A kiskereskedelmi forgalom bővülése, az építőipar teljesítménye és a beruházások alakulása alátámasztja, hogy 2017 utolsó negyedévében várhatóan több mint 4 százalékkal nőtt a gazdaság – mondta Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter kedden az M1 aktuális csatornán.
Zár alá vette a szcientológusok budapesti, Váci úti ingatlanát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - számolt be a földhivatali bejegyzésre hivatkozva kedden délután a Híradó.hu. A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai múlt év októberében...
A vándorsólymot választotta a 2018-as év madarának a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME). Az állat több évtizednyi szünet után 1997-ben költött újra Magyarországon, ezért az egyesület a 20 éves évfordulóra emlékezve a 2018-as évet a világ leggyorsabb madarának szenteli.
Londoni pénzügyi elemzők számításai szerint 16 éves csúcsra emelkedett decemberben a közép-európai EU-gazdaságok feldolgozóipari szektorainak aktivitási mérőszáma, jelezve, hogy a térség gyáripara robusztus növekedéssel zárta...
Ali Hamenei iráni legfelsőbb vezető országa ellenségeit okolta kedden a napok óta tartó tiltakozások miatt az állami televízióban. Donald Trump amerikai elnök szerint "az iráni nép végre cselekszik a rezsim ellen".
Könnyen megeshet, hogy véget ér az éjszakai mulatozás a belvárosban, miután a VII. Kerületi Választási Bizottság határozata szerint február 18-ra a bulinegyed nyitvatartásáról szóló helyi népszavazást írtak ki.
A szilveszter mindig csúcsszezon hazai turizmusban, azonban a karácsonyi ünnepek alatt számos előfoglalás volt, aminek köszönhetően a tavalyi év rekordot dönthet.
Az ENSZ főtitkára, António Guterres szorosan figyelemmel kíséri az iráni történéseket, az amerikai kormányzat pedig a közösségi oldalak újbóli megnyitását szorgalmazza Teheránnál.
Szlovákia vezető politikusai büszkék az évfordulóra, akárcsak a lakosság kétharmada. A korábbi két évtizeddel összehasonlítva az idei mutató értéke a legmagasabb. Kiss Balázs tudósít Pozsonyból.
Az előző év azonos időszakához képest 11 százalékkal több, 10 832 személyautót helyeztek forgalomba 2017 decemberében, tavaly az egész évben 20,4 százalékos volt a növekedés 2016-hoz képest, 116 265 új személygépkocsit helyeztek forgalomba - közölte a Carinfo.hu kedden az MTI-vel.
Egészséges önbizalommal nyilatkozott a legértékesebb magyar labdarúgó, Nikolics Nemanja, aki úgy gondolja, hogy a Bayern Münchenben is megállná a helyét.
Derűlátóan tekint 2018-ra a nemzetgazdasági miniszter: Varga Mihály szerint a tavalyinál jobb helyzetben, kedvezőbb növekedési kilátásokkal kezdi az idei évet a magyar gazdaság.
Az új év olyan súlyos geopolitikai konfliktusokat tartogathat, amelyek hatásukban a 2008-as pénzügyi válsággal vetekednek - állítja Ian Bremmer, az Eurasia Group elnöke. A globális rend felborulása a 2008-as pénzügyi válság geopolitikai...
Jövő hétfőtől, azaz január 8-tól megnyílik a lehetősége Áder János köztársasági elnöknek arra, hogy kitűzze az idei országgyűlési választások időpontját abban az esetben, ha a politikusok által gyakran emlegetett április 8. mellett dönt.
A legkisebbeknek is fel kell készülniük a legrosszabbra: terrorellenes intézkedési tervet kér idén a kormányzat az óvodáktól és iskoláktól, amelyben részletekbe menően meg kell határoznia minden intézménynek, miként működnének, ha terrorkészültség lépne életbe Magyarországon.
Újból emberre támadt medve a székelyföldi Hargita megyében - közölte kedden a Hargita megyei önkormányzat sajtószolgálata. A medve a 2017-es év utolsó napján a Csíkszentimrei Büdösfürdő közelében támadt egy juhászra, akit a kutyái mentettek meg a nagyvadtól.
Emelkedéssel zártak a tengerentúli irányadó tőzsdei indexek kedden, 2018 első kereskedési napján; az erősödést a technológiai papírok vezették. Az S&P 500 és a Nasdaq új történelmi csúcsokon zártak, de a Dow is mindössze 14 ponttal...