Forgalomlassító megmozdulásokkal és az olajfinomítók blokádjával tiltakoztak hétfőn a francia fuvarozók a hétvégén hatályba lépett munkajogi reform ellen. A kamionosok a rendeletek teljes visszavonását követelik - írja az MTI.
A magyar női röplabda-válogatott számára vasárnap este befejeződött a bakui Európa-bajnokság. Csak két szettet nyertünk összesen a három mérkőzésen, de a tisztes helytállás tényét senki nem vitathatja el. Minden meccsen voltak biztató pillanatok, a lengyelek és a németek ellen kifejezetten szoros csatában vesztettünk.
Alaposan átrostálják a végrehajtói szakmát; hamarosan akár három tucat végrehajtónak is megszűnhet a megbízatása amiatt, mert az érintetteknek nincs jogi diplomájuk és nem is vették fel őket az ország egyetlen jogi karára sem. Eközben...
Tavaly 1481 multirezisztens, vagyis a legtöbb antibiotikumnak ellenálló kórokozóval (MRK) is megfertőződött beteg halt meg a kórházakban, az elhunytak közül 174 esetben a fertőzés volt a halál oka, vagy közrejátszott abban - írta a Magyar Nemzet kedden az Országos Epidemiológiai Központ legfrissebb jelentésére hivatkozva.
Az iraki kurd szavazók több mint 90 százaléka igennel voksolt hétfőn arra, hogy Kurdisztán régió és körülötte a kurdok lakta térségek független állammá alakuljanak - adta hírül hétfőn éjjel az erbíli választási bizottság az előzetes eredményt.
A tagállamok kötelezettségeit mindez Brüsszel szerint nem érinti: a kvóta szerint rájuk eső menekültek ügyét a határidő lejárta után is el kell bírálniuk.
Mintegy 77 milliárd forint értékben szereztek be új mezőgazdasági gépeket a magyar vállalkozások az idei első fél évben, ami 40 százalékos növekedés éves összevetésben - közölte a Magyar Lízingszövetség az MTI-vel az Agrárgazdasági Kutató Intézet adatai alapján, hozzátéve, hogy ez bővülést hozhat az agrárlízing területén is.
Ha az állampolgárokhoz nem érkezik automatikusan a kéményseprő, akkor valószínű, hogy nem rendelik meg a szolgáltatást időben a szakmai szervezetek szerint. Az Országgyűlés jóváhagyására váró jogszabálytervezet célja viszont az állampolgárok adminisztrációs terheinek csökkentése.
Egyre gyakrabban merül fel a vezető tisztségviselők felelősségre vonása a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által megállapított adótartozásokért, és a jövőre hatályba lépő jogszabályok tovább nehezítik a dolgukat - hívja fel a figyelmet a Deloitte.
Több mint 230 ezer határon túli magyar óvodás és iskolás gyermek részesül egyszeri nevelési-oktatási támogatásban a Szülőföldön magyarul pályázat keretében a most indult tanévben - írja az MTI.
Ötszázezer euró összdíjazású pán-európai startup versenyt hirdet az EIT Digital, amelyre innovatív, különleges technológia megoldásokat kínáló vállalkozások pályázhatnak október 8-ig - közölte az Európai Innovációs és Technológiai Intézet Digital (EIT Digital) budapesti regionális központja az MTI-vel.
Milliók szavaztak a kurdok Brexitjeként is emlegetett népszavazáson, amely akár Irak széteséséhez is vezethet. A szavazást nem csak az észak-iraki kurd autonómia területén, hanem vegyes lakosságú, vitatott hovatartozású vidékeken is megrendezték.
Megdöbbentette Molnár Gyulát, hogy ilyen elutasítás fogadta Botka László együttműködési ajánlatát. A Liberálisok kivételével az összes érintett ellenzéki párt nemet mondott.
Az iraki kurd szavazók több mint 90 százaléka igennel voksolt hétfőn arra, hogy Kurdisztán régió és körülötte a kurdok lakta térségek független állammá alakuljanak - adta hírül hétfőn éjjel az erbíli választási bizottság az előzetes eredményt.
Alaposan átrostálják a végrehajtói szakmát; hamarosan akár három tucat végrehajtónak is megszűnhet a megbízatása amiatt, mert az érintetteknek nincs jogi diplomájuk és nem is vették fel őket az ország egyetlen jogi karára sem. Eközben az elmúlt hónapokban új, immár jogvégzett szakembereket neveztek ki - írta a Magyar Idők kedden.
Marseille-Toulouse 2-0, francia bajnoki. Félidő, a kezdőrúgást megvásároló (ajándékba kapó?) szurkoló felmegy a pályára. A többi pillanat magáért beszél!
A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) felméréséből kiderül: a lakosság számára fontos, hogy december 24-ét is minél előbb munkaszüneti nappá nyilvánítsák, hiszen így szenteste napján a munkavállalók többségének nem kellene dolgozni, illetve ezt a napot nem is kellene más időpontban, például szombaton ledolgozni - írja az MTI.
Ipari Szakközép Iskolában szereztem géplakatos szakmát 1969-73 között normál nappali képzésben, ill. érettségiztünk a képzés végén. Ez a fajta szakmunkás bizonyítvány egyenrangú képzésnek tekintendő-e a normál szakképző intézetekben végzettekével? Azért kérdezem, mert a közelmúltban elindítottam a szolgálati idő megállapítását a veszprémi NYUFI-nál, az ügyintéző azt mondta, hogy szerinte ez nem…
Mintegy 77 milliárd forint értékben szereztek be új mezőgazdasági gépeket a magyar vállalkozások az idei első fél évben, ami 40 százalékos növekedés éves összevetésben - közölte a Magyar Lízingszövetség az MTI-vel az Agrárgazdasági Kutató Intézet adatai alapján, hozzátéve, hogy ez bővülést hozhat az agrárlízing területén is.
Egyesítheti vasúti üzletágát a Siemens és az Alstom A tranzakcióval javíthatná versenyképességét a két vállalat a kínai cégekkel folytatott versenyben Már ma bejelentheti a Siemens, hogy egyesíti vasúti üzletágát az Alstommal, ezzel...
Hetekre megbénul az Európai Unió legnépesebb tagállama - értékelte a vasárnapi németországi parlamenti választások nyomán kialakult helyzetet az MTI-nek adott interjújában Georg Paul Hefty magyar származású német újságíró és politológus.
Az ingatlanpiaci fellendülés továbbra sem lankad, sőt: idén is bőven kitart a tavaly indult lakásfejlesztési hullám. Budapesten a következő 2 évben több tucat lakóparkot adnak át, amelyekben több ezer új építésű lakást kínálnak...
A tavalyihoz képest idén nyáron közel 15 százalékkal emelkedett a vendégéjszakák száma, és növekedett a tartózkodási idő is – derül ki Hévíz legnagyobb szállodájának, a NaturMed Hotel Carbonának az adataiból. Miközben egyre több német vendég érkezik a népszerű fürdőhelyre, a nyári hónapokban a magyarok aránya meghaladta a 40 százalékot.
Tíz évvel ezelőtt csúcson voltak a részvénypiacok, majd jött a válság, az összeomlás. Most drágábbak a részvények, mint akkor voltak. Az Aegon Alapkezelő szakemberei szerint ennek ellenére érdemes még részvényeket tartani, nem várnak hirtelen összeomlást. Legalábbis ha a tőke változatlanul oda áramlik, és a vállalati eredmények is tovább javulnak.
Palesztin fegyveres nyitott tüzet izraeli biztonságiakra kedd reggel a megszállt Ciszjordániában, három embert megölt, egy negyediket megsebesített - számolt be az esetről az izraeli hadsereg rádiója. A fegyverest meglőtték, állapota egyelőre nem ismert.
Gyakori hiba, hogy a vállalkozások az ellenőrzési eljárás alatt nem adnak át lényeges iratokat az adóhatóságnak, és az iratok csatolását a jogorvoslati eljárásban próbálják pótolni. Jövőre az adóhatóság az ilyen késve beadott iratokat visszautasíthatja, és ezzel a vállalkozás végleg eleshet a számára kedvező bizonyítékok felhasználásától.
Május óta nem látott mélypontra gyengült a forint hétfő este, majd kicsit visszakapaszkodott, de így is 311 közelében kezdi a keddi napot. Az esésnek vannak hazai és nemzetközi okai is, az észak-koreai konfliktus mellett az MNB swaptenderei...