2017. szeptember 5. kedd

szept. 5
13:55
Betiltott újnáci csoport tagjait vették őrizetbe (Alternatív Energia)
A gyanú szerint terrorcselekményre készültek.
szept. 5
13:57
A Force India mindent megtesz Oconék megtartásáért (m4sport.hu)
Úgy érzik, két szupertehetséges pilóta alkotja a csapatot.
szept. 5
13:57
Palkovics: a lehetőségek tanéve kezdődött a héten (vg.hu)
Az oktatási államtitkár szerint a most induló tanév a lehetőségek éve lesz a magyar közoktatásban.
szept. 5
13:59
Fellélegezhetnek a kisüzemi bortermelők (vg.hu)
Az idén életbe lépett új jövedéki törvény eredményeként várhatóan még az év végéig csökkenhetnek a kisüzemi bortermelők adminisztrációs terhei – mondta Gál Péter kedden a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara alkoholos italgyártás kérdéseiről Budaörsön tartott tanácskozásán.
szept. 5
14:00
Létszámcsökkentést jelentett be a dán Lego (HírTV)
A Magyarországon is jelen lévő játékgyártó nyolc százalékkal csökkenti dolgozóinak számát az év végéig, ez 1400 embert érint.
szept. 5
14:00
Munkásszállás épül kormányzati támogatással Csongrádban (HR Portál)
Az országban elsőként Mórahalmon épül munkásszállás kormányzati támogatással, a 441 millió forintos beruházás szerződését kedden írták alá a homokháti kisvárosban. A 94 ágyas munkásszállás kialakítására 263 millió forintos kormányzati támogatást kapott a város. Az 50 kilométeres körzeten kívülről érkező munkavállalók elhelyezésére szolgáló épület kivitelezése még ősszel elindulhat Mórahalom…
szept. 5
14:01
Kiakadtak az ukránok Putyin feltételén (vg.hu)
Ukrajna számára elfogadhatatlan az orosz elnök azon feltétele, hogy ENSZ-békefenntartók csak a frontvonal mentén teljesítsenek szolgálatot a Donyec-medencében.
szept. 5
14:03
Hitler-maradványnak nevezte egy török lap Merkelt és Schulzot (ProfitLine)
Adolf Hitler maradványainak nevezte az Aksam kormányközeli török napilap keddi száma Angela Merkel német kancellárt és kihívóját, a szociáldemokrata Martin Schulzot.
szept. 5
14:03
Magyar válogatott: Sírnak a portugálok, megaláztuk Puskás emlékét? (Agroinform)
Továbbra is téma Portugáliában a magyar válogatott elleni selejtező.
szept. 5
14:03
Ezt a magyar filmet nevezték az Oscar-díjra (hirado.hu)
A Filmalap Filmszakmai Döntőbizottsága 20 hazai alkotásból választotta ki az Oscar-díjra jelölt filmet.
szept. 5
14:03
Teslával bővült a rendőrségi géppark (Autónavigátor)
Nem először hallunk arról, hogy a rendőrség elektromos autókat vetne be, azonban több esetben ez a terv meghiúsult. Luxemburgban végre megtörtént a beruházás, egy Tesla Model S-sel bővült a járműpark.
szept. 5
14:03
Növelné globális jelentőségét a BRICS (USAracing)
A kínai elnök arra kérte az öt legnagyobb feltörekvő országot (BRICS) az országcsoport ez évi hsziameni csúcstalálkozóján, hogy vállaljanak nagyobb szerepet a világ kormányzásában, utasítsák el a protekcionizmust, és újult erővel próbálják meg csökkenteni a világ gazdag és fejlődő országai közötti távolságot.
szept. 5
14:03
Küszöbön a további bankmentés (vg.hu)
Az orosz rendszer nagyban hasonlít az eurózóna likviditási csomagjára.
szept. 5
14:03
Gyászba borult Hollywood: elhunyt a legendás rendező (Femcafe)
Oscar-díjas volt.
szept. 5
14:05
Megváltoztatná a Forma-1-es motorszabályokat a Red Bull feje (vg.hu)
Christian Horner, a Red Bull Forma-1-es csapatának főnöke szerint módosítani kellene a motorszabályokon, hogy a pilóták a mostaninál több erőforrást használhassanak fel az idény során.
szept. 5
14:06
A kormány megunta az elvesztett pereket, inkább törvényt hoz (Infostart)
Adózással kapcsolatos változtatások között szúrta ki az Index, hogy egy kulcsmondat a tao-támogatások eltitkolását teszi lehetővé.
szept. 5
14:06
Világszintű katasztrófa közeleg – a jövő nyugdíjasai éhen fognak halni? (Privátbankár)
Sorba állították a világ országait aszerint, hogy hol a legjobb nyugdíjasnak lenni. Kik a csúcstartók, és hol áll Magyarország? Az előrejelzések kétségbe vonják, hogy a most élmezőnyben lévő országok mindig ilyen színvonalon tudják majd eltartani a nyugdíjasaikat. A ma születő gyermekek 100 évig is élhetnek, aminek beláthatatlan következményei lehe
szept. 5
14:09
Törvénymódosítással rejtené el a tao-pénzeket a kormány (ATV)
A július végén megjelent új adóeljárási törvény tervezetében dugta el a kormány azt az egyetlen mondatot, aminek köszönhetően végleg eltitkolhatóvá válna, hogy mekkora tao-támogatásokat kapnak a focicsapatok a vállalatoktól.
szept. 5
14:09
Magyar betegek szívében ketyeghet hackelhető pacemaker – visszahívtak félmillió készüléket (hirado.hu)
Magyarországon is beültethették azokat a szívritmus-szabályozókat, amelyeket az Egyesült Államokban most visszahívtak.
szept. 5
14:09
Történelmi rekordot jelentett be Varga Mihály (hirado.hu)
Gazdaságtörténeti rekordnak nevezte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, hogy az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) kedden negatív értéktartományban, mínusz 0,02 százalékos hozamon adott el 15 milliárd névértékű diszkont kincstárjegyet.
szept. 5
14:09
Felvirradt a nagy nap: Újra oltár elé vezeti feleségét Schobert Norbi (Ripost)
Tizenöt évvel ezelőtt, éppen ezen a napon mondták ki egymásnak a boldogító igent, ma pedig megerősítik esküjüket. Vidéken házasodik újra Rubint Réka és Schobert Norbi.
szept. 5
14:09
Drámai részletek:habzó szájjal találtak rá az eszméletlen győri tinire (Ripost)
Az aggódó anyuka felhívta a fiát, de valaki más vette fel a telefont. Ami ezután történt, arra ő sem számított.
szept. 5
14:09
Ez már sok, Ronaldo csapattársa gúnyt űzött a magyarokból (Ripost)
A portugál focisták zokon vették Dzsudzsákék agresszív játékát. Fonte már úgy állította be a meccset, mintha vadásztak volna rájuk a pályán.
szept. 5
14:11
Gyászol Molnár Anikó, örökre elveszítette szeretett édesapját (Ripost)
Alig néhány órája, hogy Molnár Anikó édesapja örökre lehunyta a szemét.
szept. 5
14:12
Gojibogyó lekvár (Mindmegette)
szept. 5
14:12
Még finomabb lett – felvarrták a Kia Sorento ráncait (Auto Pult)
A Kia Sorento jelenlegi generációja hatalmasat fejlődött az elődhöz képest, ezzel bizony közelebb lépve a prémium szegmenshez is. Az akár hét üléssel is megrendelhető méretes SUV pedig elérkezett modellciklusának feléhez, és ezzel együtt meg is érkezett a menetrend szerinti frissítés, amely több izgalmas újdonságot hozott az ilyenkor szokásos változtatásokon felül is.
szept. 5
14:15
Napokon belül jöhet a totális Tesco-sztrájk (ATV)
A szakszervezet meglepetést akar a nagyobb hatás érdekében, ezért a pontos időpont még titkos, az érintett dolgozók sem kaptak róla értesítést. Mindeközben Lázár János levélben támogatja a dolgozók törekvéseit.
szept. 5
14:15
A Barcelona korábban kétszer is elutasította Dybala szerződtetését (m4sport.hu)
Vajon jól döntöttek-e Katalónia legnagyobb csapatának vezetői?
szept. 5
14:15
Hamarosan jöhet az ész nélküli titkos költekezés (HírTV)
Törvényi úton titkolná el a kormány, hogy kitől és mennyi TAO-pénz ömlik a látványsportokba. Az Index írta meg, hogy az adózás rendjéről szóló, egy hónapja megjelent salátatörvényben rejtették el az erre vonatkozó módosítást.
szept. 5
14:15
Ez nyomhatja le a Facebookot? Új alkalmazásért rajong mindenki (Femcafe)
Félelmetesen hamar lett népszerű.
szept. 5
14:18
550 ezer tonna alma és 62 ezer tonna szilva teremhet az idén (Menedzsment Fórum)
A tavaszi fagyok és a nyári szárazság miatt lesz ilyen kevés a termés.
szept. 5
14:20
A Tesla alapítója ijesztő jóslattal állt elő (Menedzsment Fórum)
Meglehetősen borús találgatásba bocsátkozott Elon Musk, szerinte könnyen kitörhet a III. világháború.
szept. 5
14:21
Kockázatosan működhetett egy magyar nagykövetség (Infostart)
Magyarország üzbegisztáni nagykövetsége megfelelő védelem nélkül és idegen érdekeknek kiszolgáltatottan működött – állítja az LMP-s Demeter Márta.
szept. 5
14:21
A britek most valami olyat akarnak, ami ellen a Brexitet megszavazták (Portfolio)
A brit választók nagy többsége szívesen látná a Nagy-Britanniában dolgozó magas szakképzettségű külföldi EU-munkavállalókat a Brexit, vagyis brit EU-tagság megszűnése után is, az uniós tagállamokból érkező alacsony képesítésű...
szept. 5
14:21
A britek nagy többsége a Brexit után is szívesen látja a szakképzett EU-munkaerőt (hirado.hu)
A brit választók nagy többsége szívesen látná a Nagy-Britanniában dolgozó magas szakképzettségű külföldi EU-munkavállalókat a Brexit, vagyis brit EU-tagság megszűnése után is, az uniós tagállamokból érkező alacsony képesítésű dolgozók beáramlását viszont korlátozná.
szept. 5
14:21
A gleccserolvadás következményeire figyelmeztetnek (hirado.hu)
Az eltűnő jégtömegek legnagyobb részét az Alaszkai-öböl, az Északi-sarkvidék kanadai része, a grönlandi és az antarktiszi jégtakaró jege alkotja.
szept. 5
14:21
A britek nagy többsége a Brexit után is szívesen látja a szakképzett EU-munkaerőt (hirado.hu)
A brit választók nagy többsége szívesen látná a Nagy-Britanniában dolgozó magas szakképzettségű külföldi EU-munkavállalókat a Brexit, vagyis brit EU-tagság megszűnése után is, az uniós tagállamokból érkező alacsony képesítésű dolgozók beáramlását viszont korlátozná.
szept. 5
14:21
Szombaton lesz Makk Károly temetése (hirado.hu)
Szombaton 11 órakor lesz Makk Károly Kossuth-díjas filmrendező, a nemzet művésze temetése Budapesten, a Fiumei Úti Sírkert Nemzeti Emlékhely 41-es parcellájában - közölte kedden a Nemzeti Örökség Intézete az MTI-vel.
szept. 5
14:21
Videón a bizonyíték: a 200 ezres fizetés csak a jéghegy csúcsa a BKV-nál (Pénzcentrum)
Sokat foglalkoztunk mostanában a BKV álláshirdetéseivel, hisz a cég változatos felületeken keres sofőröket, vagy legalább sofőrtanoncokat. Mutatjuk, mi derült ki, mitől várják tulajdonképpen a sikert. Nettó kétszázezres fizetéssel...
szept. 5
14:24
Hamarosan dühös madarak lephetik el a tőzsdét (Privátbankár)
Tőzsdére készül a népszerű mobiljáték fejlesztője, nem is akármekkorára.
szept. 5
14:24
Skorpió okozott pánikot a Párizsba tartó repülőgép fedélzetén (Blikk)
Skorpiót talált egy utas a Glasgow-ból Párizsba tartó repülőgép fedélzetén hétfőn, ezért a gépnek a párizsi Charles de Gaulle repülőtéren kellett maradnia, hogy a belsejét átvizsgálják és megtisztítsák - írta a BBC hírportálja.
szept. 5
14:24
Vágó Gábor győzelme - Hitelesítette a Kúria a népszavazási kérdését (Alternatív Energia)
A Fidesz-satelit, álcivil Alapjogokért Központ megpróbált betartani.
szept. 5
14:26
Szombaton temetik Makk Károlyt (Alternatív Energia)
A Kossuth-díjas filmrendező, a nemzet művésze életének 92. évében hunyt el augusztus 30-án.
szept. 5
14:27
Észak-Korea tovább borzolja a kedélyeket a világ tőzsdéin (Portfolio)
Észak-Korea vasárnapi rakétakísérlete után tegnap ismét elromlott a hangulat a tőzsdéken, a vezető részvényindexek komolyabb eséssel zárták a napot. Mára már azonban némileg megnyugodtak a kedélyek, a vezető részvényindexek emelkednek...
szept. 5
14:27
Közel kétmilliárd forintból fejlesztik az Óbudai Egyetem kollégiumát (hirado.hu)
Mintegy 1,8 milliárd forintot költenek a hallgatók lakhatásra.
szept. 5
14:29
Új alapokra kell helyezni a hazai szilvatermesztést (hirado.hu)
A minőségi magyar friss szilva és az ipari szilvapüré külföldön is keresett, de a piaci igények kiszolgálásához már a közeljövőben komoly ültetvényfejlesztésekre van szükség.
szept. 5
14:30
Végre kiderült, mitől fogyott le ilyen elképesztően Liptai Clauda (Blikk)
Elakad a lélegzete annak, aki találkozik vele.
szept. 5
14:30
Gyengébb lesz az idei almatermés (vg.hu)
A közepesnél valamivel gyengébb lehet az idei almatermés a FruitVeB szerint. A korábban megindult virágzás mellett a fagyok és a szeles, hűvös időjárás is kedvezőtlenül hatott.
szept. 5
14:32
Gyászol a filmvilág! Újabb legenda távozott (Blikk)
Három hónapi betegeskedés után adta fel teste a harcot.
szept. 5
14:32
Tudatosabbak a magyarok, de még van hová fejlődni (vg.hu)
Átfogó stratégiát készített a Nemzetgazdasági Minisztérium a magyarországi pénzügyi tudatosság fejlesztésére.

Keresés