BMW megígérte, hogy valami egészen nagy dolgot leplez majd le a Frankfurti Autószalonon. Az új X7 iPerformance valóban megdöbbentő külsővel bír. Elsőre úgy fest, mint egy akciófilmhez készített egyedi gyártású monstrum.
Jövő januártól indul az élet minden területére kiterjedő családbarát minősítési kezdeményezés, a Köldökzsinór program - mondta Pataki János, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének elnöke szombaton az M1 aktuális csatornán.
A Premier League történetének a mostani a 25. szezonja, ebből az alkalomból pedig a brit Telegraph összeállított egy listát, amelyen az általuk vélt legjobb 25 PL-játékos található.
Az éllovas Chris Froome kibírta az országúti kerékpározás legkegyetlenebb hegyét, az Anglirut a Vuelta a Espana spanyol körverseny szombati, 20. szakaszán, így vasárnap már csak célba kell érnie, hogy történelmi duplázást hajtson végre. A részsikert Alberto Contador könyvelhette el, aki így méltóképpen búcsúzott el a sportágtól.
Bár többségünk valószínűleg azt az álláspontot képviseli, hogy bizonyos belső tulajdonságok – így többek között a kitartás, az emberség, a gerincesség, az őszinteség, stb. – nemcsak fontosabbak minden másnál, de az érvényesülés, az előrejutás, egyszóval a siker legfőbb garanciái, az elvégzett kutatások egytől egyig azt mutatják, hogy a vonzó külső
Teljesen tönkrement a háza, és mindene odaveszett annak a Vas megyei, Oszkón élő családnak, akiknek a házát, miután betörtek oda, fel is gyújtották. Néhány éve újították fel a házat, egy éve végeztek, és most kárba veszett minden. Az csak a véletlenen múlt, hogy amikor a betörők behatoltak a házba, akkor a család kislánya nem volt otthon. További r
Gádorfalvi Áron megnyerte a balatonfüredi szörf Raceboard Európa-bajnokságot, amelyen a férfiaknál kettős magyar győzelem, összesen pedig három hazai érem született.
A közösségi oldalakon terjesztett képsorokra szerencsére hamar a hatóságok is felfigyeltek, és kiderítették, kiknél is kell kopogtatniuk - írja a Mirror.
A muszlim közösségek számos területen elég jól beilleszkedtek már, bár a politikusok és a hiszterizált közélet nem ezt sugallja. A Bertelsmann Alapítvány óriáskutatása megmutatja, hogy sok folyamat egészen máshogy működik, mint ahogy a terrorpánikban rettegő közvélemény feltételezi.
Ellentétben azzal, amit a baloldali német igazságügyi miniszter állít, az Európai Bíróság döntése nem kötelezi Magyarországot semmire - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton, az MTI-vel.
Hátrányból fordítva szerezte meg a győzelmet a Debrecen az OTP Bank Liga nyolcadik fordulójának szombati játéknapján: a hajdúsági csapat hazai pályán 3-1-re nyert a Diósgyőr ellen
A visegrádi országok, vagyis Magyarország mellett Lengyelország, Szlovákia és Csehország továbbra is egységesen lépnek fel az illegális bevándorlással, valamint a kényszerbetelepítéssel szemben - mondták a V4-ek országaiban dolgozó magyar nagykövetek az M1 aktuális csatorna Híradójában
A visegrádi országok, vagyis Magyarország mellett Lengyelország, Szlovákia és Csehország továbbra is egységesen lépnek fel az illegális bevándorlással, valamint a kényszerbetelepítéssel szemben - mondták a V4-ek országaiban dolgozó magyar nagykövetek az M1 aktuális csatorna Híradójában.
A legutóbb bronzérmes Vasas kétszer vezetett, a 72. percben viszont emberhátrányba került, és végül 5-2-re kikapott a Ferencváros vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga nyolcadik fordulójának szombati játéknapján
Sikeresnek és eredményesnek nevezték a Tesco dolgozók pénteken kezdődött országos sztrájkját a szakszervezeti vezetők, amely szerintük példaértékű összefogással valósult meg.
A legutóbb bronzérmes Vasas kétszer vezetett, a 72. percben viszont emberhátrányba került, és végül 5-2-re kikapott a Ferencváros vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga nyolcadik fordulójának szombati játéknapján.
Az eddig százszázalékos és 10-0-s gólkülönbséggel álló Manchester United 2-2-es döntetlent játszott a Stoke City otthonában az angol labdarúgó Premier League negyedik fordulójának szombati játéknapján.
Megszavazta az új koszovói kormányt a pristinai parlament, Ramush Haradinaj kabinetjének tagjaira a 120 tagú törvényhozás 62 képviselője adta voksát, az ellenzék nem vett részt a szavazáson.
Tízezrek tüntettek szombaton Londonban a Brexit, vagyis a brit EU-tagság megszűnése ellen. A People's March for Europe (Népi felvonulás Európáért) címmel megrendezett demonstráción a szervezők szerint legalább 50 ezren vettek részt....