Koszovó nem engedélyezi, hogy a szerb hatóságok is részt vegyenek az Oliver Ivanovic vezető koszovói szerb politikus gyilkosai utáni nyomozásban, ám Belgrád ragaszkodik ehhez a követeléséhez, mert nem bízik a koszovói hatóságokban.
Már megint a csehek... 2010 után ma 18.30 órakor megint ellenük kell játszanunk ki-ki meccset a kézilabda-Eb-n. Nyolc éve Bécsújhelyen nem volt esélyünk, idén a mieink állítják: lesz. A biztos továbbjutáshoz legalább négy góllal kellene legyőzni őket, de egy sima győzelem is elég lehet a boldogsághoz, és az sem mindegy, mi történik a dán-spanyol me
2018. július 1-jétől élesben indul a gazdaságfehérítés újabb eszköze: az online számlázás. A kormány több mint egy éves felkészülési időt biztosít az átállásra, amelyhez az adóhivatal minden segítséget megad. Mától már elérhető a vonatkozó miniszteri rendeletmódosítás tervezete és a jellemzően a számlázó szoftver fejlesztőknek szóló, informatikai részleteket pontosan meghatározó leírások is.
A vártnál kisebb mértékben emelkedett a Bank of America (BofA) bevétele és profitja a tavalyi negyedik negyedévben, árfolyama ennek ellenére enyhe pluszban áll a New York-i tőzsde nyitása előtti elektronikus kereskedésben.
A stressz a mindennapok része. Kikerülhetetlen, együtt kell élni vele. Ha azonban nem vigyázunk, komoly gondokat okozhat. Az állandó feszültség egészségügyi problémákhoz vezethet, ráadásul a megélhetésünket is veszélyezteti: az állandó...
Visszavonta a meteorológiai szolgálat az ónos eső miatti riasztást és figyelmeztetését. Reggelre a legtöbb főútvonal járható volt, de a mellékutakon még délelőtt is csak nagyon óvatosan lehetett közlekedni.
Minimális pihenőkkel lényegében június óta folyamatosan emelkedik az olaj ára, aminek már komoly gazdasági következményei lehetnek. Az infláció emelkedhet, ami a kötvénypiacon elhozhatja a nagy fordulatot, és ez a részvénypiacokat is megakaszthatja. Akár újabb recesszióhoz is hozzájárulhat a drágulás.
Ritka jó évet zárhatott 2017-ben a magyar turizmus, ugyanis 14,2 százalékos növekedést sikerült produkálni az előző évhez képest. 2018-ban pedig még ez a szám is növekedhet, mivel még több hosszú hétvége lesz, mint tavaly.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) kommunikációs vezetője, Horváth Bálint szerint már nemcsak verbálisan, hanem "fizikailag is megtámadták" a magyar jogállam független ellenőrző intézményét, az ÁSZ-t, és egyúttal a dolgozóit is.
Hódmezővásárhely – Megvan a magyar férfivízilabda-válogatottnál Nagy Viktor (33) utódja? Bár a Szolnok világbajnok kapusa szerencsére még nem tervezi lemondani a szereplést a nemzeti csapatban, Märcz Tamás (43) szövetségi kapitánynak már a távolabbi jövőre is kell gondolnia.
A Publicus Intézet ügyvezetője szerint az MSZP célja a választáson a parlamenti patthelyzet kialakítása, hogy a Fidesznek ne legyen többsége. A Századvég vezető elemzője viszont úgy véli, hogy a szocialisták csupán a baloldal meghatározó erejeként akarják folytatni.
Nem adnak lehetőséget a hatályos jogszabályok az atomerőmű meghosszabbított üzemidejének további hosszabbítására, vagyis az ismételt engedély kiadására – tájékoztatta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, Fónagy János egy MSZP-s képviselőtársát.
Hatalmas ígéretett tett a McDonald´s: 2025-re minden csomagolásuk, még a poharak és a szatyrok is kizárólag újrahasznosított anyagokból fognak készülni.
Tata - Hőstetteivel hívta fel magára a figyelmet és mutatta meg rátermettségét Berényi Orsolya törzsőrmester. A törékeny rendőrnő termete ellenére rendkívüli bátorsággal látja el feladatát.
Az új évi üzemanyagár-változások egyelőre nem kedveznek az autósoknak hazánkban: még csak január közepén járunk, azonban a MOL immár három üzemanyagár-emelést eszközölt 2018-ban; a legutóbbira épp ma került sor, ugyanis január 17-től, vagyis mától a MOL 3 forinttal emelte meg a benzin, 2 forinttal pedig a gázolaj literenkénti kiskereskedelmi árát. Ez azt jelenti, hogy a mai naptól a benzin átlagos…
A migráció nem vezethet további megosztottsághoz a tagállamok között, a migránsokat nem lehet kötelező kvóták szerint szétosztani Európában – jelentette ki Gál Kinga fideszes EP-képviselő Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésének a bolgár elnökség programjával foglalkozó vitáját követően szerdán.
Az elmúlt években nagyon sok támadás érte a dízelmotorokat, mégpedig nem alaptalanul, hiszen magas teljesítmény és nyomaték ide, vagy alacsony fogyasztás és széndioxid-kibocsátás oda, bizonyított tény, hogy a környezetre és az egészségre sajnos igencsak rossz hatást gyakorolnak a modern dízelek (is).
Befejeződhet a világ legnagyobb utasszállítójának a gyártása, ha nem kap több megrendelést az Airbus. Ennek ellenére rekord mennyiségű repülőgépet rendeltek az európai gyártótól, a magyar kötődésű Wizz Air például 146 darab gépet vett.
2016 januárjában történt utoljára olyan, mint ami tavaly decemberben: a pénzpiaci alapok nettó értékesítése pluszban zárt. Az év utolsó hónapjában a vegyes alapok gyűjtötték a legtöbb pénzt, de az egész évre nézve az ingatlanalapok...
A Miniszterelnökség a forrásátcsoportosítás lehetőségével élve, elsősorban megújuló energia felhasználásával történő, energiahatékonyság javítását szolgáló új, 35 milliárd forint keretösszegű pályázatot hirdetett a Vidékfejlesztési programban.
Minél többek megbízható és első számú hírforrásává válni és a legjobban kiszolgálni hirdetőik igényeit – ezek a 24.hu 2018-as céljai. Szigeti Péter főszerkesztő írása.
Klaus Iohannis román államfő bejelentette, hogy megbízta kormányalakítással szerdán Viorica Dancila EP-képviselőt, akit az eddig is kormányzó PSD-ALDE szociálliberális koalíció javasolt a miniszterelnöki posztra.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) nincsenek előítéletei a szociálliberális koalíció által kormányfőnek javasolt Viorica Dancila EP-képviselővel szemben, mivel nem ismeri terveit, ezért egyelőre sem ellenezni, sem támogatni nem tudja kinevezését – mondta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szerdán, miután Klaus Iohannis államfő fogadta a s
Megalakult Katalónia új összetételű parlamentje szerdán Barcelonában, amely első ülésén megválasztotta a törvényhozás új, függetlenségpárti elnökét, valamint elnökségét.
Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnöke nem emlékszik olyan esetre, hogy egy képviselőt ne engedjenek be olyan parlamenti ülésre, amelyen alanyi joga van részt venni.
Klaus Iohannis román államfő bejelentette, hogy megbízta kormányalakítással szerdán Viorica Dancila EP-képviselőt, akit az eddig is kormányzó PSD-ALDE szociálliberális koalíció javasolt a miniszterelnöki posztra.