A líbiai parti őrség szombaton több mint ezer migránst mentett ki a tengerből, akik kilenc összetákolt vízi járműbe zsúfolódva próbáltak illegális úton Európába jutni
A héten egymásra licitáltak villanyautó-jövőképeikkel a gyártók, a Volkswagen-konszern egyenesen azt ígéri, hogy az iparág átalakulásának élén állva 2025-re a legtöbb villanyautót fogja eladni.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetője, Christine Lagarde követheti Jean-Claude Junckert 2019-ben a brüsszeli Európai Bizottság elnöki tisztségében a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap szerint.
Mintegy 12 százalékkal kevesebb szja-t juttattak 2017-ben a civilszervezeteknek az adófizetők tavalyhoz képest, a felajánlások összértéke a 2016-os 8,5 milliárdról 7,5 milliárd forintra csökkent. Az erőteljes csökkenés hátterében minden bizonnyal az idén bevezetett e-szja áll. Az új rendszer sokak számára egyszerűbbé tette bár az adóbevallást, ugya
A Penge című film az akció-, a horror és a fantasy filmek sajátos, hátborzongató keveréke, a népszerű Marvel képregény feldolgozása. Stephen Norrington alkotása az 1998-es esztendő egyik kasszasikere volt. A véres nyitány után nézzük meg a nem kevésbé sikeres folytatásokat. Így teljes a trilógia!
Változik a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX összetétele: a BUX indexkosárba új részvényként a Konzum és a Waberer's kerül be szeptember 18-án, hétfőn.
Harmadik alkalommal rendezik meg a táplálkozási trendeket áttekintő, az egészséges táplálkozás szabályait körvonalazó Big Food konferenciát Budapesten. Antal Emese dietetikus, rendezvény koordinátora az InfoRádióban elmondta, hogyan lehet eligazodni a különböző trendek között.
A Ciszjordániát és az azt irányító Palesztin Hatóságot vezető, mérsékeltnek tekintett Fatah párt üdvözölte a Gázai övezetet uraló Hamász (Iszlám Ellenállási Mozgalom) radikális palesztin szervezet szombati, az évtizedes viszály után békejobbot nyújtó közeledését, de megvárják a gyakorlati lépések végrehajtását - közölte a Háárec című izraeli újság honlapja vasárnap
Itt van az ősz, itt van újra, s bár szép, de esős, így sok emberben megfordul az elvágyódás gondolata. Bár természetesen, ha csak simán arrébb állunk, nem biztos, hogy boldogabbak leszünk, de ettől függetlenül mutatjuk azokat az Európai...
A vállalkozások fejlesztési céljaira jelentős mértékű uniós források állnak rendelkezésre, de a kedvező kamatkörnyezetben a banki hitelek is vonzó lehetőséget jelenthetnek a bővítést tervező cégek számára – vélték a HG Media „Fókuszban: Fejlesztés és versenyképesség” című konferenciáján felszólaló állami és piaci szereplők. Elhangzott: a cégek növe
Kezd beindulni újra az élet így szeptember közepére. Bár elemzők nem várnak változást az alapkamatban, a jegybank monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése lesz a következő hét egyik fontos eseménye, illetve kereseti és kiskereskedelmi adatok várhatóak.
Válaszolt a külügy, miért nem hozták haza a hurrikán miatt bajba jutott magyar turistákat. Azt mondják, minden segítséget megadnak, de felelősséggel tartoznak az adófizetők pénzéért.
A World Trade Center katasztrófájának 16. évfordulója után újra lendületbe jöttek a konteósok; vannak, akik szerint a történelem egyik legbrutálisabb terrortámadását a Bush-kormány vitte véghez, míg mások szerint egyszerű biztosítási...
Vasárnap egy hidegfront hoz esőt, záporokat, zivatarokat. A villámtérképen követhető, hogy a korábban dél felől a főváros irányába haladó viharzóna keleti irányba fordult.
Meghibásodott az a NATO-gép, amellyel hazajutottak volna azok a magyarok, akik Curacaón rekedtek, miután kimentették őket az Irma hurrikán sújtotta karibi Szent-Márton szigetről. A külügyminisztérium szerint nem igaz, hogy magukra hagyták őket.