődött a Green Holidays-utasok kártalanítása (Menedzsment Fórum)
Közel ezer ügyfelet érint az utazási iroda csődje.
júl. 3
15:45
"Marsról jött ötlet" a cseh kilépés az EU-ból (Portfolio)
Václav Klaus volt cseh államfő nemrég kijelentette: eljött az idő, hogy Csehország elkezdje előkészíteni a kilépést az Európai Unióból. Nem aratott vele osztatlan sikert. Felháborítónak nevezte és határozottan visszautasította...
júl. 3
15:45
Angol foci: John Terry azért küzdhet, hogy csapata ne jusson fel (Agroinform)
Legalábbis Paul Clement logikája ezt diktálná a Chelsea legendája kapcsán.
júl. 3
15:45
Hatott a felháborodás, nem lesz új címere az Újpestnek (HírTV)
Nem változtat címerén az Újpest labdarúgócsapata – jelentette be a klubigazgató és a futballklub ügyvezetője.
júl. 3
15:46
A MOL beszállt Hosszú Katinkába (Menedzsment Fórum)
Erős új szponzor találta meg az ország kedvenc sportolóját.
júl. 3
15:48
A nyomor Magyarországa: itt élnek a legszegényebbek (Infostart)
Két és félszer kisebb az egy lakosra jutó jövedelem Magyarország legelmaradottabb térségeiben, mint a legtehetősebbekben. Itt a legszegényebb 10 járás.
júl. 3
15:48
Kevesebb lakóingatlan cserélt gazdát az első félévben, mint tavaly (Menedzsment Fórum)
2016 első hat hónapjához képest 5 százalékos a csökkenés.
júl. 3
15:48
Döbbenetes átalakulás: Levágatta a haját Katalin hercegné (Blikk)
Mindenkinek bejött a változás.
júl. 3
15:48
Elárasztják hazánkat a hírességek: világsztárokat csodálhatunk a vébén (Blikk)
Elárasztják hazánkat a világsztárok a július 14-től 30-ig tartó vizes vb-n. Minden sportágban a legnagyobb csillagok érkeznek külföldről, hogy megküzdjenek a hazai kedvencekkel. Klasszisokban nem lesz hiány, hiszen igazi nagyágyúk jönnek Magyarországra, harcba szállni az aranyérmekért.
júl. 3
15:48
Autók égnek Budapesten (Gondola)
Kigyulladt egy műhely a főváros 15. kerületében, a Beller Imre utcában - írja a katasztrófavédelem honlapja
júl. 3
15:50
Elszállnak a fővárosi új lakások árai (Gondola)
A 680 ezer forintot is meghaladja már a Budapesten kínált új lakások átlagára, szakértők szerint ráadásul további drágulásra kell számítani.
júl. 3
15:51
Izomra és luxusra gyúr az új 3-as BMW - hamarosan érkezik (Auto Pult)
A BMW nemsokára fontos mérföldkőhöz közeledik, hiszen a nemrégiben bemutatott új 7-es, majd a tesztünkben remeklő 5-ös után a középkategóriás családtag, azaz a 2012-től gyártásban lévő F30 kódnevet viselő 3-as kerül sorra. A 2019-es modellévű újdonsággal kapcsolatosan egyre több információ látott napvilágot az elmúlt időszakban, ezeket foglaljuk össze ezúttal.
júl. 3
15:51
Drágulnak az üzemanyagok a hét közepén (Autónavigátor)
Szerdától ismét az áremelésé a főszerep, mind a benzines, mind a gázolajos autót használók drágábban tankolhatnak a hét közepétől.

Keresés