Hihetetlen, hogy megy az idő. 20 év telt el a Titanic című film vetítése óta és némelyik szereplőn meg sem látszik a kor. Egy kis albumlapozó a hatalmas stáblistából.
Az újév beköszöntével a világ nagyhatalmainak vezetői üzentek a saját népüknek, és természetesen egymásnak is. A legtöbben a 2018-as év kihívásairól beszéltek, de olyan is akadt, aki fenyegetőzéssel kezdte az új esztendőt.
Az alkoholfogyasztással összefüggő balesetek voltak többségben a mentők szilveszteri, újévi riasztásai között - mondta az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában.
Változások várhatók az autópálya-matricáknál is. A díjak nem emelkednek, viszont mától két új szakaszon is fizetni kell. Talán a legfontosabb változás, hogy a felhajtás után, például egy autópálya mellett lévő benzinkúton is meg lehet venni az e-matricát, 60 perc a türelmi idő.
Idén is önkéntesek próbálnak segíteni abban, hogy hazakerüljenek a tűzíjátékok durranásától megriadt állatok. A kötelező chip bevezetése sokat javított a helyzeten, így évről-évre egyre kevesebb kutya marad szilveszter után a menhelyeken.
Aki lapozgatta már a 2018-as naptárat, tudhatja, hogy szerencsésen alakulnak az ünnepek. Összesen kilenc hosszú hétvége lesz idén, ebből hat négynapos pihenő, karácsonykor pedig ötnapos hétvége lesz. Cserébe azonban hat szombaton dolgozni kell majd.
Negyed százada, 1992. december 31-i hatállyal megszűnt az 1918-ban megalakult Csehszlovákia, melynek hivatalos neve 1990-től Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság volt. Utódaként 1993. január 1-én létrejött a Cseh Köztársaság és a Szlovák Köztársaság.
Az alkoholfogyasztással összefüggő balesetek voltak többségben a mentők szilveszteri, újévi riasztásai között - mondta az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában
Egymás után jelennek meg a nyugati sajtóban azok a 2018-as előrejelzések, amelyek szerint az Orbán Viktor és Jaroslaw Kaczynski nevével fémjelzett magyar-lengyel antiliberális modell, párosulva a nyugat-európai populista irányzatokkal 2018-ra gyökeret verhet az EU-ban
Nem véglegesnek, csak ideiglenes megoldásnak szánta a BKK azt a solymári buszmegállót, ahol csak a földön hasalva olvashatók a buszjáratokat jelző táblák.
Mintegy 150 köbméter hulladékot takarítottak össze a budapesti szilveszteri rendezvények helyszínein a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) dolgozói hétfőn - közölte a társaság az MTI-vel.
Az Izraelben kormányzó Likud párt központi bizottsága egyhangúlag megszavazott vasárnap este egy határozatot a megszállt Ciszjordániában létesített zsidó telepek Izrael általi annektálásáról.
Oszter Sándor (69) idei éve nem is kezdődhetett volna jobban. A színész a családja körében töltötte az ünnepeket, boldog, s reméli, hamarosan lezárul minden ellene zajló ügy.
Az Egyesült Államok legnépesebb államában, Kaliforniában hétfőn hatályba lépett az a törvény, amelynek értelmében legálissá vált a marihuána forgalmazása és fogyasztása
Világszerte 67-en vesztették életüket kilenc halálos kimenetelű repülőszerencsétlenségben a Repülésbiztonsági Hálózat (Aviaton Safety Network) adatai szerint
Az Izraelben kormányzó Likud párt központi bizottsága egyhangúlag megszavazott vasárnap este egy határozatot a megszállt Ciszjordániában létesített zsidó telepek Izrael általi annektálásáról
Bassár el-Aszad szíriai elnök egy vasárnapi rendeletével lecserélte kormánya védelmi, ipari és tájékoztatásügyi miniszterét - jelentette az állami televízió
Az európai családok több pénzt költenek alkoholra, mint oktatással kapcsolatos kiadásokra – ez a tanulsága az Eurostat egyik nemrég publikált, 2016-os adatokra épülő
Az Egyesült Államok legnépesebb államában, Kaliforniában hétfőn hatályba lépett az a törvény, amelynek értelmében legálissá vált a marihuána forgalmazása és fogyasztása.