Négy év fegyházra ítélte a Debreceni Törvényszék hétfőn azt a férfit, aki terepjárón menekülve csaknem elsodorta az őt megállítani akaró intézkedő rendőrt - közölte a törvényszék sajtótitkára
Ipari, idegenforgalmi, közbiztonsági és infrastrukturális fejlesztések valósulnak meg állami forrásból a Modern városok program keretében Miskolcon és térségében, mintegy 327 milliárd forint értékben – közölte Kósa Lajos a diósgyőri várban tartott sajtótájékoztatón, hétfőn
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára vegyesen alakult.
Az Altus Portfólió Kft.-vel szemben indított jegybanki piacfelügyeleti eljárás azt jelenti, hogy valószínűsíthetően törvénytelen volt a Gyurcsány Ferenc érdekeltségébe tartozó cég és a Czeglédy Csaba közötti kölcsönügylet – mondta Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője hétfőn Budapesten, újságírók előtt
Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSB) letartóztatott egy hekkert, aki a gyanú szerint egy program segítségével úgy módosította a benzinkutak távfelügyeleti rendszerét, hogy az csaknem 7 százalékkal kevesebb üzemanyagot adott ki egy-egy tankolás alkalmával.
Egy 31 éves, Londonban élő orosz szépségért szakított Vlagyimir Putyin orosz elnök lányával, Katerina Tyihonovával (31) Kirill Samalov (35) üzletember.
Nem tudott újrázni az eddigi fideszes polgármester a vasárnapi időközi önkormányzati választáson Álmosdon: Köteles Istvánra, aki most függetlenként indult, mindössze 22 szavazat érkezett a 891-ből, vagyis alig 2,5 százalékot kapott.
Mentelmi jogára hivatkozva Roger Torrent katalán parlamenti elnökhöz fordult védelemért Carles Puigdemont leváltott katalán elnök hétfőn levében, annak érdekében, hogy újraválaszthassák az elnöki posztra
Bizalmat szavazott a román parlament hétfőn a Viorica Dancila vezette új szociálliberális kormánynak, ezáltal Romániának először lesz női miniszterelnöke
Provokatívnak és megdöbbentőnek nevezte a Horthy Miklós kormányzó emlékére tervezett - a szervezők által időközben lemondott - misét Orbán Viktorhoz írt levelében a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke; válaszában a magyar miniszterelnök leszögezte: az ügy megszűnt létezni - mondta az MTI megkeresésére hétfőn Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke
Egyre gyorsul a világ legfontosabb részvényindexének, az amerikai S&P500-nak, az emelkedése. Ez sok árfolyamgrafikont látott szakértőben megszólaltatja a vészcsengőt, hiszen az ilyen mozgás akkor tipikus, amikor már közel járunk egy nagy...
Egy mintegy 80 millió éve élt, iskolabusz nagyságú dinoszaurusz fosszíliáira bukkantak paleontológusok a Szahara egyiptomi térségében, a felfedezés az Afrikában élt dinoszauruszok történelmének egy rejtélyes időszakáról ad új ismereteket a szakembereknek.
Az arany árfolyamának emelkedését várják a BÁV Zrt. szakértői 2018-ban az utóbbi időben tapasztalható geopolitikai és gazdasági folyamatok nyomán. A BÁV az egyik legjelentősebb hazai befektetési arany forgalmazóként arra...
Ujváry Zoltán 1932. január 25-én született Hét községben. Debrecenben, az akkori Kossuth Lajos Tudományegyetem bölcsészettudományi karán szerzett diplomát 1955-ben magyar nyelv és irodalom szakon, és még abban az évben az egyetem néprajzi tanszékén kezdett el dolgozni. Egész életét a DE néprajzi tanszékén töltötte, 1979-től nyugdíjazásáig tanszékve
Nyolcvanhat éves korában elhunyt Ujváry Zoltán néprajzprofesszor, a Debreceni Egyetem (DE) professor emeritusa - közölte az egyetem sajtóirodája hétfőn az MTI-vel.
Oroszország elfogadta új, a 2018 és 2027 közötti időszakra szóló állami fegyverkezési programját - jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán Ufában.
Elromlott a hangulat Amerikában, az esést az Apple vezeti. Sok mutató aggasztó, emelkednek a kötvényhozamok, irányt váltani látszik a dollár, megugrott a “félelemindex”. Európa még úgy-ahogy tartotta magát, de a BUX nem teljesített túl jól. Ismét 310 forint felett az euró is.
Az ifj. Orbán Győző ismerősének cégével induló csoport közel egymilliárdos ajánlattal győzött a nyomtatókra kiírt pályázaton. Pedig volt, aki harmadannyiért vállalta volna a megbízást, de mindenki mást kizártak a versenyből.
A Jobbik évadnyitót, az Együtt kampánynyitót, a DK évértékelőt tartott a hétvégén, az LMP pedig tovább viselte a kormánypárti össztüzet. Mi áll ezek hátterében?
Móricz-Sabján Simon (Világgazdaság) nyerte a 36. Magyar Sajtófotó Pályázat nagydíját Borsosék című, egy nyolctagú Csongrád megyei családot bemutató sorozatával, az André Kertész Nagydíjat pedig Mónus Márton (MTI/MTVA külső munkatárs) kapta A krízisautó éjszakája című sorozatáért, amely a Menhely Alapítvány munkájáról készült – jelentették be a szer
A 35 éve üzemelő paksi atomerőmű építéséről szóló egykori döntés mára beigazolódott, a legolcsóbban, legbiztonságosabban és a legnagyobb teljesítmény-kihasználás mellett működik a létesítmény. Az új blokkok létesítése ennek hosszú távú fenntartását szolgálja - közölte a beruházás tárca nélküli minisztere pénteken, egy Nagykanizsán tartott atomenerg
Bár márciusban egyébként is nyugdíjba vonult volna, de az NBC ügyhöz közel álló forrásai szerint mai hatállyal lemondott az FBI igazgatóhelyettesi tisztségéről Andrew McCabe. A Reuters visszaidézi, hogy az FBI második számú vezetőjét...
Magyarország gazdabarát, és a jelenleginél jóval egyszerűbb Közös Agrárpolitika (KAP) elfogadását szorgalmazza az uniós szintű tárgyalásokon. Ez összhangban van a Visegrádi Négyek és Horvátország mezőgazdasági minisztereinek január 25-én, Budapesten elfogadott nyilatkozatával – emelte ki a Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a Mezőgazdasági és Halászati Tanácsülés hétfői tárgyalását követően…
A Sole-Mizo Zrt. 783,26 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el, amelynek segítségével 2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projektet valósít meg - közölte a cég.
Gőgös Zoltán először be akarta perelni a milliárdos üzletembert, de ügyvédjei mást javasoltak. Az is lehet, hogy végül Molnár Zsolt levelében ő is kérdez valamit Soros Györgytől.