A legszebb főtérnek járó különdíjat nyerte el és ezüstdiplomát is kapott Kaposvár az idei Európai Virágos Városok és Falvak Versenyén (Entente Florale Europe), az elismerést Borhi Zsombor (Fidesz-KDNP) alpolgármester vette át a szlovéniai díjkiosztón pénteken - tájékoztatta a polgármesteri hivatal az MTI-t.
A gázolásos merényletek és a rendfenntartó erők elleni támadások után vonatok kisiklatására buzdítottak dzsihadisták az utóbbi hónapokban Európában - olvasható a francia rendőrség egyik feljegyzésében, amelyet a Le Parisien című fővárosi napilap ismertetett hétvégi számában.
A háromszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte vasárnap a Forma-1-es Szingapúri Nagydíjat, ezzel 28 pontra növelte az előnyét az összetettben a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettellel, a Ferrari német versenyzőjével szemben.
Savval támadtak négy fiatal amerikai turistára vasárnap reggel a dél-franciaországi Marseille főpályaudvarán, az elkövetőt elfogták - közölte a marseille-i ügyészségi hivatal.
Közbiztonságot, az illegális bevándorlók kiutasítását, valamint szuverén nemzeti politikát ígért szavazóinak Matteo Salvini, az Északi Liga főtitkára és miniszterelnök-jelöltje az olasz ellenzéki párt országos találkozóján vasárnap a lombardiai Pontidában
Csökkentették vasárnap a londoni metróban pénteken elkövetett merénylet után elrendelt legmagasabb, kritikus szintről a brit terrorkészültségi fokozatot. Ez azt jelenti, hogy az elhárító hatóságok már nem tartanak azonnali újabb támadástól.
Összefogás nélkül nincs jövője a magyarságnak - jelentette ki Szili Katalin, a határon túli autonómiaügyekben közreműködő miniszterelnöki megbízott vasárnap a horvátországi Sepsén, ahol a pécsi székhelyű Határon Túli Magyarságért Alapítvány állított emléktáblát Ádám Jenő horvátországi és magyarországi magyar politikus, polgármester, megyei képviselő emlékére
Savval támadtak négy fiatal amerikai turistára vasárnap reggel a dél-franciaországi Marseille főpályaudvarán, az elkövetőt elfogták - közölte a marseille-i ügyészségi hivatal.
Egyszemélyes kft. természetes személy tagjának, ügyvezetőjének milyen járulékokat kell fizetnie különböző jogviszonyokban? – kérdezte olvasónk. Széles Imre társadalombiztosítási szakértőnk válaszolt.
A tüntetők kirakatokat törtek be, és megsebesítettek 10 rendőrt. A 6 éve húzódó ügyben sokan úgy gondolták, a vétkes rendőr bizonyítékokat is hamisított.
Irán kemény választ adna, ha az Egyesült Államok bármilyen "helytelen lépést" tenne a Teheránnal kötött atommegállapodás ügyében - figyelmeztetett vasárnap Ali Hamenei ajatolláh, Irán legfőbb politikai és vallási vezetője, miután Donald Trump amerikai elnök azzal vádolta meg a perzsa államot, hogy megsérti az egyezmény "szellemét".
Magyarország több pontján szünetelt a UPC internet-szolgáltatása. Az InfoRádió Kapitány Zoltánt, a UPC Magyarország kommunikációs menedzserét kérdezte.
Elnyerte a zsűri különdíját a Bogyó és Babóca című animációs filmsorozat egy epizódja a kínai Hszianban megrendezett 6. nemzetközi animációs filmfesztiválon - közölte vasárnap az MTI-vel a produkciót gyártó Kedd Animációs Stúdió.
A tegnapi időmérőn domináló Ferrarik az első körben kiestek, Hamilton győzelemre váltotta az eső okozta káoszt. A brit világbajnoki éllovas ezzel 28 pontra növelte előnyét az összetettben.
Közép- és Kelet-Európa fővárosai, Budapest, Bukarest és Varsó (Milánóval és Oslóval együtt) kínálja Európában a legjobb hitellehetőségeket hitelfelvevőknek és adósoknak egyaránt - derül ki a CBRE új kutatásából. A vállalat 20 európai ingatlanpiacon vizsgálta a hitelfelvételi kondíciókat.
A munkaügyi hatóság az ellenőrzött 10 186 munkáltató 68 százalékánál tárt fel munkaügyi jogsértéseket, ezek a vizsgált 45 951 munkavállaló 67 százalékát érintették, mindezek az adatok a munkáltatóknál stagnálást, a dolgozóknál...
Három vihar is tombol jelenleg az Atlanti-óceánon, közülük az egyik már most hurrikán, egy másik pedig egyre inkább erősödik és az előrejelzések szerint hamarosan lesújthat az Irma nyomvonalán.
Miután Fucsovics Márton három szettben legyőzte az orosz Khachanovot, Magyarország 1995 óta először feljutott a világcsoportba! Óriási bravúr a sokkal esélyesebb oroszok ellen a 3-1-es győzelem!
A magyar férfi teniszválogatott 1996 után visszakerült a 16-os elitet felvonultató világcsoportba a Davis Kupában, miután Fucsovics Márton vasárnap 7:5, 6:4, 6:4-re legyőzte Karen Hacsanovot, s ezzel a házigazda 3-1-es, behozhatatlan előnyre tett szert az oroszok elleni budapesti párharcban.
Fucsovics Márton legyőzte Karen Hacsanovot a Davis-kupa vasárnapi zárónapján, így a magyar férfi-teniszválogatott 1996 után újra a világcsoportban kap helyet.
Fucsovics Márton 7:5, 6:4, 6:4-re legyőzte Karen Hacsanovot az oroszok elleni budapesti tenisz Davis Kupa-párharc vasárnapi zárónapján, ezzel a magyarok 3-1-es behozhatatlan előnyre tettek szert, és 21 év után visszajutottak a világcsoportba.
A padlóról felállva a Ferencváros labdarúgócsapatának vezére lett Varga Roland (27). Az NB I 9. fordulójában a címvédő Honvéd ellen 3-1-re megnyert meccset is eldöntötte duplájával, s kilenc bajnoki után már tíz találattal vezeti a „mesterlövészek” rangsorát.
Fucsovics Márton 7:5, 6:4, 6:4-re legyőzte Karen Hacsanovot az oroszok elleni i tenisz Davis Kupa-párharc vasárnapi zárónapján, ezzel a magyarok 3-1-es behozhatatlan előnyre tettek szert, és 21 év után visszajutottak a világcsoportba.
Babos Tímea három játszmában kikapott a belga Alison Van Uytvancktól a kanadai Québecben zajló, 227 ezer dollár (57 millió forint) összdíjazású keménypályás női tenisztorna egyes döntőjében.