Munkaügyi ellenőrzésre számíthat a Tesco áruházlánc, amelynek nyomán hivatalos eljárás indulhat a multinacionális vállalat ellen – tudta meg a Magyar Idők. A Munkástanácsok tapasztalatai szerint pénteken az áruházakban több visszás helyzet alakult ki a sztrájkhelyzetben, aminek részeként dolgozókat ért munkaügyi sérelem, illetve a foglalkoztató elt
Értékesebb, különlegesebb szolgáltatást kell nyújtani a vetélytársaknál, akár drágábban is - mondta a Világgazdaságnak Jójárt Ferenc. A Goodwill Pharma ügyvezetője szerint azért csatlakoztak a Budapesti Értéktőzsde Elite programjához...
Kvóta ügyben a szőnyeg szélén Csehország, Lengyelország és Magyarország áll. Ahogy a média liberális része olvasói felé ezt eladná: „A lengyelekkel és a csehekkel közösen ülünk a szégyenpadon”. A számokkal (és tényekkel) sűrűn hadilábon álló ellenzéknek és Brüsszelnek – bizonyára kormányunk egész pályás letámadása közben –, elkerülte a figyelmét e
Jelentős változásokra kell számítani a dél-balatoni és a csatlakozó vonalakon utazóknak a Balatonboglár-Fonyód-Balatonszentgyörgy-Nagykanizsa szakaszon a hétfőtől október 5-ig tartó pályafelújítás miatt - közölte a Mávinform szombaton az MTI-vel
Mölltal pénteken, míg a tiroli Sölden a mai napon nyitotta ki kapuit az idei szezonra. A korai startot a múlt heti havazás és az azt követő néhány napos hóágyúzás tette lehetővé.
A Logan Lucky az a film, amelyet feltétlenül nézzenek meg! Könnyed, szellemes, üde, és minden tapló humorával épp annyira szórakoztató, amennyit vállal (ebben pedig nem kis része van az elég jól sikerült magyar szinkronnak is): nem tolja túl se a kretént, se az önkomolyanvételt – ilyen formájú mértéktartása pedig felteszi az újra meg újra elővehető
Az országban összesen működő 206 áruházunkból jelenleg 188 van nyitva, 18 (5 hipermarket, 13 kisbolt) áruházunk pedig zárva tart, mivel ezekben nem biztosított a vásárlók megfelelő színvonalú kiszolgálása - adta hírül a Tesco közleményében....
Ha Magyarország a migrációs válságban továbbra is ragaszkodik a konfrontációhoz, akkor szükség esetén meg kell vonni Magyarországtól uniós pénzeket - szögezte le a dpa német hírügynökség szombat hajnalban megjelent interjújában Heiko Maas szociáldemokrata német belügyminiszter.
Beadványban kéri a héten elfogadott kisebbségellenes oktatási törvény megvétózását Petro Porosenko ukrán elnöktől a Legfelsőbb Tanács három nemzetiségi képviselője, köztük Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke.
Breuer Anita négy évvel ezelőtt keresett programozói tanfolyamot lányának, hátha ott elsajátíthatja, amit a közoktatásban nem: a digitális írástudást. De nem talált, ezért maga alapított egyet - ez lett a Logiscool, amely egy globális...
Magyarország európai felzárkózásához és versenyképességének erősítéséhez elengedhetetlen a biztonság és stabilitás megőrzése, az államadósság további mérséklése, a vállalkozások innováció iránti nyitottságának növelése - jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szombaton, az 55. közgazdász-vándorgyűlésen, Egerben.
Az ország több Tesco áruházában egyetlen alkalmazott sem vette fel a munkát szombaton - mondta Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke az MTI-nek.
Az idei zöldségtermés 2 millió tonna körül várható, 5-10 százalékkal több lehet a tavalyinál - mondta a Magyar Zöldség-gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) elnöke.
Baljós baloldal: miniszterelnök-jelölt már három is van, de elfogadható együttműködési stratégia még mindig nincs. Gyógyszerfüggő, drogfüggő alkoholistából lett a drogosok segítsége és támasza. Ki is igazából Bajzáth Sándor addiktológus? Parkolási káosz a fővárosban. Zónák és övezetek teljes kuszasága, miközben egyes helyeken már 500 Ft-nál is több
A korábbi kiváló skót Forma–1-es versenyző, David Coulthard (46), aki 1994-től 2008-ig tartó pályafutása során a Williams-, a McLaren- és a Red Bull-istállókat erősítve világbajnoki második és harmadik is volt, manapság televíziós szakértőként dolgozik a száguldó cirkuszban.
Varsó figyelemmel fogja kísérni az ukrán oktatási törvény végrehajtását, és minden szükséges lépést megtesz a lengyel anyanyelvű oktatás biztosítására – áll a lengyel külügyi tárca honlapján tegnap elérhetővé vált nyilatkozatban.
Néhány alapvető fontosságú dologról sosem hallunk a szintetikus vitaminok reklámhirdetéseiben, pedig sok embert érdekelne bizonyára az a tény, hogy miközben egészségét óvni akarja, mennyire árthat szervezetének.
Az Omega billentyűse örömmel újságolta a Borsnak, hogy egy új terápiának köszönhetően daganatos sejtjeinek mennyisége csökkenni kezdett. Benkő László azt mondta, sokkal jobb a kedve, amióta kézhez kapta az eredményt.
A Lamborghini nem habozott az Aventador felrázásával, és S utónévvel, minden részletében felfokozva mutatta be állandó csúcsmodelljét nemrég, a Frankfurti Autószalonra pedig már a nyitott tetejű Roadster verzió is megkapja az újításokat. Akárcsak kupé testvére esetében, ezúttal is sokkal többet kapunk némi teljesítménynövekedésnél.
A Kia már korábban megosztott velünk egy ízelítő képet legújabb koncepciójáról, ám akkor még nem sokat lehetett tudni a Frankfurti Autószalonon bemutatkozó négykerekűről. A koreaiak azonban úgy döntöttek, hogy még a seregszemle megnyitója előtt elárulnak néhány újabb részletet a tanulmányról, amiről két friss képet is megosztottak velünk.
A BMW elképesztő sebességgel mutatja be friss modelljeit az idei évben, és a sorozatgyártású újdonságok (új X3, új 6-os GT, 1-es, 2-es és i3 frissítés) mellett ez a koncepciókra is vonatkozik, hiszen két sportos modell után (8-as és Z4) Frankfurtba elhozzák az X széria zászlóshajójának előfutárát, az X7 Concept-et – de jó eséllyel az X2-őt is leleplezik a német seregszemlén. A korábbi hírek arról…
Az Opel nemrég jelentette be, hogy az új Insignia Grand Sportból elkészíti a GSi kivitelt, amelynek alapjait az Insignia jelenleg is kapható legerősebb változata biztosítja, azonban a megjelenést, a futóművet, a fékrendszert és a tapadást is ‘felfokozták’ a tervezők, izgalmas csomagot alkotva. Korábban kémfotók már alátámasztották, de most végre megérkezett az Insginia GSi puttonyos változata is,…
Az Alpina már korábban beharangozta, hogy érkezik legújabb modelljük, méghozzá D5 S néven. A BMW-k alapos és minőségi átdolgozásával foglalkozó gyártó pedig le is leplezte a szedán és kombi karosszériával is elérhető dízel rakétát. A mérnökök ezúttal az 530d xDrive modellt vették alapul.
A Mercedes-Benz igazi érdekességekkel készül a Frankfurti Autószalonra: az olyan „átlagos” újdonságok mellett, mint a frissített S-osztály Coupé és Cabriolet, elhozza a Forma-1-es hajtáslánccal szerelt hiperautóját, a Project One-t is, és egy izgalmas koncepciót, ami jövőben érkező tisztán elektromos szériájuk egyik fontos tagja lesz. Ezúttal utóbbiról, az EQ A tanulmányról osztottak meg velünk…