Két évvel ezelőtt hatalmas port kavart, hogy egy 15 éves fiú és csapata képes volt meghackelni az FBI-t és a CIA-t is, szégyent hozva ezzel az Egyesült Államokra.
A magyarországi Volkswagen márkakereskedéseknek a következő két év alatt jelentős fejlesztéseket kell végrehajtaniuk, hogy felkészüljenek a 2020-ban érkező új technológiákra - mondta Dalnoki Balázs, a Porsche Hungaria (PH) Volkswagen márkaigazgatója.
Hatvanhat határsértőt tartóztattak föl péntektől vasárnapig az ország területén a rendőrök – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t
Várhatóan nem változtat a kamatokon és a monetáris politikájának irányvonalán a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa a keddi kamatdöntő ülésen. A Portfolio által megkérdezett közgazdászok arra számítanak, hogy az MNB a nem...
Idén májustól élvezhetik a magyar gazdák az ország egész területére kiterjedő, jégkár-mérséklő rendszer, a Jéger előnyeit. Az eddig három megyében kiépített kárelhárító eszközök tapasztalatai azonban azt mutatják, hogy ez a védelem csak a megkötött biztosításokkal együtt hatékony igazán – hangsúlyozza közleményében a Magyar Biztosítók Szövetsége (M
A lakáspiacon folytatódott az áremelkedés és az is látható, hogy az új lakások nagyobb mértékben drágultak, mint a használtak – derül ki az ingatlan.com elemzéséből. A legfrissebb KSH adatok szerint ugyanis országos átlagban az új lakások ára 12,2 százalékkal volt magasabb 2017 harmadik negyedévében, mint egy évvel korábban és azóta is nőttek az ár
Nem mond le mandátumáról Udo Landbauer, az alsó-ausztriai tartományi gyűlés vezető szabadságpárti képviselője, akiről kiderült, hogy tagja egy olyan szervezetnek, amely a kilencvenes években náci, antiszemita dalokat terjesztett.
Nemcsak ebben az évben lesznek nagy változások, már a tavalyi év végére is sok újdonsággal szolgált a főváros egy-egy része, ami a lakásállomány, az építkezések előrehaladását és a megvásárolt lakások számát illeti. Összehasonlítottuk...
Fotó: Mohai Balázs/MTI/MTVAKijött az ATP új ranglistája, az Ausztráliában remeklő magyar teniszező 17 helyet ugrott előre a férfi toplistán, amit Nadal vezet, Federer pedig a második.
Autópályán hajtott végre kényszerleszállást egy kisrepülőgép vasárnap éjjel az Egyesült Államokban, Los Angelestől délre - közölte vasárnap a helyi tűzoltóság
• Már csak néhány hétig, február 28-ig lehet beadni a GINOP-2.1.2-8.1.4-16 Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében elnevezésű pályázatot. • A programon belül kis- közepes- és nagyvállalkozások kérhetnek innovatív fejlesztéseikre maximum 500 milliós támogatást. • Kizárólag Pest megyén kívül működő igénylőket várj
"Szívünk, lelkünk örökre itt maradt, ahonnan a mi angyalaink felemelkedtek a magasba" - mondta a tavaly január 20-i buszbalesetben elhunyt Simonffy Botond édesanyja az áldozatok emlékére emelt emlékmű felavatásán San Martino Buon Albergo ifjúsági parkjában szombaton.
Idén májustól élvezhetik a magyar gazdák az ország egész területére kiterjedő, jégkár-mérséklő rendszer, a Jéger előnyeit. Az eddig három megyében kiépített kárelhárító eszközök tapasztalatai azonban azt mutatják, hogy ez a védelem csak a megkötött biztosításokkal együtt hatékony igazán – tette közzé adatait a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
A ghánai Jamestown egy olyan – sajnos nem egyedülálló – helye a bolygónknak, ahol a gyermekeknek nincs lehetőségük arra, hogy minőségi oktatásban és egészségügyi ellátásban részesüljenek. A Baxter Wood Fashion és a Baxter Wood Foundation elismerésre méltó projektje révén azonban mi is hozzájárulhatunk ahhoz, hogy kicsivel szebb és könnyebb legyen a
Több mint 45 millió forint értékű műszaki cikkeket lopott négy férfi egy, a főváros XXI. kerületében lévő raktárból – közölte a Fővárosi Főügyészség hétfőn az MTI-vel.
Már tervezik vagy meg is kezdték a kivitelezését annak az öt új hídnak, amelyek összeköttetést biztosítanak legnagyobb folyamunk, a Duna két partja között, míg a hatodik, a váci csupán tanulmánytervben szerepel
Ha valamit elrontottunk, akkor azt ki kell javítanunk. Az egyszerű aranyszabály alól a nagy cégek mindig megpróbálnak kibújni, de szerencsére a Ford vállalja a felelősséget: a Focus RS tulajdonosai megnyugodhatnak, autójukat ugyanis garanciától függetlenül ingyenesen javítják a kékoválosok.
Több mint 45 millió forint értékű műszaki cikkeket lopott négy férfi egy a főváros XXI. kerületében lévő raktárból - közölte a Fővárosi Főügyészség hétfőn az MTI-vel.
Továbbra is kiemelt helyen szerepelnek a horvátországi politikai közbeszédben az INA körüli fejlemények; legutóbb az ellenzéki Híd Függetlenek Listájának (Híd) elnöke, Bozo Petrov vétette észre magát az ügyben, amikor azt nyilatkozta...
Ingvar Kamprad neve és élete egyet jelentett az IKEA nemzetközi bútoráruházlánc történetével. A történet nem, az alapító hosszú élete viszont most megszakadt.
A gazdasági növekedés lassulására számít Kína központi gazdaságtervező szervezete – írta a Beijing Daily című napilapban a szervezet elnöke. A kínai reformbizottság elnöke ugyanakkor rendkívüli következményekkel járó, közelebbről meg nem határozott eseményektől is tart.
Január 31-ig, azaz szerda éjfélig érvényesek a tavaly vásárolt éves autópálya-matricák. A díjak idén nem változnak, azonban új fizetős szakaszok kerültek be a rendszerbe.
Több mint 45 millió forint értékű műszaki cikkeket lopott négy férfi egy a főváros XXI. kerületében lévő raktárból – közölte a Fővárosi Főügyészség hétfőn.
Továbbra is kiemelt helyen szerepelnek a horvátországi politikai közbeszédben az INA körüli fejlemények; legutóbb az ellenzéki Híd Függetlenek Listájának (Híd) elnöke, Bozo Petrov vétette észre magát az ügyben, amikor azt nyilatkozta...