Két hónap alatt összesen mintegy 2 milliárd forintot takarítottak meg a családok, illetve a kis- és középvállalkozások azzal, hogy július 1-jétől díjmentessé váltak a gáz, a villany, az ivóvíz és a csatornabekötések – közölte Bartal Tamás, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
Az Európai Unió szerint botrányos provokáció az újabb észak-koreai rakétakísérlet. Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője szerint erőteljesebb gazdasági és diplomáciai eszközökkel el kell érni, hogy a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítése politikai úton valósuljon meg.
Igényelheti, hogy a munkáltatója, vagy összevonás alá eső rendszeres jövedelmet juttató kifizetője az ön járandóságaiból a családi kedvezmény figyelembevételével vonja le az adóelőleget.
A Mercedes-Benz korábban már bemutatta a GLC alapjaira épített üzemanyagcellás modelljének prototípusát, azonban a Frankfurti Autószalonon megérkezett a gyakorlatilag sorozatgyártásra kész verzió is, mely egy különleges megoldással kívánja kiküszöbölni azt, hogy egyelőre igencsak szegényes a hidrogénkút-hálózat.
Az albán pékségek nem jelentenek élelmiszerbiztonsági kockázatot, és nem számít jogsértésnek a Magyar Élelmiszerkönyvtől eltérő nevekkel más összetétellel gyártani termékeket – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal az MTI érdeklődésére pénteken.
Az építőiparban folytatódott a dinamikus növekedés: júliusban 22,7 százalékos volt a bővülés. A lakásépítések és az egyéb építkezések együtt hajtják az ágazatot, ugyanakkor már az építőipari statisztikákban is látható jelei vannak a munkaerőhiánynak.
Összefüggéstelen szófolyama alapján úgy tűnik, hogy szerinte megakadályozható lett volna a londoni terrortámadás, ha nem utazhatnának be muszlimok az Egyesült Államokba.
A Magyar Képzőművészeti Egyetem Andrássy úti főépületének rektori folyosója több helyen beázott az utóbbi évek özönvízszerű esőzései miatt, és megsérültek a Lotz Károly (1833–1904) által saját kezűleg festett, értékes historista mennyezetfreskók. Ennek az áldatlan állapotnak nemsokára vége: egy kormányhatározat alapján majdnem egymilliárd forintbó
Hosszú Katinka úgy gondolja, nem lesz messiása a magyar úszósportnak, szerinte rengeteg munka kell ahhoz, hogy egy átlátható rendszer alakuljon ki a szövetségben.
Megkezdte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a vizsgálati jegyzőkönyvek kiállítását azon tojáspiaci vállalkozások számára, akik nyilatkoztak arról, hogy nem használnak fipronil alapú rovarirtó szereket, illetve olyan alapanyagokat, amelyek fipronilt tartalmaznak. A hivatal eddig 15 tojáspiaci vállalkozás számára állított ki jegyzők
Nincs különösebb hatása a tőzsdékre, hogy Észak-Korea újabb ballisztikus rakétát lőtt ki Japán irányába, a vezető részvényindexek Ázsiában jellemzően emelkedtek a reggeli kereskedésben, míg Európában a brit tőzsde kivételével...
Oroszország határozottan elítéli a legújabb észak-koreai rakétakísérletet, mert Phenjan provokatív lépései a feszültség további növekedéséhez vezetnek a Koreai-félszigeten - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak pénteken Moszkvában
Nem kerül vissza Prága történelmi központjába, az Óvárosi térre annak a barokk Mária-oszlopnak a mása, amelyet 1918 novemberében, röviddel a Habsburg-monarchia bukása után döntött le a tüntető tömeg - határozott pénteken a városi önkormányzat
Hamarosan megérkezik a legkisebb Volvo crossover, bemutatóját alig egy hét múlva tartják. A hazai képviselet bakijának köszönhetően viszont már most láthatjuk.
Kínában a bankok a szakértők által vártnál jóval több új hitelt helyeztek ki augusztusban, a gyorsan bővülő hitelezést fékezni szándékozó agresszív kormányzati intézkedések ellenére.
15 éve szerettem volna egy discmant! Szerintem voltunk még így páran. Ha viszont idén karácsonyra kapnék egyet, azzal már nem sokat tudnék kezdeni. Változtak az idők.
Szeptember 24-éig meghosszabbítják a Váci út és a Róbert Károly körút csomópontjában a korábban bejelentett forgalmirend-változásokat, amelyekre a 3-as metróvonal felszíni pótlásához szükséges hálózat kiépítése miatt van szükség - tájékoztatta a BKV pénteken az MTI-t.
A pénzmosás elleni törvénynek megfelelve a Szerencsejáték Zrt. az olcsóbb csipkártya vagy plasztiklap helyett a drágább NFC-technológiával készülő játékoskártyát vezeti be.
Különös politikai játszma zajlik az elmúlt hetekben Washingtonban: a Donald Trump elnököt nemrég még pellengérre állító és megbuktatni akaró demokraták több kérdésben is együttműködnek vele. Ennek legújabb eleme, hogy rendeződni látszik 800 ezer, az Egyesült Államokba törvénytelenül került kiskorúnak a helyzete; a Demokrata Párt politikusai már kés
A német választások után felgyorsulhat az Európai Unió átalakulása, ami Magyarország szempontjából kedvezőtlen lehet, amennyiben a jelenleg legvalószínűbbnek tűnő mag-Európa forgatókönyv valósul meg – derül ki az Equilor Befektetési Zrt
Őrizetbe vették pénteken Ankarában a legfőbb török ellenzéki párt, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) elnökének, Kemal Kilicdaroglunak ügyvédjét azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban áll a tavalyi puccskísérletért felelőssé tett Fethullah Gülen muzulmán hitszónok nemzetközi hálózatával - jelentette az NTV török hírtelevízió
Botrányos provokációnak nevezte péntek délelőtt kiadott közleményében Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Észak-Korea legújabb ballisztikusrakéta-kísérletét.
Megsemmisült a Szaturnusz légkörében a Cassini, az amerikai és az európai űrügynökség, a NASA és az ESA űrszondája pénteken, ezzel befejeződött a húsz éve tartó misszió, az emberiség egyik legjelentősebb műholdas küldetése.
Beengedte a Ripostot harmadik kerületi lakásába Rátonyi Kriszta. Hiába bérli a 26 éves műsorvezető már egy éve a 85 négyzetméteres ingatlant, és hiába kapott szabad kezet a főbérlőtől: annyi munkája van, hogy egyelőre nem volt ideje a saját ízlésére formálni otthonát.
Annabellának két élete van: két lakhelye, két állása, két baráti köre és nem utolsósorban: két szerelme. Az évek során mesterien megtanulta különválasztani a világait és elrejteni kínzó lelkifurdalását, ám egy nap megtudja, hogy gyermeket vár, és onnantól minden megváltozik…
Ha eddig valaki úgy érezte, hogy hiányzik valami Jézushoz közeli a portfóliójából, akkor ne is keressen tovább, mi megtaláltuk. A neve: Jesus Coin. Az utóbbi hetekben már többször beszámoltunk róla, hogy elharapódzott a nyilvános...