Már három évvel az uniós költségvetési ciklus vége előtt az összes egészségügyet érintő pályázatot kiírták és cél az, hogy jövő márciusig a támogatói döntések is megszülessenek - mondta el a Világgazdaságnak Schanda Tamás...
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) megkezdte a területi szervek felkészítését a tavaszi országgyűlési választásokra - mondta Pálffy Ilona, az NVI elnöke az M1 aktuális csatornán kedden.
A Human Rights Watch (HRW) nemzetközi jogvédő szervezet keddi tanulmányában rámutatott: a szaúdi kormány továbbra is eltűri, hogy a hitszónokok gyűlöletet keltsenek a kisebbségi csoportokkal szemben, illetve a tankönyvekből sem száműzték teljesen a hátrányos megkülönböztetést.
Az Európai Innovációs és Technológiai Intézet Digital (EIT Digital) közölte ötszázezer euró összdíjazású pán-európai startup versenyt hirdetnek, amelyre innovatív, különleges technológia megoldásokat kínáló vállalkozások pályázhatnak október 8-ig - írja az MTI.
Kedden van a Nyelvek Európai Napja. Ha egy nyelv mögül elfogy a népesség, az a nyelv kihal, Európában azonban nem ekkora a probléma – mondta az InfoRádiónak Balázs Géza, az ELTE BTK Mai Magyar Nyelvi Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára.
Már három évvel az uniós költségvetési ciklus vége előtt az összes egészségügyet érintő pályázatot kiírták és cél az, hogy jövő márciusig a támogatói döntések is megszülessenek - mondta el a Világgazdaságnak Schanda Tamás...
Magyarország az Európai Unióban blokkolni és vétózni fog minden olyan lépést, amely a keleti partnerség program jegyében Ukrajnának újabb előrelépést jelenthetne az európai integrációs folyamatban - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az MTI-nek, miután Petro Porosenko ukrán elnök aláírta az új oktatási törvényt.
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Bernd Storck kihirdette az október 7-i, Svájc és az október 10-i, Feröer szigetek elleni világbajnoki selejtezőmérkőzésekre készülő 24 fős keretét. „Vasárnap napközben érkezik meg Telkibe a kerettagok többsége, hétfőn és kedden Telkiben zajlik a felkészülés” – mondta az Mlsz.
Az amerikai történelemben először lesz női katonatiszt a tengerészgyalogságnál. A védelmi minisztérium külön közleményben jelentette be a hírt, ebben Robert Neller tábornok, a tengerészgyalogság parancsnoka hangsúlyozta, hogy büszke a női katonatisztre - írja az MTI.
Közel 3500 pályázat érkezett eddig az Otthon Melege Program keretében meghirdetett földgázüzemű gázkonvektorok energia megtakarítást eredményező cseréjét támogató alprogramra az első négy régióból - jelezte sajtóközleményében...
Palesztin fegyveres nyitott tüzet izraeli biztonságiakra kedd reggel Ciszjordániában, három embert megölt, egy negyediket megsebesített – számolt be az esetről az izraeli hadsereg rádiója
Az iraki kurd szavazók több mint 90 százaléka igennel voksolt hétfőn arra, hogy Kurdisztán régió és körülötte a kurdok lakta térségek független állammá alakuljanak – adta hírül hétfőn éjjel az erbíli választási bizottság az előzetes eredményt
Egy év alatt trendszerűen nőtt a nagyobb alapterületű, új és újszerű otthonok iránti kereslet, ami a családi otthonteremtési kedvezménynek (csok), a kedvezőbb hiteleknek és a lakásfejlesztők intenzív kampányának köszönhető - derül ki az Otthontérkép friss felméréséből.
A belügyminiszter által jegyzett törvénytervezet az ingatlantulajdonosokra hárítaná a felelősséget, hogy bevizsgáltatják-e szakemberekkel a kéményeket.
Egy év leforgása alatt trendszerűen növekedett a nagyobb alapterületű, új és újszerű otthonok iránti kereslet. Ez egyre nyilvánvalóbban a CSOK, a kedvezőbb hitelek és még inkább a lakásfejlesztők intenzív kampányának köszönhető...
Egy nyugdíjazott amerikai tábornok elárulta, hogy a Pentagon azzal számol, hogy amennyiben újra felhevül a konfliktus Észak-Koreával, Dél-Koreában naponta 20 ezer ember fog meghalni. Egy volt admirális pedig úgy véli, 50-50% esélye van egy...
A Migrációkutató Intézet főigazgatója szerint a kvótadöntés koncepciója elhibázott, a végrehajtását tekintve pedig működésképtelen eszköz a migrációs válság kezelésére
Az újabb észak-koreai fejlemények miatt elromlott a hangulat a világ tőzsdéin, a fontosabb tőzsdéken azonban egyelőre mérsékelt az esés. A magyar tőzsdén a Mol felaprózása a nap sztorija.Megadta magát az OTP 2017.09.26 11:15Szeptember...
Magyarország az Európai Unióban blokkolni és vétózni fog minden olyan lépést, amely a keleti partnerség program jegyében Ukrajnának újabb előrelépést jelenthetne az európai integrációs folyamatban - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az MTI-nek, miután Petro Porosenko ukrán elnök aláírta az új oktatási törvényt
Humanitárius válságtól tart és hétfőn este azonnali segítséget kért a washingtoni törvényhozástól az özönvízszerű esőzések és az áradások nyomán keletkezett károk miatt Puerto Rico kormányzója, Ricardo Rossello
A mindfulness, vagyis a tudatos jelenlét vált a HR képzeletbeli menüjének napi ajánlatává, pedig gyanítható, hogy nem kizárólag ennek a gyakorlatnak köszönhető a legtöbb pozitív változás. Inkább egyfajta indikátornak tekinthető, amely önmagában még nem elég az átütő sikerekhez. A Harvard Business Review elemzése egy kicsit összetettebb kapcsolatot fedett fel a mindfulness és a teljesítmény között,…
Immár harmadik évébe lépett a Balázs János Liszt Ferenc-díjas zongoraművész kezdeményezése révén életre hívott Cziffra György-fesztivál. Jogos kijelentésnek tűnik, hogy az esemény mostanra a magyar zenei élet egyik meghatározó brandjévé vált. A MOM Kulturális Központban a minap ismertetett számtalan program szintén ezt támasztja alá.
A világ legnagyobb alapkezelői közül negyvenen ültek össze egy titkos megbeszélésre a brit pénzügyi felügyelettel, hogy még utoljára próbálják meggyőzni: adjon több információt a januárban életbe lépő MiFID 2-vel kapcsolatban...
Ha valaki ránéz a hazai börzére, furcsa Mol árfolyamot lát, de nem kell megijedni, nem esett nyolcadára a papír, pontosabban igen, de nyolcszor annyi is van belőle. Magasan az olaj, drágult az arany, erőre kapott a dollár. Esik a Facebook és a Netflix, de van is honnan, előtte szinte az égbe mentek.