2018. január 13. szombat

jan. 13
19:48
Ha Lázár János a lovát indítaná el a választáson, akkor az is megnyerné (444.hu)
Márki-Zay Péter a teljes ellenzék támogatásával, független jelöltként indul a hódmezővásárhelyi polgármesterségért, de leginkább a kiábrándult fideszeseket szeretné megszólítani. Mióta bejelentette az indulását, kirúgták a munkahelyéről, és kamerákat szereltek fel az utcájába.
jan. 13
19:51
Több tízezren tiltakoztak Bécsben a Kurz-kormány ellen (Infostart)
A tiltakozók arra szólították az európai kormányokat, hogy bojkottálják az új osztrák kabinetben részt vevő szélsőjobboldali szabadságpárti kormánytagokat, és ne működjenek együtt Ausztriával, amikor az év második felében átveszi az Európai Unió soros elnöki tisztét.
jan. 13
19:51
Elő a szelvényekkel: több százmilliót tehet zsebre, aki eltalálta ezt az öt számot (Blikk)
Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki:
jan. 13
19:51
Jó hír a magyar film szerelmeseinek: itt a nagy bejelentés (Blikk)
Tavaly karácsonyra a Filmalap azzal lepett meg minket, hogy egy csomó magyar filmet tettek fel a netre, hogy ott bárki hozzáférhessen. A projekt akkora sikernek örvend, hogy bár az elején január 12. volt a határidő, még 10 napot kapnak a rajongók, hogy megnézhessék kedvenc magyar filmjeiket.
jan. 13
19:51
Jönnek az új lakók: mosómedvék költöznek a veresegyházi mackóparkba (Blikk)
Új lakókkal bővül a Veresegyházi Medveotthon macikból álló népes tábora! Az odakerülő mosómedvéknek azonban hosszú utat kellett bejárniuk, míg megfelelő otthont találtak számukra.
jan. 13
19:57
Tízezrek szólították bojkottra Európát Bécsben a kormányfő ellen (Menedzsment Fórum)
Több tízezren vonultak az utcára szombaton Bécsben kormányellenes tüntetésre, arra szólítva Európát, hogy bojkottálja az új jobboldali kabinet szabadságpárti minisztereit.
jan. 13
20:06
Jogsértőnek találta egy egészségügyi szervezet ajánlását a GVH (ProfitLine)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése értelmében megtévesztő volt a NUMIL Hungary Tápszerkereskedelmi Kft. (NUMIL) 2014. november 1-től 2016. március 31-ig tartó kereskedelmi gyakorlata, amelyben a Házi Gyermekorvosok Országos Érdekvédelmi Egyesülete (egyesület) ajánlásával reklámozta MILUMIL termékeit. A reklám azt a látszatot keltette a fogyas
jan. 13
20:06
Rendkívül súlyosnak minősítette a magyar-román helyzetet a Fidesz szóvivője (ATV)
Rendkívül súlyosnak minősítette a magyar-román helyzetet Híradónk kérdésére a Fidesz szóvivője. Tegnap a bukaresti külügyminisztérium kiadott egy közleményt, de ebben bocsánatot nem kértek a román kormányfő kijelentése miatt. Mihai Tudose szerdán azt mondta, hogyha a székelyföldi intézményekre kiteszik a székely zászlót, akkor „azok is lógni fognak
jan. 13
20:06
Hawaii véletlenül rakétatámadás veszélyére figyelmeztette a lakosságot (444.hu)
„BALLISZTIKUS RAKÉTA FENYEGETI HAWAIIT. KERESSEN AZONNAL MENEDÉKET! EZ NEM GYAKORLAT” – állt az üzenetben.
jan. 13
20:09
Tudta? A tarkó-szabály dönt arról, hogy sportolhat-e, ha megfázott! (Blikk)
Mikor kezdhetünk sportolni betegségünk után? Itt a válasz!
jan. 13
20:09
Ők a szerencsések: először mehettek nők focimeccsre Szaúd-Arábiában – fotók (Blikk)
Pár hónappal azután, hogy megengedték az ország nő állampolgárainak is, hogy jogosítványt szerezzenek, három stadiont is megnyitottak Szaúd-Arábiában a nők előtt.
jan. 13
20:21
Bagoly-invázió alakult ki a Nagykunságban (Infostart)
Több településen is megsokszorozódott a fülesbaglyok száma, valószínűleg bő táplálékforrásra leltek.
jan. 13
20:27
A magyar közösséget fenyegette a román kormányfő (Gondola)
Egyértelműen az erdélyi magyar közösséget vagy annak képviselőit fenyegette meg a román kormányfő szerdán, a magyarellenes hangok várhatóan egész évben folytatódnak - mondta Pászkán Zsolt Románia-szakértő az M1 aktuális csatorna esti műsorában szombaton
jan. 13
20:29
Nincs telitalálat a lottón (Gondola)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 2. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 15 (tizenöt) 45 (negyvenöt) 62 (hatvankettő) 78 (hetvennyolc) 79 (hetvenkilenc) Nyeremények: 5 találatos szelvény nem volt
jan. 13
20:30
Magabiztos győzelemmel kezdtek a címvédő németek az Eb-n (Infostart)
A címvédő német válogatott 13 góllal legyőzte Montenegró csapatát a horvátországi férfi kézilabda Európa-bajnokság csoportkörének első fordulójában, szombaton Zágrábban.
jan. 13
20:42
Férfi vízilabda BL - Sima szolnoki siker (Infostart)
A Szolnok így tartja a lépést az élen a B csoport másik kiemelkedő együttesével, az olasz Pro Reccóval.
jan. 13
20:45
Öt megyére adtak ki figyelmeztetést a havazás miatt (Gondola)
Helyenként még havas eső is lehet. Általában erősen felhős vagy borult idő lesz, de az éjszaka második felében északkeleten szakadozik, hajnalban csökken a felhőzet
jan. 13
20:47
Több tízezren tiltakoztak Bécsben a Kurz-kormány ellen (Gondola)
Több tízezren vonultak az utcára szombaton Bécsben kormányellenes tüntetésre, arra szólítva Európát, hogy bojkottálja az új jobboldali kabinet szabadságpárti minisztereit
jan. 13
20:48
Erste Liga: Kiütötte a Ferencvárost a Csíkszereda (Infostart)
A Csíkszereda fölényes, 9-2-es győzelmet aratott a vendég Ferencváros felett a jégkorong Erste Ligában szombaton.
jan. 13
20:54
Gondoltad volna? Ezek a hírességek egyáltalán nem esznek húst (Femcafe)
Nem ok nélkül hozták meg ezt a fontos döntést.
jan. 13
21:06
Megtalálták egy szupernóva valaha felfedezett legrégebbi ábrázolását (ProfitLine)
Egy szupernóva valaha felfedezett legrégebbi ábrázolása lehet egy 6000 éves himalájai kőkarcolat, amelyről négy évtizeden át úgy vélték, hogy egy vadászjelenetet ábrázol.
jan. 13
21:06
Bírói segítség is kellett az Atlético győzelméhez - videó (Sport365)
Diego Simeone megköszönheti a bírónak!
jan. 13
21:08
Győzelemmel köszöntötték a klubrekorder Gulácsit (Sport365)
Dárdai Pálék vereséggel kezdtek!
jan. 13
21:09
Hoppá: ilyen, amikor Zimány Linda átlátszó fürdőruhában sütteti magát – fotó (Blikk)
Zimány Linda épphogy csak hazaért a nyaralásából, máris hiányzik neki a meleg időjárás, ezt pedig egy szexi fürdőruhás képpel tette nyilvánvalóvá.
jan. 13
21:09
Nemzetközi összefogást sürgetnek a keresztények védelmében (Infostart)
A németországi evangélikus egyház segélyszolgálata, az Open Doors átfogó felmérést készített a keresztények helyzetéről a világban, és megállapította, hogy egyre jobban terjed a keresztények üldözése. Az Open Doors 50 országot sorol fel, ahol a keresztények kíméletlen hatósági megtorlásnak vannak kitéve, ezért a segélyszervezet nemzetközi összefogá
jan. 13
21:12
Hoppá: ilyen, amikor Zimány Linda átlátszó fürdőruhában sütteti magát - fotó (Háziállat)
Zimány Linda épphogy csak hazaért a nyaralásából, máris hiányzik neki a meleg időjárás, ezt pedig egy szexi fürdőruhás képpel tette nyilvánvalóvá.
jan. 13
21:15
Az emberiség ellenségének tartja Trumpot az amerikai színész (Blikk)
Nem kímélte Sean Penn az amerikai elnököt, a Time magazinban kemény véleményt fogalmazott meg Trumpról az Oscar-díjas amerikai színész.
jan. 13
21:18
Kézilabda EB: Vereséggel kezdett a magyar válogatott (Infostart)
Dánia-Magyarország 14:12
jan. 13
21:21
Innen is gratulálunk – Itt van a fiatalok legújabb hobbija: ezt csinálják a mosóporkapszulákkal (Blikk)
Hülyébbnél hülyébb dolgokat talál ki az internet népe és nem véletlen, hogy a legutóbbi ötlet sok embernél kiverte a biztosítékot.
jan. 13
21:30
Megérkezett az egyhetes tél (Háziállat)
Nagyjából három hét enyhe idő és több meleg rekord után visszatért a tél. Már napközben is itt-ott esett a hó, aztán éjszaka - ahogy érkezik a hideg levegő - egyre több helyen lesz havazás. Holnap mindenképpen érdemes lesz felmenni a hegyekbe, lehet szánkózni, hógolyózni, mert úgy tűnik, hogy csak néhány napig tart a januári tél.
jan. 13
21:33
Ezen a héten egy négyessel is milliomos lehet (Infostart)
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei.
jan. 13
21:36
Hoppá: ilyen, amikor Zimány Linda átlátszó fürdőruhában sütteti magát – fotó (Háziállat)
Zimány Linda épphogy csak hazaért a nyaralásából, máris hiányzik neki a meleg időjárás, ezt pedig egy szexi fürdőruhás képpel tette nyilvánvalóvá.
jan. 13
21:42
Németh Zsolt szerint az akasztást emlegető román kormányfőnek „joga volt ezt a formáját választani a politikai öngyilkosságnak” (444.hu)
„Ilyen kijelentést Európában politikusok nem nagyon szoktak túlélni” – mondta sz Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke.
jan. 13
21:48
Egyre nehezebb a menekültek helyzete (HírTV)
Mintegy tizenötezer menedékkérő várakozik a görög szigeteken, hogy a hatóságok elbírálják a kérelmüket
jan. 13
21:57
Rakétatámadásra figyelmeztető riasztást adtak ki Hawaiin (Infostart)
Sokan kapták meg az sms-t, amelyben még azt is szerepelt, hogy "ez nem gyakorlat".
jan. 13
21:57
Nincs bocsánat: valósággal darabokra szedték a tüntetők a dél-afrikai H&M üzletet – videó (Blikk)
Sokan felháborodtak múlt héten, amikor a H&M honlapján egy fekete kisfiú „coolest monkey in the jungle” feliratú kapucnis pulóvert viselt az ott látható fotón. Nem volt ez másképp a Dél-afrikai Köztársaságban sem. A képet már eltávolították, a cég bocsánatot kért, de a jelek szerint ez sokakat nem hatott meg.
jan. 13
21:57
Négymilliárdos pluszpénz: beruházhatnak a támogatásból a magyar kórházak (Blikk)
Négy és negyedmilliárd forintnyi pluszpénzből gazdálkodhatnak a magyar kórházak: az intézmények fejlesztésre költhetik az odaítélt összegeket.
jan. 13
22:06
Nem sikerült megválasztani az új cseh köztársasági elnököt (ProfitLine)
Nem sikerült megválasztani az új cseh köztársasági elnököt a közvetlen államfőválasztás szombaton véget ért első fordulójában.
jan. 13
22:12
Szörnyű hírt kapott Miklós Edit (Infostart)
Miklós Edit síelő sérülése olyan súlyos, hogy biztosan nem lesz ott a phjongcsangi téli olimpián – tudta meg a Nemzeti Sport Online Kaszó Klárától, a versenyző menedzserétől
jan. 13
22:15
Áldás vagy átok? – Ellepték a légiósok a magyar klubcsapatokat (Blikk)
Légiósok(k): sokan a fejükhöz kapnak, amikor meglátják, mennyi külföldi szerepel a magyar látványsportágak mérkőzésein. Múlt szombaton a női kézilabda-NB I-ben a Siófok csupa külföldi játékos alkotta kezdőcsapattal állt fel... Jó ez az irány? Ennek próbált utánajárni a Vasárnapi Blikk.
jan. 13
22:18
Sikeresnek tartja a Jobbik néppártosodását Vona Gábor (HírTV)
A pártelnök-kormányfőjelölt ennek tudja be a Jobbik értelmiségi, szakértői bázisának növekedését.
jan. 13
22:21
Jó hír a bankkártyásoknak: mától sok minden megváltozik, tízezreket spórolhat (Blikk)
Minden kártyahasználót érintenek a változások.
jan. 13
22:21
Elég, ha körbenézünk a konyhában: íme 5+1 szépítőszer, ami jót fog tenni a szépségünknek (Blikk)
A hideg, szeles időjárás megviseli a bőrünket – különösen akkor, ha az száraz és érzékeny.
jan. 13
22:33
Nem befolyásolja a V4 jövőjét az elnökválasztás (Gondola)
Nem befolyásolja a visegrádi együttműködés jövőjét a cseh elnökválasztás kimenetele, mivel egyik jelölttől sem várható jelentős változás, Csehországban az államfő egyébként sem tudja érdemben befolyásolni a diplomáciát - mondta Szarka László történész szombaton az M1 aktuális csatorna esti műsorában
jan. 13
22:36
Nem elájult, hanem a sérült térdét óvta Miklós Edit (444.hu)
Egy évvel a súlyos térdsérülései után ismét szalagszakadást szenvedett a síző. Műteni kell, nem vehet részt a téli olimpián.
jan. 13
22:48
Németh László: Nem akarok belekeveredni a politikába (HírTV)
Az egyházi vezető az egyik helyi hírportálnak még pénteken azt nyilatkozta: elhatárolódik Márki-Zay hazugságaitól és rágalmaitól.
jan. 13
22:51
Galló: az MSZP vége lehet Gyurcsány eredményessége (Gondola)
Néhány nappal azután, hogy Áder János köztársasági elnök kiírta az idei országgyűlési választás, új korszak kezdődhetett az ellenzéki oldalon, ugyanis úgy tűnik, mindenki mindenki ellen harcolni kezdett
jan. 13
22:53
Férfi kézilabda Eb - Hétgólos vereség a dánoktól (Gondola)
A magyar válogatott 32-25-re kikapott az olimpiai címvédő Dánia csapatától a horvátországi férfi kézilabda Európa-bajnokság csoportkörének első fordulójában szombaton Varasdon
jan. 13
22:54
2015 óta nem volt ilyen kevés pénze a kormánynak (444.hu)
Az uniós támogatások előfinanszírozása, és az év végi osztogatás nem maradt nyom nélkül.
jan. 13
22:55
Miklós Edit nem lesz ott az olimpián (Gondola)
Miklós Edit nem indul a phjongcshangi téli olimpián, miután az alpesi sízők világkupa-sorozatának ausztriai állomásán, a szombati szuperóriás-műlesiklás során bukott és jobb térdében elszakadt a keresztszalag

Keresés