2018. január 3. szerda

jan. 3
5:57
Kísért a múlt - Öt napja tüntetnek Iránban (Alternatív Energia)
Már 21 személy vesztette életét a nem javuló életszínvonal miatt kitört zavargásokban.
jan. 3
5:59
Drágulás áll a tiltakozások hátterében (Alternatív Energia)
A városi tömegeknek, az iskolázott rétegeknek elegük van a nemzetközi elszigeteltségből.
jan. 3
6:00
Több mint százezer autó kelt el 2017-ben (Autónavigátor)
Ismét jelentősen, 2017-ben 15 százalékkal nőtt a hazai gépjárműpiac, csak a személyautók eladásai több mint 20 százalékkal bővültek, s a
jan. 3
6:01
Lengyel lista a bűnelkövetőkről (Alternatív Energia)
Az igazságügyi minisztérium mintegy 800, szexuális erőszak miatt elítélt személy adatait tette közzé.
jan. 3
6:03
Teherán fuldoklik a szmogtól (Alternatív Energia)
Hétszer annyi egészségre káros részecske van a levegőben, mint amennyit elfogadható lenne.
jan. 3
6:03
Csökken a nyelvvizsgázók száma (hirado.hu)
Tavaly 26 ezerrel kevesebben próbálkoztak nyelvvizsgát szerezni mint 2016-ban.
jan. 3
6:03
Hoppá, Jimmy testvére a temetőben reagált a durva pletykákra (Ripost)
Vajon mit tudhat az a titokzatos illető, aki különös dolgokat állított a Király halálával kapcsolatban?
jan. 3
6:03
Megbüntették Tusupot, biztonságiak védték az edzőt (Ripost)
A tréner alaposan elbújt a kamerák elől.
jan. 3
6:05
Az amerikai álom fellegvára (Alternatív Energia)
Népessége szerint Los Angeles az Amerikai Egyesült Államok második legnagyobb városa.
jan. 3
6:06
Washington kész további szankciókra Észak-Korea ellen (ProfitLine)
Washington kész további szankciókra Észak-Korea ellen, ha Phenjan újabb rakétakísérletet hajtana végre - mondta Nikki Haley, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete a világszervezet székhelyén, New Yorkban, hozzátéve, hogy az amerikai kormány információi szerint Phenjan újabb rakétakísérletre készül.
jan. 3
6:06
Rengeteg lakást építenek pár éven belül Magyarországon (ATV)
Még mindig hatalmas a kereslet az ingatlanok után, rengeteg lakást építenek néhány éven belül Magyarországon. A több ezer új lakás az albérlet piacot is befolyásolhatja. Szakértők szerint ugyanis az új ingatlanok nagy részét befektetők vásárolják majd, amit ki is adnak. Így a nagyobb kínálat miatt az albérlet árak nem feltétlenül emelkednek majd to
jan. 3
6:06
Máris leszedték egy AfD-s képviselő posztját az új német törvény miatt (444.hu)
A német parlament négy pártjának sem tetszik a rendszer, a Facebook szerint alkotmányellenes. A világon először Németország hozott szigorú törvényt a közösségi oldalak rendszabályozására.
jan. 3
6:06
A Ridikül mai adásában: Új év, új étrend (ridikul.hu)
Ebben az időszakban sokan elhatározzák, hogy az elkövetkezendő esztendőben életmódot váltanak, egészségesebben étkeznek, más alapanyagokhoz nyúlnak.
jan. 3
6:07
Fizetős lett a római Pantheon (Alternatív Energia)
Az ókori templom állagmegőrzésére több pénzre van szüksége az államnak.
jan. 3
6:08
Ez vár ránk a csillagok szerint szerdán – 2018. január 3. (ridikul.hu)
A Vízöntő használja ki, hogy szerencsés a szerelemben, a Halak viszont tanuljon meg végre elengedni. Hogy mit ígérnek a csillagok a többi jegy szülötteinek? A cikkből kiderül!
jan. 3
6:09
2017 a devizapiacon: egy nagy pofon, meg a mi kis erős várunk (Privátbankár)
Egy évvel ezelőtt tele volt az internet azzal, hogy a dollár meddig fog még erősödni, ehelyett hatalmasat gyengült 2017-ben. Sok mindenhez képest erősödött az euró, de a kelet-európai devizák többsége ez alól kivétel. Erős vár a mi forintunk, alig mozdult el az óesztendőben. Néhány feltörekvő piaci deviza értéke nagyot zuhant.
jan. 3
6:09
Egy förtelmes év kéziratos krónikája (Alternatív Energia)
Heltai Jenő a német bevonulás napján határozta el, hogy följegyzi az eseményeket.
jan. 3
6:11
Nagy Népszava-körkép: film (Alternatív Energia)
Szakértőket kértünk fel, hogy osszák meg velünk szakmai és személyes élményeiket.
jan. 3
6:12
Viharos széllökésekre és havazásra figyelmeztet az OMSZ (hirado.hu)
Kiadta előrejelzését az Országos Meteorológiai Szolgálat.
jan. 3
6:13
Adyt nem hagyjuk! (Alternatív Energia)
A Nyugat nagyjai megküzdenek a zombikkal.
jan. 3
6:15
Már az interneten is tehetünk feljelentést (Infostart)
Közel 40 ember élt már a rendőrségi elektronikus ügyintézés lehetőségével – mondta az InfoRádiónak az Országos Rendőr-főkapitányság hivatalvezetője. Erre január elseje óta van lehetőség. Gömbös Sándor hozzátette: az ügyfélkapuval rendelkező állampolgárok akár feljelentést is tehetnek a rendőrség honlapján keresztül.
jan. 3
6:15
Távozik Peter Martins, a New York-i balett koreográfusa (Alternatív Energia)
Jelenleg is vizsgálat zajlik a koreográfus ellen felhozott szexuális zaklatási vádak ügyében.
jan. 3
6:18
10% felett is kereshetsz, ha profi magyar befektetőkre bízod a pénzed (Portfolio)
Sosem kezeltek annyi pénzt az abszolút hozamú alapok, mint 2017-ben, a jó hozamoknak és a 240 milliárd forintnyi nettó tőkebeáramlásnak köszönhetően mára több mint ezermilliárd forint sorsáról döntenek az alapok kezelői. A legmagasabb...
jan. 3
6:18
Viharos széllökésekre és havazásra figyelmeztet az OMSZ (Háziállat)
Kiadta előrejelzését az Országos Meteorológiai Szolgálat.
jan. 3
6:21
Ezért rejtegeti kedvesét Stohl András? (Blikk)
Soha nem látni Vicával, pedig...
jan. 3
6:24
Trump: nekem nagyobb gombom van, mint Kim Dzsong Unnak (ATV)
Donald Trump amerikai elnök kedden nevetség tárgyává próbálta tenni az országa nukleáris ütőerejével kérkedő Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt, azt állítva, hogy az Egyesült Államok atomtámadás indítására szolgáló gombja "sokkal nagyobb és sokkal hatásosabb" mint az, amely Kim szerint örökké az asztalán van.
jan. 3
6:24
Trump gúnyt űz Kim Dzsong Un nukleáris indítógombjából (hirado.hu)
Az enyém nagyobb és működik is – mondta az elnök.
jan. 3
6:24
Trump arról tweetelt, hogy az övé nagyobb Kim Dzsongunénál (444.hu)
Üdvözlök mindenkit a világpolitikai óvodában!
jan. 3
6:27
Sokan töltötték Bud Spencerrel a Szilvesztert (Menedzsment Fórum)
Míg a karácsonyt a magyarok hagyományosan a tévék előtt töltik, addig az év utolsó napján ez kevésbé jellemző. A korábbi trend nem változott, ugyanakkor a statisztikák szerint sokan nosztalgiáztak Szilveszterkor.
jan. 3
6:27
Nagy kérdés, mikor fogadják el a láncok az átadási árak növelését (vg.hu)
Noha export- és belpiaci eladásait is növelte, vélhetően romló eredménnyel zárhatja 2017-et a magyar élelmiszeripar – mondta a Világgazdaságnak Éder Tamás, az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének elnöke. A fejlődéshez szükség lesz növekvő költségeik átadási árakban való elismertetésére és a 300 milliárd forintos uniós támogatás hatékony fe
jan. 3
6:30
Egy három másodperces trükk, ami garantálja, hogy betartsd az újévi fogadalmadat! (Joy)
Idén tényleg sikerülhet!
jan. 3
6:30
Marad az enyhe, esős idő (Háziállat)
Szerdán sokfelé eredhet el az eső, néhol havas eső, hó is lehet.
jan. 3
6:30
Van itt még egy dolog az új budapesti metró kapcsán, amit mindenki elfelejtett (Noizz)
Budapest egyik leglepusztultabb és legelátkozottabb terének problémái oldódhatnak meg.
jan. 3
6:36
Ennyit keresnek a szociális ellátás területén dolgozók (ProfitLine)
A szociális ellátás területén dolgozók átlagkeresete Magyarországon (2010-2016); nettó átlagkereset, forint/hó
jan. 3
6:36
Ha a palesztinok tovább pattognak, megvonják tőlük a támogatásokat (888.hu)
Ha a jövőben is igényt tartanak az amerikaiak által folyósított támogatásokra, akkor lassan le kellene állniuk.
jan. 3
6:39
Százmilliárd jut haditechnikai fejlesztésre az idén (hirado.hu)
Az idei 428 milliárd forintos honvédelmi költségvetésből származó összeg egy részét továbbá laktanyák felújítására fordítják.
jan. 3
6:42
Hatan haltak meg egy kigyulladt olasz tartálykocsiban (hirado.hu)
A jármű kedden egy ütközés következtében borult lángba.
jan. 3
6:45
Sokkal kevesebben mentek nyelvvizsgázni tavaly (Menedzsment Fórum)
A szám tíz éve csak esik.
jan. 3
6:45
Észak-Korea újabb rakétakísérletre készülhet – az Egyesült Államok további szankciókkal készül (Infostart)
Washington kész további szankciókra Észak-Korea ellen, ha Phenjan újabb rakétakísérletet hajtana végre - mondta Nikki Haley, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete a világszervezet székhelyén, New Yorkban, hozzátéve, hogy az amerikai kormány információi szerint Phenjan újabb rakétakísérletre készül.
jan. 3
6:47
Trump szerint az övé sokkal nagyobb, mint Kim Dzsong Uné (Menedzsment Fórum)
Az amerikai elnök az észak-koreai diktátor nukleáris indítógombjával mérte össze a sajátját.
jan. 3
6:48
Tömeges leépítés jön a közszférában? (ATV)
A köztisztviselők és közalkalmazottak szakszervezete nem tud létszámleépítésről. Jóllehet, a Nemzetgazdasági Minisztérium 5 milliárd forint uniós támogatást kapott, még karácsony előtt erre a célra. Az Együtt elutasítja a kormány leépítési szándékát. A Jobbik az e-közigazgatás fejlesztését tartaná megalapozottnak.
jan. 3
6:48
Gyújtogatással köszöntötték az új évet Franciaország nyomornegyedeiben (USAracing)
Immár hagyományos dolog Franciaországban – legalábbis a nagyvárosokban –, hogy a szilveszterező ifjúság rituális autófelgyújtásba kezd. Nem csoda hát, ha az esztendő utolsó napján az autótulajdonosok azon imádkoznak, hogy ne érje baj a kocsijukat.
jan. 3
6:48
Dönthettek: Ilyen jövőt tervez Michael Schumachernek a családja (Femcafe)
Talán ez az év változást hozhat az állapotában?
jan. 3
6:49
100 milliárd jut haditechnikai fejlesztésre és laktanyákra az idén (Menedzsment Fórum)
A teljes 2018-as honvédelmi költségvetés 428 milliárd forint.
jan. 3
6:54
Azt mondta a reptéren, hogy Bombay, erre letartóztatták (444.hu)
A 45 éves indiai férfit azzal vádolják, hogy a reptéren telefonálva bombával fenyegetőzött.
jan. 3
6:57
Donald Trump gúnyt űz Kim Dzsong Un nukleáris indítógombjából (Blikk)
Washington - Donald Trump amerikai elnök kedden nevetség tárgyává próbálta tenni az országa nukleáris ütőerejével kérkedő Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt, azt állítva, hogy az Egyesült Államok atomtámadás indítására szolgáló gombja „sokkal nagyobb és sokkal hatásosabb”, mint az, amely Kim szerint örökké az asztalán van.
jan. 3
6:57
Fának csapódott egy autó Győr közelében (Blikk)
Fának csapódott egy személyautó Győr közelében, egy sérültje van a balesetnek az első hírek szerint.
jan. 3
6:57
Főutca (Alternatív Energia)
Szinte minden hónapban hallani arról, hogy valamelyik településen egy autóbusz vagy teherautó az út menti "házakban" köt ki...
jan. 3
6:59
Fogy a nemzet (Alternatív Energia)
Demagóg propagandának tekintem azt, hogy Orbán Viktor úton-útfélen a „magyar emberek” érdekvédőjének pózában tetszeleg.
jan. 3
7:00
Videó: Ilyen állapotok uralkodnak Iránban (ATV)
Több mint húszan meghaltak a múlt héten kirobbant tüntetések során Iránban. A demonstrálók autókat és épületeket gyújtanak fel, több száz embert letartóztattak. Az ország vezetése szerint a kormányellenes megmozdulásokat külföldről szervezik. További részletek a videóban.

Keresés