A diákok számára a jelenlegi jogszabályok nem biztosítanak lehetőséget a sztrájkolásra, ha emiatt hiányoznak, akkor a hiányzást igazolniuk kell – mondta a Magyar Időknek Horváth Péter, a Nemzeti Pedagóguskar elnöke egy január 19-re hirdetett akcióról.
Kleisz Márknak, a Vasas egyszeres magyar válogatott fiatal tehetségének nagyon súlyos térdproblémái vannak. Egyáltalán nem terhelhető a lába, alig tud járni, de korábban kórházi fertőzése is volt.
Néhány évvel a nyugdíjazása előtt távozik posztjáról id. Fekete-Győr András, a Momentum elnökének, Fekete-Győr Andrásnak édesapja. Nem önszántából mondd le pozíciójáról - írja a Magyar Nemzet.
60 órában kéne megtanulniuk alapszinten oroszul a paksi munkásoknak, emellett pedig rendkívül sokrétű szakszókészlettel is rendelkezniük kéne a tanfolyam végére. Ez a nyelvtanár szerint lehetetlen - írja a Magyar Nemzet. 60 órás...
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon szerda reggel: az euróval és a japán jennel szemben enyhén gyengült, a dollárhoz és a svájci frankhoz képest pedig kissé erősödött
Erős, 7,6-os fokozatú földrengés volt helyi idő szerint kedd éjjel a Karib-tenger térségében, Honduras partjainál – jelentették szeizmológiai megfigyelő állomásokra hivatkozva a hírügynökségek, Hondurasban az első híradások nem számoltak be áldozatokról vagy komolyabb károkról
A legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 10 fok között várható. Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, csak a Tiszántúlon vékonyodhat el időnként a felhőzet
Ha a teherbeesés nehezen megy, az ultrahangos diagnózis sokat segíthet a testi okok feltárásában, mindkét nemnél. A nőknek azonban első lépésként fontos tisztában lenniük a női nemi ciklus felépítésével, az ovuláció és a menstruáció ciklusával.
Nem megy jól mostanában a H&M-nek, a vállalat bevételei nem nőttek olyan mértékben az elmúlt években, mint a versenytársaké, vagyis a svéd divatcég piaci részesedést veszített, a bevételek növekedésének lassulása főleg tavaly év...
Igazi cirkuszdinasztiából származik, artistaként az ötvenes években segédmunkásként dolgozott, csak éjszakánként tudott próbálni. Manapság a londoni The Blackpool Tower igazgatója.
Négy éve nem teljesítettek olyan jól a hedge fundok, mint tavaly, amiben nagy szerepe volt a bitcoin szárnyalásának - írja a CNBC. A teljes hedge fund piac teljesítményét lekövető HFRI Fund Weighted Composite Index 2017-re 8,5%-os átlagos...
Gyerekpornó-üggyel vádolják a tömegsírt feltáró Jurij Dimitrijevet, de sokak szerint az igaz baj vele az, hogy szembemegy az orosz állami ideológiával.
Az égetés, mint alternatív gyepkezelési módszer fontosságára hívta fel a figyelmet magyar tudósok publikációja, amely elnyerte a német nyelvterületek ökológiai társaságának díját. Az InfoRádió Szigma - A holnap világa című tudományos magazinműsorában Valkó Orsolya, az MTA Debreceni Egyetemen működő Biodiverzitás Kutatócsoportjának tudományos munkat
A Demokratikus Koalíció és az MSZP tekintetében a Human Operator Zrt. kapcsán felmerülhetett annak a lehetősége, hogy kiszerveztek diákmunkát, és ily módon fogadtak el tiltott pártfinanszírozást – jelentette ki ifj
A Soros György által támogatott civil szervezet kutatása azt célozza, hogy ne lehessen visszatoloncolni a migránsokat – írja a Magyar Idők. A konzervatív napilap szerint ez számos jogsértés gyanúját is felveti.
Január 3-án szerdán elindult a HUDEX, a magyar derivatív energiatőzsde, ezzel új piacon lehet gázzal és árammal határidős kereskedést folytatni. Az új piac földgáz szekciójának transzparens elszámolását a KELER KSZF végzi, amely a stratégiájának megfelelően a HUDEX után újabb tőzsdékkel kíván együttműködést kialakítani.
Pénteken kezdődik és vasárnapig tart a Magyarországon telelő ragadozó madarak éves számlálását végző Országos Sasszinkron, amelynek keretében elkészülhet a Kárpát-medence első "sastérképe" is
Felröppentek a hírek, hogy feldarabolhatják a német ipar büszkeségét, a Continentalt. A lépés valószínűleg értéket teremtene a részvényeseknek, de korántsem biztos, hogy megtörténik, a céget irányító család ugyanis tart a radikális...
Nem rendezik meg a Schmidt Mária szervezésében tervezett, Európa jövőjéről szóló januári budapesti V4-es konferenciát. Schmidt Mária az ATV főmunkatársának cáfolta, hogy a Yiannopoulos-botrány miatt halasztják el a konferenciát és ő arról sem tud, hogy a Fidesz-elnökség döntött volna erről. "Kampánytémává tették a pártok a konferenciát, ezért mondt
Nyelvismeret mellett többek közt nukleáris, erőmű-gépészeti, környezetvédelmi, nukleáris biztonsági, és villamosenergia-termelési szakszavakat kell bemagolniuk.
AZ Axel Springer kiadó által szervezett gazdasági csúcstalálkozón tart előadást a magyar kormányfő szerdán Berlinben – erősítette meg a Blikknek a miniszterelnök sajtófőnöke.
Óriási mennyiségű folyadékot és gázt szállítanak a csővezetékek. A szivattyúzásához, a csőben áramló anyag mozgatásához felhasznált energia mennyisége a globális villamosenergia-fogyasztás mintegy 10 százaléka.
Az Axel Springer kiadó által szervezett gazdasági csúcstalálkozón tart előadást Orbán Viktor szerdán Berlinben - erősítette meg a Blikknek a miniszterelnök sajtófőnöke
Érdemes már januárban nyilatkozni az igénybe vehető adókedvezményekről. Az adóelőleg-nyilatkozat kitöltésével és leadásával már a januári fizetés is a kedvezmények összegével növelten érkezik – hívja fel a figyelmet közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Elindult a HUDEX, a magyar derivatív energiatőzsde, ezzel új piacon lehet gázzal és árammal határidős kereskedést folytatni. Az új piac földgáz szekciójának transzparens elszámolását a KELER KSZF végzi.