Az Appeninn Holding Nyrt. igazgatótanácsa a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett rendkívüli tájékoztatása értelmében hozzájárul, hogy a Konzum II. Ingatlanbefektetési Alap az Ü48. irodaház apportjával tőkét emeljen a tőzsdei társaságban. Az irodaház a Jones Lang Lasalle értékbecslésén alapuló, illetve a felek által meghatározott 4,6 mill
Írország - Kártérítést kell fizetnie a Facebooknak egy 14 éves lánynak, aki hivatalos lépéseket tett azután, hogy meztelen képek kerültek fel róla a közösségi oldalra.
Donald Trump amerikai elnök "pöcegödör országoknak" nevezte a Egyesült Államokba érkező haiti, salvadori és afrikai bevándorlók szülőhazáit, miközben törvényhozókkal vitatkozott csütörtökön a Fehér Házban a bevándorlásról
Visszavettek munkahelyére 1823, korábban elbocsátott közalkalmazottat Törökországban egy pénteken megjelent törvényerejű rendelet értelmében - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség
Jó a hangulat a tőzsdéken a gyorsjelentési szezon küszöbén, az amerikai indexek közel 1 százalékos emelkedéssel zártak tegnap és Európában is pluszokkal indul a nap. Itthon a kispapírok megint izgalmasak, rángatják a NordTelekom részvényeit.Európában...
A tavalyi évben az adásvételek száma országosan meghaladta a 150 ezret, míg az idén akár a 160 ezret is elérheti - derül ki az Otthon Centrum közleményéből. A legtöbb lakás Budapesten cserélt gazdát, ami nem meglepő annak fényében...
Törölte az év elejére tervezett, londoni látogatását Donald Trump amerikai elnök arra hivatkozva, hogy csalódott amiért az elődje, Barack Obama vezette kormányzat „bagóért” adta el az Egyesült Államok nagykövetségének előző épületét a brit fővárosban
A Reuters péntek reggeli információi szerint sikerült áttörést elérni a német koalíciókötést célzó tapogatózó tárgyalásokon, és így végre hivatalosan is elkezdődhetnek a részletes koalíciós tárgyalások, hogy majd megalakulhasson...
Ismét jó évet zártak tavaly a nyugdíjpénztárak - írja pénteki számában a Világgazdaság. Néhány alacsony kockázatú portfóliót leszámítva minden önkéntes nyugdíjpénztári alap reálhozamot ért el, sőt a legjobban teljesítők...
Négy év hét hónap letöltendő börtönbüntetést kért Oszter Sándorra az ügyészség. Bár hamarosan ítélet várható az ügyben, a szigorú indítvány mindenkit meglepett.
Ma folytatódik az euró csütörtökön ismét felpörgött erősödése, a forint viszont nem mozdult jelentősen. A forint is éledezik 2018.01.12 10:06A forint közben 308,56-ig kapaszkodott az euróval, ami 0,1%-os erősödést jelent a magyar deviza...
Hihetetlen mozgások vannak ma a Nordtelekom piacán és a forgalom is felpörgött. A kereskedés első órájában a Nordtelekom a legforgalmasabb papír a magyar tőzsdén, 450 millió forint értékben cseréltek gazdát részvények. Ezzel nemcsak...
Szigorú törvény lépett életbe Svájcban: azok a bevándorlók és menedékkérők, akik az elmúlt három évben segélyben részesültek az alpesi országban, nem juthatnak állampolgársághoz – írták a Kronen Zeitungra hivatkozva hírportálok.
Az MNB haladéktalanul tájékoztatja a nyomozó hatóságokat és szükség esetén újabb piacfelügyeleti vizsgálatot is indít azoknál a szolgáltatóknál, magánszemélyeknél, amelyek a jegybank korábbi tiltó határozata ellenére tovább folytatják...
Soha nem látott ütemben nőtt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér forgalma 2017-ben. A 13,1 milliós utasforgalom mellett a kiszolgált légi teheráru mennyisége is rekordot döntött: több, mint 127 000 tonna érkezett vagy indult légi úton.
A Reuters péntek reggeli információi szerint sikerült áttörést elérni a német koalíciókötést célzó tapogatózó tárgyalásokon, és így végre hivatalosan is elkezdődhetnek a részletes koalíciós tárgyalások, hogy majd megalakulhasson...
Hihetetlen mozgások vannak ma a NordTelekom piacán és a forgalom is felpörgött. A kereskedés első órájában a NordTelekom a legforgalmasabb papír a magyar tőzsdén, 450 millió forint értékben cseréltek gazdát részvények. Ezzel nemcsak...
Közel 15 százalékkal, új csúcsra nőtt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér forgalma 2017-ben. A 13,1 milliós utasforgalom mellett a kiszolgált légi teheráru mennyisége is rekordot döntött: több, mint 127 000 tonna érkezett vagy indult...
Az Európa legnagyobb nyugdíjalapjának számító holland ABP úgy döntött, hogy nem fektet többé nukleáris fegyverekbe és dohányipari cégekbe - számol be a hírről a Financial Times. A 405 milliárd eurót kezelő alap nem az egyetlen...
Trükköznek a vállalatok, hogy ne kelljen kifizetniük az idén is jelentősen megemelt bérminimumot. Leginkább a kisebb cégeknél kerülnék ki a bérminimummal járó kiadást – olvasható a Magyar Idők pénteki számában.