Herpai Zoltán legendás King Kong plakátja mellett népszerű magyar és külföldi filmek, zenés és koncertfilmek, valamint idén először reklámok és kiállítások plakátjaira is licitálhatnak az érdeklődők a BÁV 5. plakátaukcióján, amelyet szeptember 19-én tartanak Budapesten.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Heal Edina, a Google Magyarország vezetője tart előadást az 55. Közgazdász Vándorgyűlés zárónapján. Varga a vándorgyűlés záró plenáris ülésének állandó fellépője, bizonyára általános...
Főként a fogyasztás és a beruházások miatt bővült 3,2 százalékkal a második negyedévben a bruttó hazai termék (GDP) volumene - mondta Csath Magdolna közgazdász szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
Nyilvános próbák, sőt nyílt értekezletek is lesznek az idei Színházak éjszakáján szeptember 16-án - mondta Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
Nagyszabású koncerttel, több mint harminc vendéggel ünnepel Balázs Elemér szeptember 23-án a fővárosi MOMKultban. A hazai dzsessz színtér egyik legkiválóbb dobosa nemrég ünnepelte 50. születésnapját.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Heal Edina, a Google Magyarország vezetője tart előadást az 55. Közgazdász Vándorgyűlés zárónapján. Varga a vándorgyűlés záró plenáris ülésének állandó fellépője, bizonyára most is...
Egyelőre nem tért magához az új oktatási törvény jelentette sokkból a kárpátaljai magyar közösség. Pedagógusok és szülők egymástól kérdezgetik: mi lesz így, hogyan tovább? Olyan kérdések ezek, amelyekre ma még nincs válasz.
A szempilla hossza, színe és sűrűsége alapvetően határozza meg a tekintetet. Sminkesek imádnak újítani ezen a fronton, de a legfrissebb trend minden korábbi kezdeményezésen túltesz. Ettől megőrülsz!
Az idei zöldségtermés 2 millió tonna körül várható, 5-10 százalékkal több lehet a tavalyinál - mondta a Magyar Zöldség-gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) elnöke az MTI-nek
Krisztik Csaba színművész, a székesfehérvári Vörösmarty Színház társulatának tagja kapta a Kaszás Attila-díjat, amelyet az országos színházi évadnyitó gála keretében adtak át pénteken a Győri Nemzeti Színházban
Litvánia felszólította Oroszországot, hogy vessen véget a kardcsörtetésnek a NATO keleti peremén, és hagyjon fel a tervezett Zapad (jelentése: Nyugat) hadgyakorlatokkal - adta hírül a RedaktionsNetzwerk Deutschland szombaton.
Csaknem kétmilliárd forintért parkosíthat egy debreceni kisvállalkozás, amelynek erre a munkára pénze is alig lehet. Van viszont némi felcsúti háttere.
A piaci várakozásoknak megfelelően emelkedett augusztusban az inflációs mutató. Ez egyúttal azt a jegybanki várakozást is alátámasztani látszik, hogy az év végére újabb csökkenés lehet, ami ismét lépésekre ösztönzi a Magyar Nemzeti Bankot. Eközben a külkereskedelmi többlet szokatlanul alacsony szintre esett júliusban, ami azonban az ipari termelés
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter tart előadást az 55. Közgazdász Vándorgyűlés zárónapján. Varga a vándorgyűlés záró plenáris ülésének állandó fellépője, bizonyára most is általános gazdasági értékelésről szól majd...
A német hatóságok több mint ötezer nevet tartalmazó célpontlistát találtak két terrorgyanúba keveredett férfi otthonának és munkahelyének átkutatásakor Mecklenburg-Elő-Pomeránia szövetségi tartományban a múlt héten - írta a Die Welt című német napilap pénteken
Csaknem kétmilliárd forintért parkosíthat egy debreceni kisvállalkozás, amelynek erre a munkára pénze is alig lehet. Van viszont némi felcsúti háttere.
Az idei zöldségtermés 2 millió tonna körül várható, 5-10 százalékkal több lehet a tavalyinál – mondta a Magyar Zöldség-gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) elnöke az MTI-nek.
Nem harangoznak többé istentiszteletre az úgynevezett Hitler-haranggal a németországi Herxheim am Berg templomában – így határozott a Rajna-vidék–Pfalz tartományban fekvő falu protestáns egyházközségének presbitériuma
Nyilvános próbák, sőt nyílt értekezletek is lesznek az idei Színházak éjszakáján szeptember 16-án - mondta Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes szombat reggel az M1 aktuális csatornán
Tamím bin Hamad ász-Száni katari emír felhívta telefonon Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörököst, hogy közölje vele, szeretne tárgyalóasztalhoz ülni a Katart érintő öböl menti válság rendezése érdekében – jelentette szombat hajnalban az SPA szaúdi állami hírügynökség
A megyei kormányhivatalok szakembereinek közreműködésével jelenleg országosan zajlik a parlagfűvel fertőzött területek légi felderítése – írja közleményében az FM Sajtóiroda.
A 3-as metró szerelvényeinek felújítását végző céggel szembeni több mint 2,5 milliárd forintos kötbérigényből lehet forrás a szerelvények légkondicionáló berendezésekkel való felszerelésére, valamint a metróvonal állomásainak további akadálymentesítésére - mondta Tarlós István főpolgármester pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
Három napon keresztül ellenőriznek a rendőrök a közutakon. A razzia során a passzív biztonsági eszközöket használatát figyelik, mint a biztonsági öv, a gyermekbiztonsági rendszerek és a bukósisak használatát. Európai szintű...
Egyre nagyobb a pánik, mindenki menekül a pusztító Irma hurrikán elől Floridában. Gombos Edináék azonban kitartanak és közösségi oldalán helyzetjelentést adott, milyen állapotok uralkodnak jelen pillanatban a térségben.
Így, hogy az elmúlt napokban kicsit hűvösebb lett az idő, kezdek jobban ráhangolódni az őszre. Most elhoztam nektek ezt az igazán finom egészséges narancstortát, amit most ti is könnyen elkészíthettek. Próbáljátok ki bátran! Nálunk már el is fogyott…
Az egri közgazdász-vándorgyűlés zárónapján Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter tartott előadást Biztonságos jelen címmel. Ebben a gazdaság elmúlt éves folyamatait, jelenlegi kedvező helyzetét és a következő pár év céljait tekintette át nagy vonalakban.
Semmittevéssel tölti szabadidejét a legtöbb magyar – derült ki az IKEA legfrissebb felméréséből. A svéd lakberendezési vállalat az emberek otthoni szokásaira volt kíváncsi, a szabadidős tevékenységek mellett az is érdekelte őket, hogy melyek a válaszadók legkedveltebb lakrészei az otthonukon belül.
Vidd fel gyalog a bevásárlószatyrodat, te vén szennyvízláda! A Fidesz most billentette meg végleg a médiaegyensúlyt, mert egyetlen, névtelen origós szerzőt kivéve mindenki más abbahagyja az újságírást, még ma.