Londonban bíróság elé állítottak egy iszlám vallástanárt, miután a férfiról kiderült, hogy merényletsorozatra készült, és tanítványait arra akarta rávenni, hogy csatlakozzanak az Iszlám Államhoz.
Deja vu érzése van az egyik legnagyobb brit bank vezérének, Jes Staleynek. Szerinte a 2008-as válság előtti években volt hasonló a gazdasági és piaci helyzet, mint most.
A magyar gazdaság és a német vállalatok, beruházók kölcsönös érdeke az együttműködés, a párbeszéddel a kormány gyorsabban válaszolhat a gazdaság igényeire és a kihívásokra – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (Deutsch-Ungarische Industrie- und Handelskammer, DUIHK) csütörtöki évnyitó estjén Bud
Nem ragadt rá az európai pesszimizmus az amerikai befektetőkre. Bár az öreg kontinensen jellemzően mínuszban zártak a tőzsdeindexek (a BUX is), a tengerentúlon tovább meneteltek felfelé az árfolyamok. Azonban Donald Trump davosi nyilatkozata...
Reneszánszát éli a német nemzetiségi kultúra Magyarországon – emelte ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Münchenben a magyarországi németek elhurcolásának és elűzetésének emléknapja alkalmából elmondott beszédében.
Áldott Zoltán, elnöki főtanácsadó, MOL részvényre vonatkozó eladási ügyletről értesítette a MOL Nyrt-t. Eszerint Áldott 80 ezer darab részvényt értékesített 3176 forintos árfolyamon. Az ügylet értéke így 254 millió forint volt....
Újra hangos az MTVA gyártóbázisa – elkezdődtek a próbák A Dal 2018 második válogatójára. Az élő show szombat este lesz a Dunán, a fellépők pedig már most szorgosan gyakorolnak, hogy minden zökkenőmentes legyen. A hétvégén újra 10 produkció mutatkozik be, hatan juthatnak a következő fordulóba.
Csütörtökön a venezuelai kormány kiutasította Spanyolország caracasi nagykövetét, mivel túlságosan beleavatkozott a belügyekbe. A spanyol nagykövetnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy elhagyja az országot – derült ki Jorge Arreaza venezuelai külügyminiszter közleményéből.
Nem árt tudni a hétvégi előrejelzést, hiszen így könnyebben tudjuk megszervezni a hétvégi programokat. Különösen ha napsütésre számíthatunk, hiszen ilyenkor akár kirándulhatunk is egy nagyot a közelben, vagy felfedezhetünk egy számunkra még ismeretlen tájat vagy települést. Jó tudni, hogy január utolsó hétvégéjén napközben néhol akár 10 fok körüli
Csak olyan békemegállapodás születhet az izraeli-palesztin konfliktusban, amely tartalmazza, hogy Jeruzsálem Izrael fővárosa - hangsúlyozta Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő csütörtökön a svájci Davosban.
Támadást indítottak csütörtökön az Iszlám Állam dzsihadista szervezet harcosai a kormányerők állásai ellen a Deir-ez-Zór kelet-szíriai tartományban található el-Majádín és Szálhíje városok közötti szakaszon, a támadásokban a kormányerők legalább 18 tagja és 15 dzsihadista életét vesztette - jelentette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OS
A szervezett bűnözés szimbóluma volt. A brooklyni bevándorlónegyedből küzdötte fel magát Amerika legjelentősebb bandavezérei közé. Capone „működésének” évtizedei alatt Chicago alvilági királya lett.
Őrizetbe vett a Budapesti Nyomozó Ügyészség egy közjegyzőt, akit 680 millió forintos váltóhamisítással gyanúsítanak – közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.
Kiválóan megfelelt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér az Európai Bizottság Mobilitáspolitikai és Közlekedési Főigazgatóságának biztonsági ellenőrzésén - írja a Police.hu..
Semmit sem tudott a Csende család arról a korábbi tragédiáról, ami ugyanott történt, ahol ők is elveszítették szeretett családtagjukat, Fejes Évát. Az édesanya áramütést szenvedett a bérelt üzlethelyiség korlátjától.
Százharmincat évvel ezelőtt, 1882. január 25-én született Virginia Woolf, a 20. századi modern irodalom egyik úttörő alakja, aki merész stílusával az irodalom addig ismeretlen területére kalauzolta az olvasókat. Az utókor eleinte csak formaművészként emlékezett rá, de később már a tudatregény mesterét, az újregény előfutárát látták benne.
Magyarország legnagyobb, nyilvános helyen látható holdkőzetével gyarapodott a Zselici Csillagpark meteoritgyűjteménye a közelmúltban - tájékoztatta a létesítmény fenntartója, a somogyi állami erdőket kezelő Sefag Zrt.