Luxus a nyomor szívében: a Kim Dzsongun észak-koreai diktátor utasítására megépített Munsu vízipark az országba látogató turisták egyik kedvelt célpontja lett, hiszen sehol máshol nincs lehetősége külföldinek ilyen közel kerülnie a phenjani polgárokhoz.
Jó úton járnak az újabb történelmi rekord felé a vezető amerikai részvényindexek.Két és fél éves csúcson az olaj 2018.01.03 20:52A részvénypiacokhoz hasonlóan a kőolaj is jól áll: több mint 2%-kal 61,63 dollárra emelkedett a WTI...
Tíz fémdetektorkapuval, biztonsági átvilágító készülékekkel, kamerákkal és 12 járőrrel megerősítették a tavaly augusztusi, 16 halálos áldozatot követelő barcelonai és cambrilsi gázolásos merényleteket elkövető terroristasejt egyik fő célpontjának számító Sagrada Familia (Szent Család-templom) épületének biztonsági felügyeletét Barcelonában – közölt
Az iráni Forradalmi Gárda parancsnoka, Mohammad Ali Dzsafari tábornok szerdán nyilatkozatban biztosított mindenkit arról, hogy módjában áll bejelenteni „a lázadás végét”.
A mostani az Európai Bizottság és Nagy Britannia uniós tagságának utolsó teljes éve. Az idei olasz parlamenti választások, valamint a német belpolitikai bizonytalanságok is befolyásolják, milyen lesz Európa 2018-ban. Erről beszélt Feledy Botond külpolitikai elemző az InfoRádióban.
Megjelent a Fed legutóbbi, decemberi kamatdöntő ülésének a jegyzőkönyve. Kiderült: a jegybankárok igencsak odafigyeltek a Trump-adminisztráció által véghez vitt adócsökkentésekre. Idén három kamatemelés jöhet Amerikában, bár ezzel...
Tíz fémdetektorkapuval, biztonsági átvilágító készülékekkel, kamerákkal és 12 járőrrel megerősítették a tavaly augusztusi, 16 halálos áldozatot követelő barcelonai és cambrilsi gázolásos merényleteket elkövető terroristasejt egyik fő célpontjának számító Sagrada Familia (Szent Család-templom) épületének biztonsági felügyeletét Barcelonában - közölt
A bitcoin túlságosan is könnyen nyomon követhető, a rendszer pontosan feljegyzi, mikor melyik címről, melyik címre, mekkora összeget küldtek. Ráadásul a tranzakciók drágák lettek és lassúak, amióta az egész világ felkapta a témát. De vannak más, titkosított kriptodevizák, a bűnözők most ezeket használják.
Rétság – A fészert takarították az új lakók rétsági otthonukban, amikor több mint harminc különféle kaliberű éles lőszert és több lőszerhüvelyt találtak. A kétségbeesett lakók értesítették a zsarukat.
Január 4-én indul az RTL Klub sorozatának harmadik évada. A Válótársak című sorozat legújabb évada rengeteg izgalmas fordulatot, dráma pillanatot tartogat. Most premier előtt megnézheti, hogy a Lengyel Tamás és Földes Eszter által alakított pár sorsa hogyan alakul.
Ellopták a világ legdrágább, 1,1 millió eurót (mintegy 340 millió forintot) érő üveg vodkáját egy koppenhágai gyűjteményből - jelentette a The Local.dk hírportál.
Angela Merkel német kancellár pártja és konzervatív szövetségese szerdán találkozott a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) képviselőivel, hogy előkészítsék a három párt közötti kormányalakítási tárgyalásokat. A megbeszélés után derűlátóan nyilatkoztak, pedig a tárgyalások nem ígérkeznek könnyűnek.
Megvásárolta a Veolia Energia Magyarország Zrt. az ajkai erőművet üzemeltető Bakonyi Erőmű Zrt. 98 százalékos tulajdonrészét - közölte az új többségi tulajdonos szerdán az MTI-vel. A társaság közleménye szerint a Gazdasági Versenyhivatal...
Angela Merkel német kancellár pártja és konzervatív szövetségese szerdán találkozott a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) képviselőivel, hogy előkészítsék a három párt közötti kormányalakítási tárgyalásokat. A megbeszélés után optimistán nyilatkoztak, pedig a tárgyalások nem ígérkeznek könnyűnek.
A Varsóval szemben indított uniós eljárás jogtalan, Magyarország ebben az ügyben kiáll Lengyelország mellett – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a TVP lengyel közszolgálati televízióban szerda este sugárzott interjúban.
Elfogyott a hivatalnokok türelme, újra utcára vonulnak: az önkormányzati dolgozók egyik érdekképviselete nagyszabású sztrájkot hirdetett, ugyanis nem sikerült megegyezniük a kormányzattal a fizetések emeléséről.
Tíz fémdetektorkapuval, biztonsági átvilágító készülékekkel, kamerákkal és 12 járőrrel megerősítették a tavaly augusztusi, 16 halálos áldozatot követelő barcelonai és cambrilsi gázolásos merényleteket elkövető terroristasejt egyik fő célpontjának számító Sagrada Familia (Szent Család-templom) épületének biztonsági felügyeletét Barcelonában – közölt
A Varsóval szemben indított uniós eljárás jogtalan, Magyarország ebben az ügyben kiáll Lengyelország mellett – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a TVP lengyel közszolgálati televízióban szerda este sugárzott interjúban.
A Varsóval szemben indított uniós eljárás jogtalan, Magyarország ebben az ügyben kiáll Lengyelország mellett - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a TVP lengyel közszolgálati televízióban szerda este sugárzott interjúban.
A 2014-es Miss Balaton királynője, Király Lili képviselte hazánkat a Grúziában megrendezett Diamond of the World szépségversenyen. Nem meglepő, hogy a gyönyörű lány el is nyerte a királynői címet. Bár sokáig csak álmodozott arról, hogy ilyen nagyszabású világversenyen induljon, végül teljesült az álma.
Rekordnagyságú 10,4 milliárd koronát (120,6 milliárd forint) szedtek be az elektronikus útdíjból 2017-ben Csehországban - közölte az útdíj-rendszert kezelő osztrák Kapsch cég szerdán Prágában.
Mi a közös Londonban, New Yorkban, Milánóban és Párizsban? Mindegyiket a divat fővárosának nevezik, azonban ezek közül az utóbbi kiemelkedik. Hogy miért? A válasz roppant egyszerű: a letisztult francia stílus világhírű.
Emmanuel Macron francia elnök szerdán bejelentette: még az idén felül fogja vizsgálni a francia médiaszabályozást annak érdekében, hogy fellépjen a közösségi médiában terjengő álhírek ellen, amelyek megfogalmazása szerint veszélyeztetik a liberális demokráciákat.
A kiállítás látogatói közé vegyült tolvajok több millió euró értékű ékszereket loptak el az indiai kézművesség csodáit bemutató kiállításról a velencei Dózse-palotában.
Az elnök azt követően hozta nyilvánosságra felháborodását, hogy a New York Magazine című lap szerdán részleteket közölt egy új könyvből, amelyet Michael Wolff írt ugyan, de a háttérben szinte bizonyosan Steve Bannon egyetértésével és kiszivárogtatásaival.