2017. szeptember 4. hétfő

szept. 4
20:09
Technikai malőr miatt vehettek nők is jegyet az iráni fociválogatott meccsére (444.hu)
Tömeges vásárlás kezdődött a tilalom feloldását ünnepelve, mire a szövetség bejelentette: hiba történt.
szept. 4
20:09
Így dobná fel a glóriát Todt (m4sport.hu)
Érdekes ötletet osztott meg az FIA elnöke.
szept. 4
20:09
Szijjártó visszaszólt a kancellárjelöltnek (HírTV)
Visszaszólt a magyar külügy a német kancellárjelöltnek.
szept. 4
20:09
5 hiba, amit a géllakkal elkövetünk: ezek teszik tönkre a körmünket (Femcafe)
Ezekre jobb, ha odafigyelünk.
szept. 4
20:12
Tudod, melyik befektetés lehet igazi aranybánya? (Privátbankár)
Hát például az aranybánya. Az arany ára ugyanis az utóbbi időben eléggé belehúzott, főleg az észak-koreai feszültségeknek, a Trump elnökből való kiábrándulásnak, a Fehér Ház körüli politikai csatározásoknak köszönhetően. Ebből pedig a bányák sokat profitálhatnak, amelyek egyébként eddig is általában nyereségesek maradtak.
szept. 4
20:12
Görög saláta másképp (Mindmegette)
szept. 4
20:12
Weber: az EB döntése esély a sebek végleges begyógyítására (hirado.hu)
Az Európai Unió Bíróságának szerdán kihirdetendő döntése esélyt jelent arra, hogy az Európai Unióban "végleg begyógyítsák" a migrációs politikával kapcsolatos "nyílt sebeket" - írta Manfred Weber, az Európai Parlament (EP) néppárti frakciójának vezetője az MTI-hez hétfőn eljuttatott nyilatkozatában, amelyben azt is hangsúlyozta, hogy Magyarország h
szept. 4
20:15
Élet alvási apnoeval (WebBeteg)
Számos esetben az obstruktív, illetve a centrális alvási apnoeval való együttélés szempontjából nagyon fontos, hogy Ön átgondolja saját életvitelét és szükség esetén változtasson azon.
szept. 4
20:15
Kínos francia iksz, a belgák már a vb-n (HírTV)
A magyar–portugálon kívül még kilenc vb-selejtezőmeccset játszottak tegnap.
szept. 4
20:18
Benedek Tibor és Ronaldo találkozását szelfi örökítette meg (Sport365)
A két világsztár a tegnapi meccs után találkozót egymással.
szept. 4
20:18
Bea asszony bevallotta: Mindenki elfordult tőle (Ripost)
Gáspár Bea egy netes élőzés közben vallotta be, hogy egyre többen fordultak el tőle azok közül, akiket a botrányok előtt barátjának hitt.
szept. 4
20:18
Sokk a németeknél, lemarad a világsztár a BL-ről (Ripost)
A Dortmund ásza kihagyja a BL-csoportkört.
szept. 4
20:20
Rossz hírt kapott Dobó Kata, rögtön elhagyta a helyszínt (Ripost)
A színésznő kedvesével kéz a kézben sétált a Pozsonyi Pikniken, amikor Zsidró Tamás telefonjára egy üzenetet kapott.
szept. 4
20:21
Putyin telefonon tárgyalt a dél-koreai elnökkel (hirado.hu)
A téma az észak-koreai válság volt.
szept. 4
20:21
Putyin telefonon tárgyalt a dél-koreai elnökkel (USAracing)
A BRICS-országok csúcstalálkozóján tartózkodó Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn telefonon tárgyalt dél-koreai kollégájával, Mun Dzse Innel az észak-koreai válságról – közölte a Kreml.
szept. 4
20:21
Dől a kínai tőke és turista Európába (vg.hu)
Kína kifelé irányuló közvetlen külföldi működőtőke-befektetései majdnem elérték a 200 ezermilliárd dollár értéket 2016-ban, ez olyan nagy növekedést jelent, hogy a kínai döntéshozók most annak keresik a módját, hogyan lehetne ezt az ütemet némiképp lassítani
szept. 4
20:24
Hagyják, hogy Kim Dzsongun atomháborút robbantson ki? (Blikk)
Atomfegyverek bevetésével fenyegette meg Észak-Koreát Donald Trump, az USA elnöke azután, hogy a sztálinista diktatúrában kísérleti hidrogénbomba-robbantást hajtottak végre.
szept. 4
20:26
Orbán volt a téma Merkelék tévés vitájában (Blikk)
Lezajlott a német kancellárjelöltek vasárnap esti tévés vitája, amely során Angela Merkel kancellár és kihívója, Martin Schulz szociáldemokrata jelölt többször is a 2015-ös menekültválságra és Orbán Viktorra terelte a szót.
szept. 4
20:27
Zuhannak a dízeleladások, de kit érdekel, amikor szárnyal az autópiac (Portfolio)
Németországban az új autó eladások nyolc éves csúcsra ugrottak augusztusban annak ellenére, hogy a dízelmotorral szerelt járművek értékesítése továbbra is meredeken zuhan. A német Szövetségi Közlekedési Hivatal (KBA) legfrissebb...
szept. 4
20:27
1700-an részesülnek elnöki amnesztiában Ukrajnában (ATV)
A kelet-ukrajnai, Kijev által terrorellenesnek nevezett művelet (ATO) mintegy 1700 olyan résztvevője részesül amnesztiában, akik kisebb súlyú bűntettet, szabálysértést követtek el - közölte Jurij Lucenko ukrán főügyész hétfőn az ország déli részén fekvő Mikolajiv megyei központban tett látogatásán.
szept. 4
20:27
Kifelejtettek egy hidat a Kolozsvárt elkerülő útból (444.hu)
Amúgy tükörsima aszfalt fut a Szamosig.
szept. 4
20:27
Eltitkolt gyereke lehet a világsztár énekesnek (Infostart)
Apasági keresetet nyújtott be a világhírű spanyol énekes, Julio Iglesias ellen hétfőn egy 41 éves valenciai férfi.
szept. 4
20:27
Belga Nagydíj: nemzetközi sajtóvisszhang (m4sport.hu)
Ezt írták a nagyvilágban a vasárnapi futam után.
szept. 4
20:33
Uniós találkozót indítványoznak a kettős élelmiszer-minőség ügyében (ProfitLine)
Csehország és Szlovákia találkozót indítványoz a kettős élelmiszer-minőség ügyében az Európai Unió, illetve a kérdésben érintett tagállamok vezető politikusainak részvételével - jelentette be Robert Fico szlovák miniszterelnök hétfőn a csehországi Lednicében a szlovák és a cseh kormány együttes ülése után.
szept. 4
20:33
Olasz Nagydíj: nemzetközi sajtóvisszhang (m4sport.hu)
Ezt írták a nagyvilágban a vasárnapi futam után.
szept. 4
20:39
A Lidl csúnyán túltolta a polkorrektséget - Nagy botrány van belőle a cseheknél (Portfolio)
Eltüntette az ortodox templomok keresztjeit Santorini látképéről a "görög hetet" hirdető szórólapjain a Lidl áruházlánc Csehországban. A katolikus egyház és egyes politikusok is felháborodásuknak adtak hangot. Tiltakozásul hétfőn...
szept. 4
20:39
Weber: az Európa Bíróság döntése esély a sebek végleges begyógyítására (USAracing)
Az Európai Unió Bíróságának szerdán kihirdetendő döntése esélyt jelent arra, hogy az Európai Unióban „végleg begyógyítsák” a migrációs politikával kapcsolatos „nyílt sebeket” – írta Manfred Weber, az Európai Parlament (EP) néppárti frakciójának vezetője az MTI-hez hétfőn eljuttatott nyilatkozatában, amelyben azt is hangsúlyozta, hogy Magyarország h
szept. 4
20:39
Liu Shaoang és Jászapáti sikerével zárult a gyorskorcsolya-ob (m4sport.hu)
A két végső győztes lemásolta egymás teljesítményét.
szept. 4
20:45
A Lidl csúnyán túltolta a polkorrektséget (Portfolio)
Eltüntette az ortodox templomok keresztjeit Santorini látképéről a "görög hetet" hirdető szórólapjain a Lidl áruházlánc Csehországban. A katolikus egyház és egyes politikusok is felháborodásuknak adtak hangot. Tiltakozásul hétfőn...
szept. 4
20:48
Napos reggel, borús délután (Alternatív Energia)
Megélénkül a szél. Hajnalban 6-11, délután 20-25 fok valószínű.
szept. 4
20:51
11 gól volt 2 európai vb-selejtezők kora este (Sport365)
Mindkét meccsen fölényes győzelem született.
szept. 4
20:53
Így jellemezte Ronaldo a magyarok legyőzését (Sport365)
Egyetlen kép, egyetlen kijelentés, mégis mindent megfogalmazott az ő szempontjukból.
szept. 4
21:00
Rejtélyes hangtámadás: súlyos halláskárosodást szenvedtek a diplomaták (Blikk)
Rejtélyes hangtámadástól szenvedett több Kubában szolgáló amerikai diplomata is súlyos halláskárosodást az elmúlt időszakban. Több diplomatát haza is rendeltek a kubai fővárosból, Havannából. Állítólag van köztük olyan is, aki teljesen elvesztette a hallását.
szept. 4
21:00
Nem tudott pénzt adni a nógrádi bácsi - úgy megverték, hogy kómába esett (Blikk)
Olyan brutálisan támadta meg két fiatal ismerőse a nógrádi Sándort, hogy a férfi kómába esett. Bűne annyi volt, hogy nem tudott pénzt adni a fiúknak.
szept. 4
21:03
Teljesítette a zsűri legnagyobb vágyát Ördög Nóra (Blikk)
Napokig hallgatta Ördög Nóra (35) a Séfek Séfe felvételein, hogy a zsűri tagjai szívesen ennének egy jó palacsintát. Egyikük, Wolf András már szinte könyörgött azért, hogy valamelyik versenyző végre egyik nagy kedvencével, a túrós palacsintával lepje meg.
szept. 4
21:03
Átneveznének egy megyét - benyújtották a javaslatot (Infostart)
Csongrád-Csanád megyévé neveztetné át Csongrád megyét hétfőn benyújtott parlamenti javaslatával Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
szept. 4
21:03
Villamossal ütközött egy autó az Alkotás utcában (fotó) (Kripto Akadémia)
A 17-es és a 61B villamos helyett pótlóbusz közlekedett.
szept. 4
21:03
1,2 milliárd forintot nyert el kutatás-fejlesztésre a Knorr-Bremse (ProfitLine)
A Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. 1,26 milliárd forint keretösszegű támogatást nyert el a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból (NKFI Alap) kutatás-fejlesztési tevékenységéhez, amelynek keretében magyar mérnökök fejlesztenek egyebek mellett autonóm járműfunkciókhoz szükséges technológiákat - tájékoztatta a vállalat hétfőn az MTI-t.
szept. 4
21:03
Jól haladnak a fejlesztésekkel Eplényben (Síelők)
Számos fejlesztéssel találkozhatnak az idei szezonban a Síarénába látogató vendégek. A legjobban várt újításokkal, az új lift megépítésével és a hetes pálya kibővítésével, jól haladnak az üzemeltetők, de ezen kívül számos más érdekességről is érkezett hír Eplényből.
szept. 4
21:03
Mindkét világelső lemosta ellenfelét a US Openen (m4sport.hu)
Karolina Pliskova egy játékot engedélyezett ellenfelének.
szept. 4
21:03
Szél Bernadett lett az LMP miniszterelnök-jelöltje (HírTV)
A párt társelnöke ezt az ATV Egyenes beszéd című műsorában jelentette be.
szept. 4
21:05
Egyre nagyobb üzlet: teret hódít a fizetős egészségügy (HírTV)
Bár 2010-ben Orbán Viktor azt hangoztatta, hogy az egészségügy nem üzlet, a magánintézmények egyre nagyobb léptékben fejlődnek.
szept. 4
21:06
Hintabaleset - az üzemeltető céget terheli a felelősség (Gondola)
Hantos Ádám ügyvéd szerint szinte bizonyos, hogy a hétvégén a várpalotai rendezvény történt hintabaleset ügyében a gépet üzemeltető céget terheli a kártérítési felelősség
szept. 4
21:08
Megalakulhat a kormány Koszovóban (Gondola)
Megalakulhat a kormány Koszovóban, miután a Behgjet Pacolli vezette Szövetség az Új Koszovóért (AKR) hétfőn kilépett az Isa Mustafa eddigi kormányfő vezette koalícióból, majd csatlakozott a júniusi választást megnyerő csoportosuláshoz - közölte honlapján a Koha Ditore című pristinai napilap
szept. 4
21:09
Eltüntette a kereszteket a termékek csomagolásáról a Lidl (ATV)
Eltűntette az ortodox templomok keresztjeit Santorini látképéről a "görög hetet" hirdető szórólapjain a Lidl áruházlánc Csehországban. A katolikus egyház és egyes politikusok is felháborodásuknak adtak hangot.
szept. 4
21:09
Eddig Európánál mentették a menekülteket, most Ázsiába indulnak (444.hu)
A Málta partjainál állomásozó hajó a rohingyák megmentésére indul.
szept. 4
21:09
Szél Bernadett a miniszterelnök-jelölt (HírTV)
A párt társelnöke ezt az ATV Egyenes beszéd című műsorában jelentette be, hogy ő lett az LMP miniszterelnök-jelöltje.
szept. 4
21:10
Schulz szerepelt jobban a vitán, de elveszíti a választást (Gondola)
Martin Schulz szociáldemokrata (SPD) jelölt szerepelt jobban a német kancellárjelöltek vasárnap esti televíziós vitáján az egyik legtekintélyesebb német politikai tanácsadó szerint, aki úgy látja, az SPD Schulz jó teljesítményével sem tud fordítani, és már csak arra törekedhet, hogy méltósággal, emelt fővel bukjon el a szeptember 24-i szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson
szept. 4
21:12
Tényleg nevet változtathat Csongrád megye (Gondola)
Csongrád-Csanád megyévé neveztetné át Csongrád megyét hétfőn benyújtott parlamenti javaslatával Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter
szept. 4
21:15
Kamuzott arról Rogán, hogy Brüsszel támogatta Bulgária kerítésépítését (444.hu)
Elvi álláspontról beszélt a miniszter vasárnap, az Európai Bizottság helyretette.

Keresés