Zajlik az egyeztetés az új kiberbiztonsági stratégiáról, ebben nemcsak a kormányszervek és a minisztériumok, hanem az ipar szereplői is részt vesznek – nyilatkozott Rajnai Zoltán, a Belügyminisztérium kiberkoordinátora a Magyar Hírlapnak.
Az ingatlan értékesítéséből származó jövedelmet úgy kell meghatározni, hogy bevételből le kell vonni azokat a kiadásokat, amelyek az eladott ingatlannal összefüggésben az eladónál igazoltan felmerültek. Az Adózóna kalkulátorával kiszámolhatja e jövedelme utáni adóját.
Az idén akár 20-25 ezer új építésű ingatlan is beköltözhetővé válhat az országban – értesült csütörtöki cikke szerint a Magyar Nemzet Balogh Lászlótól, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjétől.
Jelentősen meghaladta az általános piaci növekedés mértékét a személyi kölcsönök folyósításának bővülése az MKB-nál, tavaly január és szeptember között a hitelfolyósítás 173 százalékkal bővült, idén további, de lassabb bővüléssel számol a bank - közölte az MKB Bank az MTI-vel.
Kukorelly Endre egyike azoknak, akik részt vesznek Karácsony Gergely „segítésében”, ugyanis a tanácsadó testületének a tagja. Mindez azért érdekes, mert közben az LMP-hez van kötődése- mesélte az ATV Egyenes Beszéd című műsorban Rónai Egonnak.
Óriási a munkaerőhiány a kisebb élelmiszerláncoknál, a harmincezer embert foglalkoztató Coopnál háromezer ember hiányzik – tudta meg az RTL Klub Híradója.
A Barcelonának egygólos hátrányt kell ledolgoznia, hogy elkerülje a Real Madrid sorsát a Király Kupában. Emellett jégkorong, röplabda és kosárlabda is lesz a tévékben.
Emeli bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változik. Az emeléssel a benzin átlagára literenként 365 forintra nő. Az üzemanyagok ára legutóbb szerdán változott...
Másfél hónap múlva jönnek az olasz általános választások és a 81 éves Berlusconit már egyenesen az olasz populizmus elleni garanciaként ajnározzák az EU vezetői. A nagy kérdés a zombi-állapotban leledző olasz bankrendszer, amelyet egy stabil kormányzatnak kellene kipucolni a beépült érdekcsoportoktól, de ilyen kormányzat nincs a láthatáron. Putyin
Kivonultak a kormánypárti képviselők az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának csütörtöki rendkívüli üléséről, így a testület határozatképtelen volt.
A tananyaghoz kapcsolódó, év közben többször átalakítható szabadulószobát alakítanak ki a szarvasi Szlovák Általános Iskolában. Az intézmény fejlesztési elképzeléseit az Emberi Erőforrások Minisztériuma 72 millió forinttal támogatta.
Bár több mint 20 ezer újépítésű ingatlan válik beköltözhetővé idén Magyarországon, az építőiparban tapasztalható óriási munkaerőhiány miatt számos otthon birtokbavétele áthúzódhat a jövő évre - írja a Magyar Nemzet. Hiába...
Csütörtök reggelre tovább esett a dollár az euróval szemben, hajnalban az 1,25-öt is megközelítette a jegyzés, majd onnan korrigál most. A forint továbbra sem rezdül, az MNB tegnap délutáni bejelentése sem mozdította ki az árfolyamot....
Vegyesen indíthatnak a fontosabb nyugat-európai tőzsdék csütörtökön, de szakértők szerint csak minimálisan mozdulhatnak el az indexek a szerdai záróértékükhöz képest.
A tananyaghoz kapcsolódó, év közben többször átalakítható szabadulószobát alakítanak ki a szarvasi Szlovák Általános Iskolában. Az intézmény fejlesztési elképzeléseit az Emberi Erőforrások Minisztériuma 72 millió forinttal támogatta.
Nem lesz csütörtökön Kormányinfó - közölte a Kormányszóvivői Kabinetiroda. Vagyis Lázár János ezúttal nem áll ki az újságírók kérdéseinek kereszttüzébe. A héten nem voltak kabinetülések és kormányülés sem, ezért ma nem...
– Bőven háromszázezer forintot lehet keresni egyes üzletláncokban az elmúlt évek béremelései után – derül ki a blokk.com összeállításából, miután összegyűjtötte, melyik cég mekkora fizetésekkel próbálja megtartani a munkatársait, illetve új munkaerőket magához csábítani.
Idősebb Orbán Győző Nehéz Kő Kft.-je alvállalkozóként keres 300 milliót a dél-balatoni vasútfelújítási projekten. A miniszterelnök erről elvileg nem is tud.
A brit felügyeleti szerv, az FCA bejelentette, engedélyt ad arra a befektetési alapkezelőknek, hogy kiegészítő magyarázatot csatoljanak a befektetések teljesítményeit bemutató forgatókönyvekhez - írja a Financial Times. Az FCA arra hivatkozva...
1957-ben születtem. A nyugdíjfolyósítótól kapott igazolásom szerint 2014.12.31-ig 35 év 192 nap bedolgozott évem van. Számításaim szerint 2019. június 22-én nyugdíjba tudok menni a nők 40 éves kedvezményével. Tudomásom szerint 6 hónap felmentési idő jár, amiből 3 hónapot le kell dolgozni. Kérdésem az, hogy június 22-től visszafelé számítják a 6 hón
India kormánya tegnap úgy döntött, hogy márciusban 14 milliárd dollárral tőkésíti fel egy kivétellel az összes állami bankot. A tőkeinjekcióval a szükséges reformok implementálására, a hitelezés felpörgetésére és a rossz hitelek...
Expedícióval tisztelegtek geográfusok a 2012-es etiópiai merénylet magyar áldozatai, a Szegedi Tudományegyetem két munkatársa, Fábián Tamás és Szabad Gábor emléke előtt - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.