Négyezer új céggel, hatéves cégalapítási rekorddal zárt a magyar építőipar 2017-ben, ugyanakkor a cégtörlések száma továbbra is kirívóan magas az Opten céginformációs szolgáltató adatai szerint.
A 40-45 évesek vették fel a legnagyobb összegű lakáshitelt, átlagosan 9,6 millió forintot a K&H-nál – derül ki a bank összeállításából. A fiatalabb, 25-30 éveseknél az átlagos lakáshitel-összeg 8,4 millió forint volt 2017 első tíz hónapjában. A bank által folyósított CSOK-os támogatások többségét, 80 százalékát viszont a 30-45 évesek kapták. A K
Az LMP-frakció által 2017-ben megkötött szerződések értéke összesen 136 millió 738 ezer és 19 forint. Legalábbis ez derül ki abból a dokumentumból, amelyet a 168 óra kért ki az Országgyűlés Hivataláról.
Elkezdődött pénteken Berlinben a Nemzetközi Zöld Hét, az Internationale Grüne Woche, a világ legnagyobb mezőgazdasági, élelmiszeripari és kertészeti fogyasztói vására.
A 25-55 év közötti korosztályból jelenleg a lakosság mindössze 12 százaléka kap cafeteria-juttatásként egészségbiztosítást, noha 46 százalékuk élne ezzel a lehetőséggel. Akinek a munkáltatója a cafeteriában egészségbiztosítást...
Nap mint nap számos kérdés merül fel a táppénzszabályokkal kapcsolatban. A következőkben a jogosultság vonatkozásában hívjuk fel a figyelmet néhány jellemző problémára, előrebocsátva, hogy a baleseti táppénzre más – jelen cikkünkben nem részletezett – szabályok érvényesek.
A török tüzérség elmúlt napokban leadott lövéseivel "gyakorlatilag megkezdődött" a kurd Népvédelmi Egységek (YPG) nevű milícia ellenőrizte északnyugat-szíriai Afrín térsége elleni hadművelet - mondta Nurettin Canikli török védelmi miniszter pénteken az A Haber török kormányközeli televíziónak adott interjújában.
Újabb nagy lépéssel került közelebb a tudomány egy olyan új módszerhez, mellyel a vérből diagnosztizálhatók a leggyakoribb ráktípusok - számolt be róla a BBC hírportálja.
A Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) és a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége (MOMSZ) Orbán Viktor miniszterelnöknek írt levelükben arra kérik a kormányfőt, hogy haladéktalanul rendezze az ágazatban a béreket úgy, hogy...
A kormány 2018 január elsejétől megszüntette a földgázszolgáltatás területén a műszaki biztonsági felülvizsgálatot a könnyű közmű programban, helyette az elosztó társaság a tényleges veszélyt jelentő gázszivárgást fogja ingyen vizsgálni - mondta Bartal Tamás, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára pénteken, sajtótájékoztatón, Budapesten.
Nemzetgazdasági érdeknek nevezte a magyarországi autóbuszgyártás fellendülését a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára.
Johannes Hahn európai uniós bővítési biztos valószínűnek tartja, hogy legközelebb Szerbia és Montenegró csatlakozhat az Európai Unióhoz, és ez legkésőbb 2025-re bekövetkezik. Hahn a Reuters hírügynökségben pénteken megjelent interjúban...
Johannes Hahn európai uniós bővítési biztos valószínűnek tartja, hogy legközelebb Szerbia és Montenegró csatlakozhat az Európai Unióhoz, és ez legkésőbb 2025-re bekövetkezik.
A pénteken kezdődő EU-Kína turisztikai év keretében többek közt több európai Unesco világörökségi helyszínt is népszerűsítenek majd Kínában, a Tokaji borvidéket is.
A könnyű közmű programban 2018 január elsejétől megszűnik a földgázszolgáltatás műszaki biztonsági felülvizsgálata, helyette a tényleges veszélyt jelentő gázszivárgást fogják ingyenesen vizsgálni, és azt is csak a fűtési idényen kívül.
Tegnap mérsékelten estek az amerikai részvénypiacok, ma reggel az ázsiai tőzsdék azonban már emelkednek, alapvetően továbbra is jó a hangulat a világ tőzsdéin.Száguld a DAX 2018.01.19 12:52A ThyssenKrupp és az Adidas árfolyama is közel...
Közös magyar-izraeli oktatási és kutatás-fejlesztési programokról, innovációs együttműködésről is szó volt Palkovics László oktatási államtitkár izraeli tárgyalásain.
Az Egyesült Államok idén megdönti az 1970-ben elért olajkitermelési rekordját, így lekörözi a világ második legnagyobb kőolajkitermelő országát, Szaúd-Arábiát és megközelíti a világelső Oroszországot – erre számít a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) pénteken közzétett szokásos havi jelentésének tanúsága szerint.
Hatalmas örömben lehet részük a Harry Potter-rajongóknak, ugyanis hamarosan elérhető lesz egy vadonatúj, a varázsvilágban játszódó mobiljáték, a Harry Potter: Hogwarts-Mystery.
A nagy félreértés Európa keleti és nyugati fele között címmel közölt összeállítást pénteken a Le Monde című francia napilap, a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai újság pedig arról írt, hogy egyes közép- és kelet európai EU-tagállamokban romlik a jogállamisági helyzet, és az emiatt keletkezett konfliktus szakemberek szerint hosszú távú feny