Heves elutasítással reagált a nemzetközi közösség arra, hogy Észak-Korea - állítása szerint - kedden első ízben sikeres kísérletet hajtott végre interkontinentális ballisztikus rakétával.
Öt földrész harminc úszójával – köztük tizenöt olimpiai bajnokkal – Hosszú Katinka megalapította a Profi Úszók Világszövetségét, amely tárgyalásokat akar kezdeni a Nemzetközi Úszó Szövetséggel a sportág megreformálásáról tíz nappal a budapesti világbajnokság kezdete előtt - közölte az olimpiai bajnok nyílt levelében.
Úgy tűnik, hogy a közalkalmazottak és köztisztviselők július 17-re meghirdetett sztrájkja rábírta a kormányt, hogy a béremelésüket napirendre vegye. A legújabb ígéret szerint 2018 januárjától kapnának bérfejlesztést, ugyan annak...
Hosszú Katinka kedden bejelentette, hogy 30 úszó, köztük 15 olimpiai bajnok részvételével megalakul a Profi Úszók Világszövetsége, a GAPS (Global Association of Professional Swimmers), amelyben minden egyes kontinens képviselteti magát.
Hosszú Katinka kedden bejelentette, hogy 30 úszó, köztük 15 olimpiai bajnok részvételével megalakul a Profi Úszók Világszövetsége, a GAPS (Global Association of Professional Swimmers), amelyben minden egyes kontinens képviselteti magát.
Ma és holnap minden, a Green Holidays csődje miatt Törökországban rekedt magyar hazautazhat, aki haza akar jönni - ezt mondta híradónknak Vereczki András, az Uniqa biztosító kárrendezési vezetője.
Két ismeretlen fegyveres tüzet nyitott hétfőn este járókelőkre a délnyugat-franciaországi Toulouse-ban, egy embert lelőttek és hatot megsebesítettek – jelentette a francia média a helyi hatóságokra hivatkozva
Észak-Korea ballisztikus rakétát lőtt ki kedden nyugati részéről a Japán-tenger irányába; a rakéta feltehetően Japán kizárólagos gazdasági övezetéhez tartozó területen csapódhatott a tengerbe
Az Egyesült Államok nemzeti ünnepének előestéjén, hétfőn nyilvánosságra hozott egyik felmérés szerint az amerikaiak ma kevésbé bíznak az intézményekben, mint az elnökválasztás előtt, és rosszabbnak tartják a politizálás stílusát is.
A Tesla még a Model 3 gyártásának beindítása előtt sem feledkezett meg aktuális modellkínálatáról, amelyet az is bizonyít, hogy a Model S és a Model X minden eddiginél erősebb alapmodell kapott. Az eredmény: jelenleg nincs olyan autójuk a kínálatban, amely 5 másodpercnél lassabban tudná le padlógázon a 0-100-as gyorsulást.
A biológusok arra jutottak, hogy ha a katasztrófa nem törölte volna el a legtöbb szárazföldi élőlényt, akkor a ma élő békafajok 88 százaléka nem is lenne jelen.
Búcsúzott a férfimezőny egyetlen magyar teniszezője Wimbledonban. Fucsovics Márton három játszmában szenvedett vereséget a luxemburgi Gilles Muller ellen. A wimbledoni torna első játéknapján zömmel a papírforma szerint alakultak az eredmények.
Az Egyesült Államok nemzeti ünnepének előestéjén, hétfőn nyilvánosságra hozott egyik felmérés szerint az amerikaiak ma kevésbé bíznak az intézményekben, mint az elnökválasztás előtt, és rosszabbnak tartják a politizálás stílusát is
Hosszú Katinka kedden bejelentette, hogy 30 úszó, köztük 15 olimpiai bajnok részvételével megalakul a Profi Úszók Világszövetsége, a GAPS (Global Association of Professional Swimmers), amelyben minden egyes kontinens képviselteti magát.
Ismét történelmi rekordot döntött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe júniusban és a börze új kibocsátóval, a Waberer'sszel gyarapodott. A júniusi havi, illetve féléves adat elérésére a BÉT fennállása óta még nem volt példa.
A Green Travel simán kijátszhatta a hazai szabályozási kiskapukat, így eshetett meg, hogy a cégcsoport idén aktivizált másik cége, a Green Holidays most bedőlt. Szakértők szerint a megoldás a tényleges forgalomhoz kapcsolt, a hazaszállítást garantáló biztosítékrendszer lenne, az EU viszont teljes kártalanítást akar.
Irreálisan olcsón kínált főszezoni utakat a Green Holidays, az utazóknak gyanítaniuk kellett volna, hogy 80-100 ezer forintból, teljes ellátással, repülővel, négy-ötcsillagos szállodában, illetékekkel együtt nem lehet egy törökországi utazást megvalósítani - mondta Horváth Péter, a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) utasbiztosítási tagozatának
A munkaidő elszámolása nem egyszerű egyenlegként történik, ahol a le nem dolgozott órák és a rendkívüli munkaidő kiegyenlítené egymást. A beosztható óraszámnál kevesebb teljesítés és az esetleges túlóra - a munkáltató foglalkoztatási kötelezettségéből eredően - nem vonható össze - írja az Adó Online.
Az évente elvégzett anyajegyszűrés fontosságát egyre többen ismerik fel. Aki ebben az évben határozta el magát, hogy hosszabb kihagyás után újra, vagy az idén először ellenőrizteti az anyajegyeit, még nem tudja, hogy mire számíthat, hogyan zajlik egy ilyen vizsgálat. Számukra lehet hasznos olvasmány dr. Vincze Ildikó bőrgyógyász-kozmetológus, az An
A Fülöp-szigeteki legfelsőbb bíróság megerősítette a Rodrigo Duterte elnök által kihirdetett rendkívüli állapotot az ország déli részén, elvetve ezzel a felfüggesztésére irányuló beadványokat - jelentette be Theodore Te bírósági szóvivő kedden.
Ma és holnap minden, a Green Holidays csődje miatt Törökországban rekedt magyar hazautazhat, aki haza akar jönni – ezt mondta híradónknak Vereczki András, az Uniqa Biztosító kárrendezési vezetője.
Segítségüket szeretném kérni, 20 hetes kismama vagyok, egy Önkiszolgáló Étteremben dolgozok mint pénztáros. Nemsokára tervezem hogy táppénzre megyek (most tanítom be a váltótársam), és hallottam ahogy a főnököm arról beszélt, hogy el fog küldeni (pedig 5 éve dolgozok ott, határozatlan idejű szerződéssel. Az lenne a kérdésem, hogy megteheti? Még nem vagyok táppénzen. Mi tévő legyek ha hozza a…