Hasmenéssel, hányással járó megbetegedések miatt pénteken látogatási tilalmat rendelt el az egri Markhot Ferenc Kórház gyermekosztályán saját hatáskörben az orvosigazgató – közölte az intézmény az MTI-vel.
Nőtt a Forma-1-es versenyek televíziós nézettsége 2017-ben, és a száguldó cirkusznak a közösségi médiában is sikerült jelentősnek mondható előretörést produkálnia. A Forma-1 számára 20 legjelentősebb országban – köztük Magyarországon – az elmúlt idény során mintegy 1,4 milliárdos nézőszámot ért el a királykategória, mely 6,2 százalékos emelkedést j
A Real Madrid már bánja, hogy annak idején lemaradt Philippe Coutinhóról, akit már tárt karokkal vár a Barcelona. A téli átigazolási időszak szappanoperájában ezúttal egy szponzor is főszerepet vállalt. A Nike ma már mindent tagad, a labdarúgó klubja, a Liverpool lassan elfogadja a megváltozhatatlant, mármint azt, hogy Coutinho Katalóniába költözi
A németek zöme elutasítja, hogy továbbra is a két legnagyobb politikai erő, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetsége, és a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kormányozza az országot.
Együttesen 15 milliárd forintos beruházással, a Modern városok program keretében kezdődhet meg egy multifunkciós sport- és rendezvénycsarnok, valamint egy nemzetközi versenyek rendezésére is alkalmas új uszoda építése Nagykanizsán – jelentette be Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára pént
Negatívba ment át az áram ára Németországban az ünnepi időszak végére. Ez azt jelenti, hogy bizonyos fogyasztóknak azért fizettek, hogy használják a rendszerben pangó elektromos energiát.
Eltiltotta a munkavégzéstől két pilótáját a Jet Airways, miután a férfi kapitány többször is megütötte női másodpilótáját, majd mindketten elhagyták a pilótafülkét.
A filmipar fejlődését előrelendítő tíz tudományos és technológiai eredményt díjaz az amerikai filmakadémia februárban, a kitüntetettek között szerepel Jonathan Erland, aki úttörő munkát végzett a vizuális effektusok terén, egyebek mellett a Csillagok háborúja különleges effektusain is dolgozott.
Belgium ellen tervezett terrortámadások előkészítésében is részt vett az iraki börtönben fogva tartott belga származású iszlamista harcos, aki Irakban halálbüntetésre számíthat - jelentette a La Libre Belgique című belga napilap pénteken.
A Saudi Aramco átalakult részvénytársasággá – jelentette be a szaúd-arábiai kormány pénteki határozatában. Ezzel újabb akadály hárult el az év második felére tervezett IPO útjából.
A két ország turisztikai kapcsolatainak történetében először 2017-ben átlépte a 3 milliót a magyarok vendégéjszakáinak száma Horvátországban – tájékoztatta a Horvát Idegenforgalmi Közösség pénteken.
A fiatalokban van a jövő – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
Egy igazán meggyőző statisztikai adatot tett közzé nemrég a Forma-1 hivatalos weboldala a négyszeres világbajnok Lewis Hamiltonról. A Mercedes brit versenyzője tavaly magabiztos teljesítménnyel szerezte meg újabb világbajnoki címét, és amellett, hogy átadta a múltnak Michael Schumacher pole pozíciós rekordját, egy másik statisztikai mutató tekintet
Pattanásig feszült a belpolitikai helyzet a Moldovai Köztársaságban, miután a chisinaui alkotmánybíróság felfüggesztette az oroszbarát Igor Dodon államfő jogköreinek gyakorlását. Az elemző szerint a többségében románok lakta ország geopolitikai összecsapás színtere lehet ebben az évben.
Biztonsági szempontból sorsdöntőnek nevezte az idei évet a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. Hangsúlyozta, hogy Brüsszelben nyárra el akarják fogadni az érkezők elosztását szabályozó új, felső kvóta nélküli rendszert.
2017 elhozta a vegyes alapok nagy visszatérését: több mint 170 milliárd forintot öntöttek a magyar befektetők a főleg kötvények és részvények meghatározott elegyébe fektető alapokba. Többnyire kifizetődő is volt ezt az eszközkategóriát...
"Nem rendeltetésszerű használat miatt a garancia megszűnt, mivel a porszívóban hajszálat találtunk" - állt a fogyasztónak címzett egysoros levélben, aki korábban közel 25000 forintért vásárolt porszívót. De vajon megvonhatja-e egy vállalkozás...
Egy kétségbeesett apa tízezer eurós (3,1 millió Ft) nyomravezetői díjat ajánlott fel annak, aki tudja hol van a lánya, akit már öt éve nem látott, és aki a feleségével tűnt el.
Kína pénteken üdvözölte, hogy Észak- és Dél-Korea a napokban magas szintű egyeztetéseket kezd a kétoldalú tárgyalások újraindításáról, és további közeledést szorgalmazott.
A munkanélküliségi ráta 3,8 százalékra csökkent, ami azt jelenti, hogy közel járunk a teljes foglalkoztatáshoz. Ez nem azt jelenti, hogy mindenki dolgozik.