A chikungunya-vírus terjedése miatt az olasz egészségügyi hatóságok betiltották a véradást szerdától Róma egyik körzetében, ahol 1,2 millió ember él, és azok sem adhatnak vért, akik augusztus 25. óta megfordultak Rómában.
"Nem aktuális" – egy kormánytag tájékoztatta így a Velencei kihelyezett Fidesz-frakció ülése közben munkatársunkat arról, hogy Orbán Viktor levette a napirendről a lex CEU módosítását a "Soros-terv" ellenes konzultáció miatt. A kormányfő azután döntött így, hogy Merkel kijelentette: októberben "előveszik" Magyarországot az uniós csúcson.
Tudtuk, hogy hátsókerék-hajtásra vált az Audi Sport, de nem sejtettük, hogy mivel. Most egy R8-cal rajzoltak fánkokat, Frankfurtban be is mutatkozott a hátul hajtó A8 RWS.
Pályakezdő marketing menedzsert keres a hirdető, akinek jól kell eligazodnia az online térben, és a kreativitás is elvárás. Tippek arra nézve, hogy mit emeljen ki motivációs levelében a pályakezdő fiatal, milyen erősségeire, jövőbeni célokra helyezze a hangsúlyt.
Logisztikai cég keres Junior Key Account Managert szállítmányozási feladatok koordinálására. Fontos a szervező- és kommunikációs készség, így ezeket kell hangsúlyozni a motivációs levélben is.
Megnőtt a lakások értékesítési ideje az elmúlt két évhez képest, aminek egyik oka az általános drágulás. Az eladási adatokból viszont az is kirajzolódik, hogy egyre inkább a nagyobb városokra összpontosul a kereslet, vagyis a kis falvak ingatlanjaira alig van érdeklődés.
Értékesítési tapasztalattal rendelkező területi képviselőt keres a hirdető. A motivációs levél minta ötletet ad arra nézve, hogy milyen tapasztalatokat, személyiségjegyeket érdemes kiemelnie a pályázónak, és miért lenne számára előrelépés a munkakör.
Egy pénzügyi csapat élére keres munkavállalót a hirdető, változatos pénzügyi feladatok elvégzésére. A motivációs levél minta ötletet ad arra nézve, hogy ilyen tapasztalatokat, információkat érdemes kiemelnie a pályázónak, és miért éppen az adott céget nézte ki magának.
Motivációs levél mintáink segítségével inspirációt, ötleteket meríthet a pályázó arra, hogyan érdmes megírnia saját motivációs levelét, amikor állást keres. A motivációs levélnek egyedinek, testreszabottnak kell lennie, hogy meggyőzze a céget, ahova pályázunk, hogy az általuk meghirdetett pozícióra éppen mi vagyunk a legalkalmasabbak.
Egyre nő a feszültség Németország és Törökország között amiatt, hogy Törökországban újra és újra német állampolgárokat tartóztatnak le - mondta Egeresi Zoltán Törökország-szakértő csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Magyarország három helyet rontva az 59. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) világranglistáján, melynek élmezőnyében a legutóbbi rangsorhoz képest komoly változások történtek, az élre a világbajnok német csapat került.
A vártnál gyengébb kínai makroadatok mellett Kim Dzsongun újabb halálos fenyegetése sem okoz kitörő örömöt ma a tőzsdéken - Budapest viszont szépen hasít, főleg ha a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó papírokat nézzük. Nap közben a brit, délután az amerikai hírekre figyelhetünk, ezek hozhatnak némi felfordulást a forint életében is.
A gyapottok-bagolylepke sok tápnövényű faj, hernyója számos termesztett növényen rágcsál. Kedvencei nálunk a kukorica, paradicsom, paprika és a zöldbab.
A fejlett országokban az épületek teszik ki a teljes energiafogyasztás közel 40 százalékát, ezért az irodák esetében is egyre jobban felértékelődik a környezettudatos megoldások alkalmazása. Ennek igazolására olyan minősítési rendszerek...
A növekvő bérek mellett várhatóan egyre több embernek lesz megtakarítása, akiknek a jelenlegi alacsony hozamok mellett mindenképpen befektetésekre lesz szükségük. Az Erste Bank ezért jóval nagyobb hangsúlyt szeretne helyezni a vagyonkezelési piacra, emellett pedig felfuttatná a mikro- és családi vállalkozásoknak szolgáltató üzletágait.
A cégkapu-regisztráció kapcsán még mindig nagy a bizonytalanság a felhasználók részéről. Ezek a magyarorszag.hu szerint a leggyakrabban feltett kérdések és a rájuk adott válaszok.
A Mercedes-Benz a Frankfurti Autószalonon lerántotta a leplet kompakt méretű elektromos tanulmányautójáról, mely az EQ széria második tagjaként mutatkozott be a Generation EQ SUV után. Az újdonság ugyan egyelőre még viszonylag távol áll a sorozatgyártástól, azonban méreteit és képességeit tekintve kiváló előrejelzés a németek terveit illetően, melyek akár az évtized végére meg is valósulhatnak.
"A menetrendnek megfelelően" jövő év elején Moszkvában újra találkozhat egymással Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor - nyilatkozta Szijjártó Péter az mfor.hu-nak. A Paks 2 projekt, illetve a határidők kapcsán a külgazdasági és külügyminiszter...
Észak-Korea azzal fenyegetőzik, hogy "elsüllyeszti" atomfegyvereivel Japánt és "hamuvá és sötétséggé" változtatja az Egyesült Államokat, amiért támogatják az ENSZ Biztonsági Tanácsának újabb szankcióit.
A Stephen King regényéből ismert gyilkos bohóc, Pennywise öltözékébe bújva rémisztgetett tinilányokat egy férfi a Bristol közelében fekvő Yate Kingsgate parkjában.
Szeptembertől a MOL Petrolkémia Zrt. elindítja a duális szakképzést a vegyésztechnikus valamint a villanyszerelő tanulók gyakorlati oktatására. A duális képzésben résztvevő villanyszerelő tanulók szeptembertől az elméleti ismereteket a Szerencsi Szakképzési Centrum Brassai Sámuel Szakközépiskola és Szakgimnáziumában, a vegyésztechnikus tanulók pedig a Debreceni Szakképzési Centrum Vegyipari…
A fejlett országokban az épületek teszik ki a teljes energiafogyasztás közel 40 százalékát, ezért az irodák esetében is egyre jobban felértékelődik a környezettudatos megoldások alkalmazása. Ennek igazolására olyan minősítési rendszerek...
"A menetrendnek megfelelően" jövő év elején Moszkvában újra találkozhat egymással Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor - nyilatkozta Szijjártó Péter az mfor.hu-nak. A Paks 2 projekt, illetve a határidők kapcsán a külgazdasági és külügyminiszter...
2017-re eldőlt, egy mostani 40 évest már nem a magyar állami egészségügy fog meggyógyítani. Nem (csak) azért, mert az állam egyre kevésbé és egyre egyenetlenebb színvonalon látja el feladatát az egészségügyben, hanem mert olyan mértékű...
Az ukrán parlament által már elfogadott oktatási törvény célja az anyanyelvű oktatási rendszer felszámolása és az államnyelvű rendszer bevezetése - mondta a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének tudományos főmunkatársa az M1 aktuális csatornán csütörtökön.
Brutálisan erős kereslet mellett a tervezett 40 helyett 52,5 milliárd forint értékben adott el állampapírokat csütörtökön az ÁKK, ráadásul mindhárom futamidő esetében új történelmi mélypontot regisztrálhattunk. A jelek szerint annyi...
Magyarország három helyet rontva az 59. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) világranglistáján, melynek élmezőnyében a legutóbbi rangsorhoz képest komoly változások történtek, az élre a világbajnok német csapat került.