Borzasztó lehetőséget festett fel egy brit szakember: szerinte nem lehet kizárni, hogy Kim Dzsongun összefog az Iszlám Állammal, és vegyi fegyverrel látja el a terroristákat!
A Subaru nagy erőkkel készül a Tokiói Autószalonra: több koncepció mellett a WRX STI S208 is bemutatkozik majd, ami pont az, amit a neve is sejtet. A limitált kiadás egy tovább paprikázott WRX STI, amely tulajdonképpen a hattyúdala is lehet egyben az autónak, hiszen a nemrég bemutatott új generációs Impreza után hamarosan a WRX is új generációba lép majd.
Fenntartja a frakciószövetséget a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) az Angela Merkel vezette Kereszténydemokrata Unióval (CDU) a német szövetségi parlamentben (Bundestag) – jelentette be Horst Seehofer bajor kormányfő, a CSU elnöke hétfőn Münchenben.
A migrációs válság nyomta rá a bélyegét a német választások eredményére Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke szerint, aki az olasz sajtónak nyilatkozva hétfőn hangsúlyozta, hogy Olaszország ellensúlyozhatja a migrációellenes Alternatíva Németországnak (AfD) nyomását.
Az 1868-as nagy éhínség óta nem született olyan kevés gyerek Finnországban, mint tavaly – jelentette a Bloomberg. Pedig nagy a jólét és óriási összegeket költenek családtámogatásokra ott is, mégsem segít.
2019 nyarára elkészülnek a -Balaton kerékpárúthoz kapcsolódó fejlesztések, így a fővárosból kerékpáron is el lehet majd jutni a Balatonra - jelentette be a kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos hétfőn Velencén, ahol sajtótájékoztatón mutatták be a Velencei-tó kerékpáros forgalmát számláló berendezést.
Az idén 25 Békés megyei önkormányzat 143 hektáron termesztett ipari kendert a start munkaprogramok részeként, a termény betakarítása várhatóan 3-4 héten belül fejeződik be - mondta a Békés Megyei Ipari Kender Konzorcium elnöke.
Csökkenti bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát és emeli bruttó 3 forinttal a gázolaj árát szerdán a Mol Nyrt. – értesült piaci forrásból az MTI.
Oroszország és Törökország fontosnak tartja, hogy koordinálja erőfeszítéseit Szíriában, ahol a négy feszültségcsökkentési övezet létrehozása megnyitja az utat a polgárháború lezárása előtt - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn lefolytatott telefonbeszélgetéséről.
A becsült ár tízezerszereséért és ezzel rekordáron, ötmillió svájci frankért (1,3 milliárd forint) kelt el egy bizonytalan korú kínai váza egy genfi aukción.
A magyar autósok 90 százaléka lehetségesnek tart egy autós hackertámadást, és 55 százalékuk szerint a hackerek a jövőben még komolyabb veszélyt jelentenek majd az autósokra nézve - derül ki az NRC Médiakutató és a globális autóipari szoftverbeszállító, NNG Kft. közös kutatásából.
Az AMH egy olyan hormon, amelynek többféle feladata van a szervezetben. Laborvizsgálat során a vérből kimutatható a szintje, amely többféle dolgot is jelenthet.
Oroszország demográfiai helyzete az egyik legnehezebb a világon, a munkaképes korú lakosság évi mintegy 800 ezer fővel csökken majd az elkövetkező öt-hat évben - jelentette ki Makszim Oreskin orosz gazdaságfejlesztési miniszter hétfőn, egy Moszkva közelében megtartott pénzügyi tanácskozáson.
Pénzügyi, illetve szakképzési tárcaközi együttműködési megállapodást írt alá Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Orbán Viktor miniszterelnök által vezetett delegáció tagjaként Vietnamban.
Hétfőn este elindul a Feleségek luxuskivitelben műsor első évada, amit úgy harangoztak be, hogy beleshetnek a nézők a gazdagok életébe. Tény, hogy az ajánlója is elég erősre sikerült: van, aki 6-9 milliót elköltött egy vásárlás...
Súlyos vereséget szenvedett a Mönchengladbach a Borussia Dortmundtól a Bundesliga hatodik fordulójában. Az első két találatot Maximilian Philipp jegyezte, majd a focista passzának köszönhetően Aubameyang megszerezte a harmadik találatot is az első félidő végén. A második félidőben Aubameyang is duplázott. A Mönchengladbach csak szépíteni tudott. St
Hétvégén amerikai vadászbombázók repültek az Észak-Koreától keletre fekvő vizek fölötti nemzetközi légtérbe Az esettel kapcsolatban az észak-koreai külügyminiszter kijelentette hétfőn, Donald Trump amerikai elnök hadat üzent országának...
Immár az ötödik egymást követő évben idén is az Apple és a Google bizonyult a világ legértékesebb márkájának az Interbrand nevű amerikai tanácsadó vállalat globális rangsorában.
A Grandland X az Opel nagy crossover offenzívájának második tagja, és egyben a második modell, amely a PSA-tól érkező alapokra épül. A kompakt SUV pedig hamarosan hazánkba is eljut, a pontos árlista pedig máris elérhető.
A Buckingham-palota orvosai drogoknak minősülő antidepresszánsokkal kezelték Dianát (†36), mert attól tartottak, hogy a hercegné mentális betegsége és bulémiája komoly veszélyt jelent a Windsor-házra – derül ki egy levélből, amelyet még évtizedekkel ezelőtt írt egy neves brit orvos, dr. Alan McGlashan (†99) Károly hercegnek.
Eleve esélytelennek tűnt a csoportból továbbjutásra a női röplabda-válogatott az Európa-bajnokságon, de az együttesnek még szerencséje sem volt, játékosait sérülések sújtották.
Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a Balatontouristot megszerző BLT Group Zrt.-vel szemben az összefonódás idő előtti végrehajtásának gyanúja miatt.
A különféle – világversenyek, koncertek, szakmai – nagyrendezvények hazai megrendezésének előnye, hogy az ezekre az eseményekre érkezők jelentős része, turistaként visszatér. Ha pörög a turizmus, az jót tesz a szállodáknak, szolgáltatóknak, a reptérnek.