A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított 2017. decemberi értéke 60,0 pont volt, 1,2 ponttal magasabb a novemberinél. A korábbi decemberi értékekkel összevetve a legmagasabb 1995 óta, meghaladja a hosszú távú decemberi átlagot (52,1) és az elmúlt három év átlagát is (52,0) - közölte kedden a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készle
Az FGSZ Földgázszállító Zrt.-nek értékesítik a magyar-szlovák gázvezetéket működtető Magyar Gáz Tranzit Zrt. (MGT Zrt.) üzletágát, illetve az értékesítés lezárását követően a cég 100 százalékos állami tulajdonrészét. A...
Január elsején - elsőként a világon - életbe lépett az a törvény Izlandon, ami kötelezi a munkáltatókat, hogy azonos bérezést alkalmazzanak egy férfi és egy nő esetében, ha ugyanazt a munkakört látják el.
Január elseje óta Európában Magyarországon a legalacsonyabb az internetezést terhelő általános forgalmi adó kulcsa – jelentette ki Deutsch Tamás miniszterelnöki biztos.
„Jövőre elkezdek sportolni, jobban odafigyelek magamra, leadok pár kilót, elkezdek spórolni, többet utazok…” – Újévi fogadalmak, amiket minden év végén egy jobb és tartalmasabb élet reményében teszünk meg.
Az észak-koreai válságnak van két olyan elég valószínű kimenetele, ami után elkerülhetetlenné válna a hidegháború az USA és Kína között - véli a CNBC-nek nyilatkozó stratéga. A szakember szerint ugyanis ha Amerika komolyabban beavatkozik...
Újabb gyermekek vállalásával csökken a családok jelzáloghitel-tartozása, továbbá csökkenthetik vagy akár el is engedhetik a diákhitelt – jelentette be Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára a Kossuth Rádióban.
A nap elején még csak kerülgette, majd délelőttre át is vitte a 310-es szintet a forint az euróval szemben, így most próbálhat eltávolodni a lélektani árfolyamtól. Esik tovább a dollár 2018.01.02 10:57Az euró erősödése sem csillapodik...
A kormány minden segítséget megad a rászorulóknak, ezért több szociális támogatás összege is emelkedik január 1-jétől - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága kedden az MTI-vel.
Drasztikusan megcsappant a cégtörlések száma 2017-ben, éves szinten 15,3 százalékkal került lejjebb, miközben a cégalapítások száma 1,8 százalékkal növekedett – derül ki a Bisnode cégcsoport év végi elemzéséből. A pozitív trendek ellenére azonban – néhány iparág kivételével - újabb 1,22 százalékkal csökkent a működő cégek száma Magyarországon.
A jó pulcsi kényelmes és divatos, ráadásul olyan, amit szinte bárhová felvehetsz. Legyen a szekrényedben legalább egy telitalálatos darab, ami mindig bevethető!
A kormány minden segítséget megad a rászorulóknak, ezért több szociális támogatás összege is emelkedett január 1-jétől - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága kedden.
Az elmúlt évekhez hasonlóan januártól ezúttal sem változott a villamos energia lakossági ára, az árak komponensei azonban módosultak. Az árakért felelős miniszter pont annyival növelte az áram, mint termék belső árát, amennyivel...
Kim Han-Jun veszi át Pae Ho-Youl-tól a Hankook ügyvezető igazgatói posztját Európában és a FÁK országokban 2018 elején. Pae Ho-Youl 2014 óta dolgozott ebben a pozícióban, mostantól új szerepet tölt be a vállalat globális központjában.