Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter csütörtökön Brüsszelbe látogat, hogy az iszlám köztársaság által megkötött nukleáris megállapodásról tárgyaljon a brit, a francia és a német diplomácia vezetőjével.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) már a múlt év vége előtt eljuttatta a kéményseprési sormunka 2018-as ütemtervét az ellátási területéhez tartozó 17 megye valamennyi érintett polgármesteréhez, és a honlapján is közzétette a munkatervet – tájékoztatott az OKF szerdán.
A tavalyihoz képest idén 100 millió forinttal több, összesen 1 milliárd 870 millió forintos állami támogatásban részesül a Pécs kulturális, közművelődési intézményeinek döntő többségét integráló Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. (ZSÖK) – jelentette be a kultúráért felelős államtitkár szerdán a baranyai megyeszékhelyen.
A német kormány szerint több mint száz olyan 14 éven alatti gyermek térhet hamarosan vissza Németországba, akiket az Iszám Állam által hirdetett propaganda szerint neveltek fel.
Elon Musk tegnap bemutatta a Tesla legújabb fejlesztését, a napelemes tetőcserepet. A vállalat elképzelése szerint az amerikai háztartások hamarosan ilyen napelemes tetőkre cserélhetik le a hagyományos tetőket.
Lengyelország mindig számíthat Magyarország támogatására az ellenük zajló európai uniós eljárások során – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán az MTI-vel, miután telefonon egyeztetett lengyel kollégájával.
Kemény kampányra számít Békés megyében a botrányairól ismert fideszes politikus, aki szerint az ellenzéki pártok nemtelen eszközökhöz fognak folyamodni.
Hadházy Ákos az utóbbi időszakban leginkább azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy támadást intézett a nemzeti konzultáció és a nemzeti konzultációban részt vevők ellen. Mint ismert, az LMP társelnöke nem mondott igazat a konzultációs íveket visszaküldők számával kapcsolatban, és igyekezett kiforgatni azt a tényt, hogy a konzultációban való részv
A tavaly nyáron született döntőbírósági határozat, miszerint a Pirani- (horvátul Savudrijai-) öböl nagy része ezentúl Szlovéniához tartozik, nem hozott megoldást a két volt jugoszláv tagköztársaság függetlenné válása óta fennálló problémára. A döntés végrehajtásának határideje december 29-én lejárt. Szlovénia elkészítette az új térképeket, és nagyo
Az amerikai Politico brüsszeli kiadása ezzel a nem kisebb szenzációt hordozó címmel írt cikket, mint: „A lengyel kormány kihajthatja az országot az EU-ból, figyelmeztet Tusk”.
Újabb, 5 milliárd forint keretösszegű pályázatot hirdetett meg a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) munkahelyteremtő és -megőrző beruházásainak elősegítésére a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Nem tarthatják többé maguknál az órákon és vizsgákon mobiltelefonjaikat a romániai diákok: a lehalkított vagy kikapcsolt készülékeket a tanterem egy erre kijelölt helyén kell ezentúl letétben helyezniük - egyebek között ezt tartalmazza az új iskolai keretszabályzat, amelyet szerdán ismertetett a román sajtó.
Érdemes már januárban nyilatkozni az igénybe vehető adókedvezményekről, az adóelőleg-nyilatkozat kitöltésével és leadásával már a januári fizetés is a kedvezmények összegével növelten érkezhet februárban - hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdai, MTI-nek küldött közleményében.
A klímaváltozás következtében felmelegedő óceánokban összeomolhat a táplálkozási lánc, ami végül ahhoz vezet, hogy nem lesz elég halászható hal az emberiség számára – ezt állapította meg egy szerdán publikált ausztrál tanulmány.
Carles Puigdemont leváltott katalán elnök újraválasztásáról kötött megállapodást a két legnagyobb katalán függetlenségi párt, az Együtt az Igenért (Junts pel Sí) és a Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) – közölte a spanyolországi sajtó szerdán.
Az értékpapírok forgalomban lévő állománya piaci értéken 45 093 milliárd forintot tett ki november végén, ami 166 milliárd forint növekedés október végéhez képest, illetve 3710 milliárdos növekedést 2016 novemberéhez viszonyítva – tette közzé az értékpapír-statisztikai adatokat a Magyar Nemzeti Bank honlapján.
Rendszeresen edzel, de mégsem úgy feszül rajtad a pólód, ahogy az megálmodtad, amikor nekivágtál az izmosításnak? Könnyen lehet, hogy az elhivatottságod ellenére valamit nem jól csinálsz. Mondunk három tipikus hibát, hátha ezek állnak a hőn áhított izomhegyek útjába.
A nonprofit szektor összbevétele több mint 1655 milliárd forint volt 2016-ban, az előző évihez viszonyítva folyó áron 7,2, reálértéken pedig 6,8 százalékkal gyarapodott, a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint.
Soha nem látott ellenzéki összefogás alakult ki Hódmezővásárhelyen, ahol február 25-én időközi választást tartanak Almási István polgármester halála miatt. A Jobbik és a teljes baloldal beállt egy független jelölt, Márki-Zay Péter mögé. Az Egyesült Államokból hazatelepült nagycsaládos közgazdász kiábrándult Fidesz-szavazóként próbálja legyőzni a ko